Mike Ladd és Mathieu Sourisseau duója a létező legegyszerűbb összeállításra, ének és gitár kettősére alapoz, amelyben a költészet és a zene évszázadok óta forr magával ragadó egységbe. Nyitott hangolású akusztikus gitárjával Sourisseau a blues, a zaj-folk, a rock és az improvizált zene között egyensúlyozva fest fel hangzó tájakat. Ez az a monokróm vászon, amelynek előterében Ladd életre kelti szövegeit. Az angol nyelvű versek gyakran az önéletrajz határát súrolják: szólnak elveszett szerelmesekről, az Észak-Karolinába távozott Rose nagymamáról, a Bronx leghajmeresztőbb napjairól és az afro-amerikai irodalom emancipációjáról egyaránt  – akár a chanson, akár a rap, akár a skandálás nyelvén. Csak átutazóban járunk ezen a földön, valamennyien ugyanazt a vándorutat taposva a portól a porig. Körülöttünk egyre több élőlény sokkal konkrétabb értelemben is migrációra kényszerül. A Six Migrant Pieces zenéje – Martin Luther King, Marie José Mondzain vagy Abbé Pierre emblematikus szövegeivel karöltve – az elfogadás és a vendégszeretet mellett szólal fel. Az együttest hat nemzetközileg elismert zenész alapította, akiknek útja Párizs kozmopolita közegében keresztezte egymást. Franciaország, Olaszország, Belgium, Brazília, Ukrajna és Skandinávia kulturális öröksége keveredik Christophe Monniot külön az együttes számára írt hat kompozíciójában, amelyeket legalább ugyanilyen mértékben formál a nagy elődök, köztük Olivier Messiaen, a Weather Report, Leonard Bernstein, Wynton Marsalis és Allan Holdsworth munkássága is.    

Tizedik éve, hogy Kamilya Jubran palesztin énekes-oudjátékos és Sylvain Cathala francia triója zenei világuk közös pontjait keresi, a megtaláltak mellé pedig újabbakat is teremt. Az együttműködés két oszlopát Cathala kortárs kompozíciós stílusa és Jubran modern szájhagyománya adja, amelyek között tudatosan irányított dramaturgiával és időkezeléssel bontakozik ki a párbeszéd, a végeredmény pedig sajátos költészeti kalandot ígér a hallgatónak. A zenekart nemcsak a különleges hangszer-összeállítás erősíti, hanem az olthatatlan kíváncsiság és a művészi színvonal, illetve a feltétel nélküli csapatmunka iránti igény is. Az elmúlt évtized során újra meg újra visszatértek a vokális és hangszeres szerzeményekhez, a formákhoz és hangszerelésekhez, hogy mindinkább a kifejezőerő és a lírai megszólalás szolgálatába állítsák őket. Legújabb programjukat About címmel készítették el. A Tariqa együttes zenéje organikus és egyedülálló fúzió, ahol a marokkói gnawa transz, az arab szakrális zene, a jazz és a magyar népzene találkozása tradicionális alapokon teremt új zenei világot. Saïd Tichiti, aki a marokkói Szahara szülötte, magával hozta a gnawa transz rituálék lüktető ritmusait, az arab makámok misztikus dallamait és a chaabi pezsdítő energiáját. Bede Péter és Kovács Ferenc a jazz és a magyar népzene mesterei, akik a saját stílusuk gazdagságával járulnak hozzá a zenei alkímia sikeréhez. Mészáros Ádám és Halmos András számos formáció tapasztalt zenészei, az afrobeat és az improvizáció avatott gyakorlói, akik további színeket adnak a zenei kaleidoszkóphoz. A Tariqa magával ragadó koncertjei rituális élmények, ahol a közönség nem csupán hallgató, hanem résztvevővé válik. Napjaink izolációjában egyre nagyobb szükség van az ilyen transzcendens közösségi élményekre, amelyek kollektív gyógyulást hozhatnak. Nincs két egyforma koncert, minden előadás új és megismételhetetlen utazás. Ahogy William Burroughs fogalmazott, a gnawa „a világ legrégebbi, 4000 éves rock’n’rollja”, és e hagyomány új formában kel életre a Tariqa művészetében.  

A Spinifex szextett nevét egy ellenálló ausztrál fűfélétől kölcsönözte, zenéje pedig első hallásra a free jazz, punk rock és kortárs zene keverékének hat, ám a felszín alatt közel-keleti és indiai zenei hagyományok által inspirált ritmikai sorok gazdag szövedéke rejtőzik. Az együttes eredetileg nonettként alakult meg 2005-ben, majd jelenlegi felállásuk öt év múlva véglegesült, együttműködésüket pedig azóta is fáradhatatlanul csiszolják turnék és albumfelvételek során. Koncepciójuk középpontjában az aprólékosan megkomponált zenei szerkezetek és az elsöprő improvizációs szabadság összefonódása áll. Az Opusban most a Maxximus projekt világpremierjét hallhatjuk, amelyet a Spinifex azért hívott életre, hogy speciális felállásban ünnepelje a zenekar fennállásának 20. évfordulóját. A három vendégművész segítségével a zenekar kitágítja zenei palettáját, és még gazdagabb akusztikus hangzásvilágnak nyit teret. A projekt zenei anyagát Elisabeth Coudoux, Tobias Klein művészeti vezető, Bart Maris, Jasper Stadhouders és Gonçalo Almeida komponálta, a zenészek egyéniségére és erősségeire szabva.  

Az Elmo Nero a klasszikus gitártrió örökzöld felállásának és gazdag hagyományának talaján teremti meg saját játékterét. A zenekart 2022-ben alapította a Hans Koller-díjjal is kitüntetett nagybőgős-zeneszerző, Gina Schwarz, és a populáris zenei stílusok egész kavalkádjával zsonglőrködő gitáros, Christoph Helm. A következő évben megjelentették debütáló albumukat, amely a közönség és a kritikusok körében is lelkes fogadtatásra talált. A trió 2024 nyarán megújult: Max Plattner helyét a German Jazz Awardra jelölt Mareike Wiening vette át a dobszett mellett, aki sokarcú játékával merőben új fényben ragyogtatja fel a zenei hatások széles skálájára támaszkodó kompozíciókat és improvizációkat.  

Signe Emmeluth skandináv zenésztársakkal megalakított Amoeba kvartettje a kíváncsiságot, a szó szoros értelmében vett játékot és az ebből fakadó örömet járatja csúcsra. A karakteres arcélű együttes neve magáért beszél: zenéjüknek már-már saját öntudata van, mozog és lélegzik, kedve szerint változtatja színét és alakját. Vonzerejéhez emellett rugalmas, kompozíciót és improvizációt egyesítő formák, gyors zenei reflexek, hirtelen fel-feltörő energiák és szempillantás alatt végbemenő irányváltások is hozzájárulnak. A zenekar négy éve lankadatlanul turnézik, koncertet adhattak például a Saalfelden Jazzfesztiválon, az Artacts és az Oslo Jazz keretében egyaránt.  

A bőgős Stanley Clarke neve van legelöl ezen a stúdiólemez-borítón, de csak a névsor miatt: a kvintett (Freddie Hubbarddal, Lenny White-tal és Chick Coreával) főleg Griffith Park Band néven szerepelt.  Ekkoriban a legnagyobb név talán a szaxofon legenda Joe Henderson, így általában övé az első szóló is a témákban. A végig akusztikus zenekar a hangulatok széles kavalkádját mutatja be. A zenészek nagymacska-szerűen mozognak, lustálkodva nyújtózkodnak, aztán úgy nekiiramodnak, mint a szél. Nem véletlen, hogy a zenekarnak több koncert-, mint stúdiófelvétele van. Itt csak egy Steve Swallow-szerzeményt tűztek műsorra, egyébként a témák saját kompozíciók, amelyekben mind a roppant inspiratív együtt játék, mind a nagyívű imprók tökéletesen kibontakozhatnak. Jó hallgatni, hogy a jazzrock óriásai hogy lubickoltak egymással egy hard bop folyóban, mielőtt átkeltek volna rajta. A MAO szólisták viszont már négy évtized felhalmozott zenei tudásának birtokában reflektálhatnak erre az albumra. 

A kvintettet alkotó öt muzsikust talán éppen a minőség iránti érzékenység köti össze leginkább. A jazz és a klasszikus zene számtalan irányzatát megismerve, a saját nyelv, a saját hang kiérlelésének igénye válik ebben a formációban a legfontosabb közös programmá. A halmazok – jazz, szabad játék, írott zenei tradíció – metszete egyre bővül, a kvintett alkotóelemei mind több ponton találkoznak. De nemcsak a stílusok. Öt muzsikus egyre jobban körvonalazódó élettörténete, egyéni zenei jellegei, saját utakon és közösen megélt játékélményei adják azt az egységet, amit a közönség hallhat-láthat. Az elmúlt év játékai sok új tapasztalattal, friss perspektívával gazdagították a zenekart. Már nem okvetlenül az írott, klasszikus anyagok újszerű megszólaltatása jelenti a találkozás garanciáját, sokkal inkább az a közös szemlélet és megértés, ami egyre növekvő mértékben a szabad játékban kamatozik. Amiben Gadó Gábor zenéje mellett a tradíció nagyjainak szelleme is, mintegy vízjelként, felsejlik: aktuálisan a 100 éve született Pierre Boulez, vagy a fájó hiánnyal jelen lévő Eötvös Péter megidézésével.

Zenekarvezető, aki ugyanilyen szívesen vállalja magára a kíséret szerepét is, hangszerjátékos, aki nem élhet komponálás nélkül, a legfinomabb árnyalatok mestere, aki szívén viseli a közönség érzéseit. A legnagyobb német dobos, Wolfgang Haffner régóta fennálló triójával mutatja be a tavaly ősszel kiadott Life Rhythm című album anyagát. Haffner 18 évesen csatlakozott a legendás Albert Mangelsdorff és az énekes-dalszerző Konstantin Wecker zenekaraihoz, és pályája innentől töretlenül ívelt felfelé, játszott többek között Al Jarreau, Pat Metheny, Jan Garbarek, Till Brönner és Chaka Khan társaságában is. A kétszeres Echo-díjas művész külföldön ugyanakkora népszerűségnek örvend, mint hazájában: 4000 koncerten szerepelt több mint 100 országban, játékát több mint 400 album őrzi, és hírnevét újabban produceri munkái is öregbítik. A három kitűnő zenész most együtt hozza létre élőben és világítja meg minden oldalról a védjeggyé vált Haffner-hangzást, amely lendületes groove-ok, elbűvölő dallamok és érzékkel megformált zenei hangulatok összetéveszthetetlen kombinációja.  

Elsa Valle varázslatos zenei világának egyik titka, hogy az énekesnő remekül ötvözi a különböző zenei stílusokat. Az afro- és latin jazz hazai nagyasszonya ezúttal egy új, forradalmi irányzatra kacsint, amely napjainkban számos művészt tart bűvkörében. Ez a Dembow stílus, amely mára a modern zenei paletta teljes értékű részévé vált. Elsa Valle sajátos trióval szólaltatja meg új dalait; minden szerzeményt gyors, játékosan virtuóz dob kísér, a gitár pedig mesterien szövi át a dallamokat a jazzből és az afro-kubai zenéből táplálkozó harmóniákkal, az egyedi színekről emellett jellegzetes effektek is gondoskodnak. A Bakary együttes első fellépése óta kedvező fogadtatásra talál a közönség körében, Magyarországon belül és kívül egyaránt.

Az örmény származású David Yengibarian 1995-től Magyarországon folytatta zenei tanulmányait, ahol idővel az egyik legkeresettebb jazz- és világzenei előadóvá, zeneszerzővé vált. Hét saját lemezt jelentetett meg, illetve számos színházi és filmzenét is komponált. Népi ihletésű zenei világának fő forrása az örmény zenei hagyomány, az európai és amerikai jazz és improvizatív zene, illetve az argentin tangó és az azt megújító Astor Piazzolla zenéje. Trióját mindenekfelett az improvizációra támaszkodó, szuggesztív és érzelemdús előadásmód jellemzi. A zenekar az utóbbi években több kiemelkedő hazai és külföldi vendéggel lépett színpadra, amilyen például Lukács Miklós, Tony Lakatos vagy Gevorg Dabaghyan. Repertoárjuk gerincét ezen a koncerten saját kompozícióik teszik ki, de balkáni és latin dalok is felbukkanhatnak a műsorban.  

A litván gitáros, Mindaugas Stumbras dinamikus, színes és rugalmasan sokoldalú zenei világot álmodott meg kvartettje élén. Festői szépségű kompozícióit a tág értelemben vett európai jazzszíntér és az amerikai jazzhagyomány impulzusai éppúgy alakítják, mint a litván népzene és a skandináv improvizációs zene hatásai. Az északi tájak levegőjét hordozó, érzelemteli dallamok kiérlelt, gyengéd hangon szólalnak meg, amelyet néha robbanásszerű, erőteljes kitörések és disszonanciák szakítanak át. Mégis, a kvartett zenéjének hangzását az a bensőséges alaphangulat határozza meg döntően, amelyet a melankólia és a nosztalgia minduntalan felsejlő érzései és a meditatív harmóniafolyamok teremtenek újra meg újra.  

Nani Vazana átütően erőteljes hangját és ellenállhatatlan színpadi jelenlétét állítja a kihalás veszélyétől fenyegetett ladino nyelv szolgálatába. Az énekesnő dalait alapvetően meghatározza multietnikus családi háttere; a ladino nyelvet, amelyet a millenniál dalszerzők között elsőként kezdett el használni, titokban tanulta meg marokkói nagyanyjától. Új albuma, a Ke haber dalszövegei ennek az ősi, elsősorban a családok nőtagjai között hagyományozódó nyelvnek a szellemét ragadják meg, és a jövőbe is utat mutatnak számára olyan aktuális társadalmi kérdéseken keresztül, mint a migráció, a gender vagy a női önrendelkezés. Az album hangzásai egy színes-szagos piaci forgatagba repítik a hallgatót, amely nyers, flamencóban gyökerező énekkel, lágy harsonaszólammal, mariachi gitárral, ütőhangszerekkel és zongorával elegyedik. Nani Vazana nemcsak a World Music Charts és az Europe Music Charts rangsoraiban szerzett előkelő helyet, hanem azon kevés művészek egyike is, akiknek zenéjét a Library of Congress élő relikviaként dokumentálta.  

„Az Anthem for No Man’s Land a mi zenei áldozatunk egy utópisztikus, befogadó társadalom oltárán, egy új, szabad képzeletbeli nyelven, amelyet nem köt sem származás, sem kulturális választóvonal. Albumunk címét az a törekvés ihlette, hogy olyan alkotásokat hozzunk létre, amely képes túllépni a territoriális gondolkodáson, a határokon és az egoizmuson. Ezt nem egy bonyolult nyilatkozatban fogalmaztuk meg, hanem inkább a zenénk közvetlenségén és érzelemgazdagságán keresztül szeretnénk kifejezni a közönségnek. Nemcsak kiállni akarunk a szabadság mellett, hanem a zenénkben meg is akarjuk azt élni – veled együtt, kedves hallgató.” Az Európa különböző pontjaiból egymásra talált kvartett összejövetelei sokkal inkább a szabadság szertartásos ünnepei, semmint hagyományos koncertek. Intenzív, több mint egy évtizedes közös munka során kiérlelt hangzásukban archaikus alpesi hatások, hamisítatlan olaszos ízek, pszichedelikus rock és ősi közösségek zenei gyakorlatából eredő poliritmia kavarog, robbanékony összjátékkal és szenvedélyes improvizációkkal megspékelve. A váratlan fordulatok és őrült hangzások vad keverékéből született zene néha hangos, néha csendes, néha teljesen elborult – de mindig más, mint amire számítanánk. A zenekar új albuma Anthem For No Man's Land címmel 2025 tavaszán jelenik meg az ACT gondozásában.

Ratko Zjaca gitáros-zeneszerző nevével több műfajban és számtalan nemzetközi album közreműködői között találkozhatunk, ám legismertebb projektjei a modern jazz és az improvizáció területéhez kötődnek, ahol kibontakoztathatja a bensőséges csendtől a perzselő intenzitásig ívelő, individuális és kézműves zenei világát. Munkásságának ebbe a vonalába illeszkedik a nemrég megalapított Triology is, amelyben a kubai származású, Európában második otthonára lelt nagybőgős, Roland Abreu, illetve régi tettestársa, a dobos Jože Zadravec társaságában ad elő eredeti szerzeményeket. A klasszikusnak tűnő felállás az ő kezükben meghökkentő hangzásbeli és hangszerelési megoldások forrásává válik, amelyekben egymást érik az ötletek, de a lelkesedés és a szenvedély egy pillanatra sem veszik a kompozíciók hajtóművének hátterébe.

Az 50-es és 60-as évek akusztikus zongoratrióinak hangzásától elrugaszkodva az Oùat a kézműves együtt zenélés emlékét és mai perspektíváit járja körül. A trió tagjai a jazzt a létező legnyitottabb módon értelmezik, ami arra készteti őket, hogy szembenézzenek napjaink hangzásaival és mozdulataival, majd alaposan megvizsgálják azokat. Ebben a működésmódban a kockázatoktól sem visszariadó zenéléssel azonos rangra emelkedik a figyelmes hallgatás aktusa is. Nevük nem véletlenül bontható fel a Once upon a time kifejezésre: ez a folyton beszélgető hármasfogat arra törekszik, hogy megtalálja a „hol, mikor, mi” hangzó jelentéseit. A trió Duke Ellington, Hasaan Ibn Ali, Elmo Hope, Per Henrik Wallin és Sun Ra zenéinek feldolgozásával kezdte pályáját. Debütáló albumuk, az Elastic Bricks (Umlaut, 2022) általuk komponált anyagában a hangzások és tempók hol felismerhető rendetlenségben, hol felismerhetetlen rendben keverednek. Második, The Strange Adventures of Jesper Klint (Umlaut, 2023) című lemezükön Per Henrik Wallin zenéjén keresztül valósították meg a határfeszegetés és a megkérdőjelezés egyre fokozódó vállalkozását. Digitális adventi naptárjuk, a Trial of Future Animals (2023) pedig minden eddiginél ékesszólóbban mutatja be azt a kollektív, koncentrált kreativitást, amellyel a lehető legtöbbet hozzák ki az ötletekből, az egymással megosztott helyből és időből.     

„Az élvezettel tálalt kompozíciók érettsége és tömörsége tapasztalt veterán zenészeket idéz, akik levetkőztek mindenfajta demonstratív hozzáállást, és pontosan tudják, mit csinálnak. Meleg, bensőséges szakaszok békében megférnek művészien szőtt, kontrapunktikus lírai felbuzdulásokkal. Majd ismét groove-os, nyaktörő tempót vesz a zene, és a három hangszer egymásnak passzolgatja a ritmus, a harmónia és a dallam megformálásának szerepét. A cool jazz jegyében fogant, polifonikus ötletek találkoznak összetett ritmikai finomságokkal és közép-európaias dallamfoszlányokkal. Döbbenetes virtuozitás sugárzik át újra meg újra a zenén, hogy a tisztán akusztikus, kézműves és áthallásokkal teli kamarajazz eszközévé váljon. Tobias Vedovelli, Štěpán Flagar és Martin Eberle világa az érzékiséget kreativitásra való törekvéssel párosítja, olyan zenét teremtve, amely a szívbe hatol, ugyanakkor az elmét is stimulálja.” – Andreas Felber, Radio Ö1  

Vörös Niki New Project zenekara sajátos zenei irányvonalat képvisel, amely radikálisan eltér a hagyományos, mainstream jazz világától. Zenei palettája széles spektrumot ölel fel, ötvözve a jazz, rock, indie és elektronikus elemeket. Niki dalszerzőként ezen a formáción keresztül valósítja meg saját zenei vízióját, amelyben személyes élmények, érzelmek és mélyebb tartalmak jelennek meg. Az együttes hangzásvilága friss, dinamikus és kísérletező, miközben a dalok szövegei személyes, érzelmekkel teli üzeneteket közvetítenek. Niki markáns, palástolatlan érzelmeket kifejező előadásmódja és a zenekar kiemelkedő magyar zenészeinek energikus, egyedi játékstílusa a formáció védjegyévé vált. Céljuk, hogy egyedülálló, innovatív zenei élményt kínáljanak, a modern jazz zenei elemeit a hagyományos rock és indie hatásokkal vegyítve, emellett hangsúlyos szerepet szánnak a lírai, elgondolkodtató szövegeknek is.  A Vörös Niki New Project tehát nem csupán egy zenekar, hanem érzelmekkel teli, eleven hangulatokat közvetítő zenei élmény, amely megérinti és elgondolkodtatja hallgatóit.

A Modern Art Orchestra À la MAO című sorozata azt a célt szolgálja, hogy új kontextusba helyezve adják elő a zenekari tagok szerzeményeit és adaptációit, esetenként újabb darabjait. A zenekar lemezeken és koncerteken a magyar jazz történetében párját ritkító hatalmas repertoárt hozott létre. Ezek egyes részét régi vagy új követőik így, tematikus, stilisztikai vagy más elrendezésben még nem hallhatták, ráadásul nem is mindegyiket adták ki lemezen és digitális formában. A Nemzetközi Jazznapon, amely Herbie Hancock, a jazz-rock egyik elindítója nevéhez köthető kezdeményezés, szinte magától értetődő, hogy a MAO is a jazz-rock műfajban született, ugyancsak terjedelmes repertoárjából szemezget. A sokoldalú trombitás-szerző Subicz Gábor, a zongorista Cseke Gábor és a szaxofonos szólam vezetője, Bacsó Kristóf és a zenekarvezető Fekete-Kovács Kornél darabjai adják a műsor gerincét. A dobokon játszó vendégszólista személye meglepetés.

Hazánk egyik legkiválóbb jazzgitárosa, Gyémánt Bálint a kezdetek óta sokszínű és izgalmas formációkat erősít játékával, amely amellett, hogy a jazz és a kortárs improvizatív zene jegyeit viseli magán, a popzenét kedvelő közönséget is képes megnyerni. Oláh Krisztián zongorista a klasszikus zenei elemeknek és kompozíciós technikáknak, valamint a kortárs jazz improvizatív sodrásának és absztrakt ritmikájának szerves összekapcsolásából építi sajátos, dinamikus zenéjét. Közös projektjük a jazz művészi oldaláról közelíti meg a határtalan lehetőségeket magában rejtő gitár-zongora duót. Programjuk gerincét saját szerzeményeik és külön erre a formációra hangszerelt feldolgozásaik adják, de talán még fontosabb a folyamatos zenei interakció és párbeszéd, amely a duó egyik legfőbb jellemzője.

A Gyárfás Attila által életre hívott trió egyaránt merít a szabad improvizáció, a kortárs komolyzene és a tradicionális jazz eszköztárából, tagjai a hazai improvizációs zenei szcéna aktív képviselői. A zenekar hangzásának meghatározó eleme a modern analóg szintetizátor, amely Pozsár Máté kezei alatt hangszínek közel végtelen sokaságát hozza létre, sőt arra is képes, hogy egy szempillantás alatt váltson a benne rejlő, radikálisan különböző hangzások között. Az áramkörök által megformált és a hangszórók segítségével keltett rezgésekkel alkot kontrasztot a dobfelszerelés és Hock Ernő nagybőgőjének akusztikus megszólalása, azonban a zenészek figyelme és képzelőereje lehetővé teszi, hogy a három hangszer egységbe forrjon. A trió repertoárjának nagy részét Gyárfás Attila kompozíciói teszik ki, amelyek a három zenész improvizációs készségein alapulnak, de a Pozsár Máté által irányított sampler hangmintáit felhasználva a jazztörténet olyan felvételei is megszólalnak koncertjeiken, amelyekhez a zenekar tagjai szorosan kötődnek.

A Tilia személyében a francia származású, jelenleg Svédországban élő gitáros-zeneszerző, Paul Jarret egy új, ízig-vérig európai kvartett létrehozásával folytatja személyes és kompromisszummentes művészi útját a berlini jazzszcéna egyik kulcsfigurája, Philipp Gropper, a fiatal, ám egyre elismertebb nagybőgős, Etienne Renard, és a koreai származású, Amszterdamba áttelepült rising star dobos, Sun-Mi Hong társaságában. Repertoárjuk Jarret kompozícióin alapul, amelyek lírai, absztrakt és filmszerű hangulatokat ötvöznek, bőséges teret hagyva a spontán alkotásnak és a zenészek interakcióinak. A darabok karaktere, a zenekar energiája és a gondosan kialakított hangzás nyíltan árulkodik a gitáros szívének oly kedves alternatív rock hatásáról; a kollektív, free jazz improvizációk és az afroamerikai hagyomány libertárius irányvonalainak sűrűjében a Deerhoof, a Sonic Youth, a Battles és a Bon Iver lenyomatai is felsejlenek. A teljes repertoár allegorikus kiindulópontja a hársfa, növénytani nevén tilia, amely a mítoszokban gyakran fenséges, szent és erényeket hordozó növényként, az igazságosság és a szabadság szimbólumaként jelenik meg, és akár ezer évig is élhet. Valamennyi kompozíció címét ez a fa ihlette, legyen az a Baucis (Philemon és Baucis történetéből) vagy a Laima (a hársfa által jelképezett balti istenségről).  

Miquèu és Ádám zenéjében közös pont az utazás örök változása. Miquèu Provence-ból indult világ körüli útjára, hogy megalkossa azt a zenét, amely mindenhol otthon van, és amelyben mindenhol otthon lehetünk. Ádám számára Budapest az út kezdete, kompozíciói a legkülönbözőbb kultúrákat ölelik magukhoz New Yorktól Odesszáig. Zenéjük találkozás, barátság, és mindaz, amit életük során megéltek. Koncertjükön örvénylő utazásnak lehetünk tanúi műfajokon, országokon, kultúrákon, városokon, házakon, körfolyosókon át, lépcsőkön olykor fel, olykor lefelé. Correns és Budapest között. Ádám harmonikája, Miquèu furulyái. És történeteik, amelyek zenévé lettek. Mindig egyszeri, megismételhetetlen, improvizatív, szabad történetek. Az este folyamán Miquèu Montanaro Tangók, és Móser Ádám Lépcsők / Escaliers című műsorából hangzanak el darabok.  

Charlotte Greve szaxofonos-zeneszerző egyedi hangütésével és kompozíciós megközelítésével szülőhazája, Németország és jelenlegi bázisa, New York jazzszcénájában egyaránt nagy elismerést vívott ki, nemrég például a Deutscher Jazzpreis kitüntetését vehette át az év művésze kategóriában. Az Echo-díjas Lisbeth Quartett legutóbbi lemeze, az Intakt Records gondozásában megjelent Release lenyűgözően finom szövésű, melódiákkal átjárt dalok gyűjteménye, amelyek gyengédségéből és képlékenységéből erő sugárzik, és amelyeknél ékesszólóbban semmi nem tanúskodhatna arról, hogy több mint egy évtizednyi közös munka tapasztalatai micsoda érzékeny és magától értetődő kamarazenei összjátékban ölthetnek testet.  

Ez a lemez egy még legendásabb, másik felvétel árnyékába került, pedig rengeteg szépség rejlik benne. A szaxofonos Paul Desmond a Dave Brubeck kvartett egyetlen tagja a zenekarvezetőn kívül, aki nagy név lett. Desmond 1959 augusztusában egy Time Out című lemezt vett fel a Dave Brubeck Quartet tagjaként – az egyik legsikeresebb jazzlemezt valaha. Szeptemberben Jim Hall gitáros, valamint Percy Heath és Connie Kay a Modern Jazz Quartetből csatlakoztak Desmondhoz második szerzői lemezére. A hátra dőlős, hűvös, elegáns, de dögösen szvingelő jazz aranykorának újabb példajaként a kvartett egységesen, rendíthetetlenül nyomja a korszak slágereit, melyek között MJQ-számok mellett főleg standardek vannak, de a CD újrakiadásra egy Desmond-szerzemény is felfért. Az altszaxofon behízelgő és tetszelgő, csábító és megnyugtató. Ezért lett a Playboy magazin szavazásán abban az évben megint első, erre utal az album címe. Ahogy azt a sorozat törzsközönségéből biztosan sokan sejtik, Dennert Árpád fogja a szaxofon egyik felejthetetlen mesterének hangzását a MAO ritmusszekciójával megidézni.

Gereben Zita és zenekarának eklektikus műsorában a dalok egyaránt hordozzák az R’n’B, a pop, a blues és természetesen a jazz stílusjegyeit. A hazai könnyűzenei élet kiemelkedő énekes-dalszerzője 2009-ben alapította saját zenekarát; eddig három sikeres nagylemezt jelentettek meg, saját szerzeményekkel. Az első jazzlemezüket követően (Ready for the sun) megjelent a második, Our Places című album, amelynek populárisabb hangvétele tovább növelte a zenekar rajongótáborát, a harmadik, Az én fesztiválom elnevezésű album pedig magyar nyelvű dalokkal lepte meg a hallgatóságot. Negyedik lemezük őszre várható, amelyből már most is hallhatunk ízelítőt. A sokoldalú énekesnő számos hazai formációval dolgozott együtt: tagja volt az Emil.RuleZ! zenekarnak, a Gringo Sztárnak, valamint közreműködött a Modern Art Orchestra, a Transform Quintet, a Random Trip és a Nagy János Trió produkcióiban. Mindezek mellett a mozifilmek világába is tett kiruccanásokat, olyan betétdalokkal és kisebb szerepekkel, mint például a Boldog születésnapot, a Magyar vándor és a Majdnem szűz. A Gereben Zita Zenekar a hazai szcéna elismert és tehetséges muzsikusaiból áll. A rendkívül összeszokott csapat bátran nyúl a legkülönfélébb zenei stílusokhoz, amelyekből egyedi hangzást alakít ki, és lendületes, szórakoztató estjeiken nagy szerephez jut az improvizáció szabadsága is.  

A Vincent Pongracz és Peter Rom által 2017-ben alapított Synesthetic4 profilját alapvetően meghatározzák azok a komplex, mégis fülbemászó ritmusképletek, amelyek a hip hopból, a kortárs groove-ból és az elektronikus zenéből táplálkoznak, és urbánus jelleget kölcsönöznek az együttes számainak. A humorról, sőt néha egyenesen bizarr hatásról pedig a „dada-rapnak” elkeresztelt halandzsa mellett absztrakt népi dallamok gondoskodnak, amelyek mögött akár Olivier Messiaen ihletése is megbújhat. A zenekar igazi specialitása mégsem az összetevőkben, hanem a tálalásban rejlik, vagyis abban, ahogyan az esztétikai minőségeket társítják egymással: kiegyensúlyozzák a profán és kifinomult zenei elemeket, és az avantgárd művészi hozzáállást a szórakoztatás igényével kombinálják. Zenei munkásságuk elengedhetetlen része a videóklipek készítése, amelyekben a tagok gyakran különféle karakterek bőrébe bújnak, és precízen kigondolt koreográfiákat adnak elő. Nem is csoda, hogy 2024-ben ők vitték el az első Osztrák Jazz Díjat a legjobb élő produkció kategóriában.  

Három kitűnő magyar muzsikus, Szalóki Ági, Ávéd János és Tóth István közös műsorában istenes énekek és egyházi népénekek kortárs feldolgozásai szerepelnek, köztük Tinódi Lantos Sebestyén, Balassi Bálint és 17-18. századi anonim szerzők művei, illetve középkori himnuszok. A hangszerelés és a zenészek egyéni hangvétele már önmagában új dimenzióba helyezi a darabok elhangzását, az őket kiegészítő jazzimprovizációk pedig a hagyomány, a szabadság és a kortárs zenei alkotás szellemiségének legjavát egyesítik. A program a Művészetek Völgyében, a taliándörögdi református templomban debütált tavaly nyáron, azóta pedig egyre több helyszínen ismerhetjük meg ezt a különleges repertoárt.

Részletek hamarosan...

A Falka egy régóta létező zenei közösség, ami tulajdonképpen két éve döntött úgy, hogy zenekarrá formálódik. Mélység és magasság, szomorúság és vidámság, éneklés és tánc, kötöttség és szabadság, közösségteremtő energiák: ez a Falka, egy nyitott zenekar, amelyben a tagok alkalmanként cserélődhetnek, de a játszott zene ettől csak izgalmasabb, változatosabb lesz. Programjuk a tagok vagy más szerzők könnyen befogadható kompozícióiból és akár a pillanat ihlette, helyben megszülető darabokból áll, amelyek tartalmaznak szabad elemeket, megírt részeket és könnyen megtanulható dallamokat is. A cél: lebontani a falat a zenekar és a közönség között, hogy a fellépések során egy, a tűz körül üldögélő, éneklő-mozgó, a szertartásban résztvevő közösséggé olvadjunk össze.

A Helicopets a varsói székhelyű gitáros-zeneszerző, Adam Baran vezetésével fedezi fel a kollektív improvizáció legmodernebb árnyalatait. Zenéjük a hagyományos jazzkvartett közegébe oltva utal a minimalista, az ambient és az elektronikus zenei irányzatokra, merészen átlépve és újraértelmezve a jazz műfaji kereteit. Baran játékstílusának középpontjában a tér és a transzzene áll. Effekteket és más eszközöket bevetve alkot patcheket, gitárját samplerként használva, míg máskor visszatér a klasszikus, már-már mainstream játékmódhoz. A zenekar hangzását alapvetően meghatározza Panilas is, aki elektronikus zajokat és avantgárd improvizációkat csal ki hangszeréből. A ritmusszekcióban Piotr Zygma és Józef Biegański személyében két ötletekkel teli zenészt találunk. Az együttes 2024-ben debütált a Jazz Juniors fesztiválon, ahol több különdíjat besöpörtek, köztük a BMC-ét is. Ennek eredményeként indultak európai turnéra, és idén jelenik meg első albumuk is. A koncert a Lengyel Köztársaság Kulturális és Nemzetközi Örökség Minisztériumának támogatásával valósul meg.  

A De Beren Gieren zenéjében a minimalista megközelítés és a kirobbanó energia kéz a kézben jár – nem véletlen, hogy az elektroakusztikus jazztrió a szürrealizmus és a techno hazájából, Belgiumból indult Európa meghódítására. A Visible Cloaks, a Radiohead, Erik Satie és Jon Hassell munkásságából is merítő trió tagjai sokrétegű, látnoki improvizációkban engedik igazán szabadjára sokoldalúságukat. Az éneklésre csábító dallamok többségét Fulco Ottervanger zongorista írja, már-már gyermeki egyszerűséggel. Lieven Van Pée és Simon Segers sosem hallott hangzáskombinációkkal egészíti ki ezeket a dallamokat a kontroll és az elengedés közös játéka során, ami gyakran kaleidoszkópszerű, szélesvásznú hatást eredményez. Hetedik albumuk, a What Eludes Us mindarról szól, ami elkerüli a figyelmünket, vagy amire szándékosan nem akarunk odafigyelni. Az eredmény – ismét – magával ragadó zene csalóka ritmusokkal, kristálytiszta dallamokkal és gátlástalan elektronikával, amely még alkotóit is képes meglepni.  

A nép- és világzene, a jazz és a kortárs zene területén egyaránt otthonosan mozgó, idehaza és külföldön is rendkívül népszerű fúvósunk, Borbély Mihály előadóművészként és zeneszerzőként is a magyar jazz egyik meghatározó alakja. Darabjaiban markánsan jelen van a Kárpát-medence és a Balkán népzenei öröksége, organikusan ötvözve a jazz különféle irányzataiból vagy éppen a huszadik századi klasszikusok zenéjéből táplálkozó elemekkel. Játékában az izgalmas dallamfordulatok hol finoman áttetsző, hol erőteljes ritmusokkal társulnak, a lírai megszólalások pedig energikus gesztusokkal lépnek párbeszédre. Ezen az estén elhangzanak a Borbély Műhely repertoárjának közismert darabjai, emellett pedig a zenekar betekintést enged legfrissebb improvizatív kísérleteinek műhelytitkaiba is.  

A Modern Art Orchestra À la MAO című sorozata azt a célt szolgálja, hogy új kontextusba helyezve adják elő a zenekari tagok szerzeményeit és adaptációit, esetenként újabb darabjait. A zenekar lemezeken és koncerteken a magyar jazz történetében párját ritkító hatalmas repertoárt hozott létre. Ezek egyes részét régi vagy új követőik így, tematikus, stilisztikai vagy más elrendezésben még nem hallhatták, ráadásul nem is mindegyiket adták ki lemezen és digitális formában. Akár ismét asszociálhatunk Herbie Hancock nevére is a Modern Art Orchestra szezonzáró tematikus estje kapcsán, mert ezt az utat Hancock szextettje is bejárta közel 30 éve: az aktuális pop slágereket dolgozták fel instrumentálisan. Persze amióta a jazz kialakult, azóta használja az improvizációhoz kiindulópontként a divatos számokat, a Nagy Amerikai Daloskönyv szinte csak musical, pop és film-slágerekből tevődött össze a harmincas évekre. Az utóbbi néhány évtizedben a pop új stílusainak frissessége a legnevesebb külföldi előadókat újra megihlette. A magyar jazz repertoárba is bekerültek a legsikeresebb popegyüttesek számai, ráadásul az olyan háziszerzők, mint Subicz Gábor, Bacsó Kristóf, és a zenekarvezető Fekete-Kovács Kornél film- vagy színpadi zenék adaptációját is elkészítették, az új jazz-standardek egész sorát létrehozva.

A több mint 10 éves Bágyi Balázs New Quartet zenéjében a post bop elemekből építkező, akusztikus, kortárs jazz dominál. A dobos-zeneszerző Bágyi Balázs a magyar jazzélet egyik meghatározó, külföldön is rendszeresen koncertező művésze, partnerei pedig a magyar jazz középgenerációjának jeles képviselői: a Hollandiában végzett szaxofonos Soso Lakatos Sándor, a Junior Prima díjas zongorista, Oláh Dezső, és Közép-Európa egyik legnagyszerűbb bőgőse, Oláh Péter. A zenekar számos európai jazzfesztiválon fellépett az elmúlt években, valamint rendszeresen koncerteznek Kínában – együttműködésük a sanghaji Li Xiaochuan trombitással több éve tart. 2016-ban Pocsai Kriszta énekesnővel közösen elkészített, Homage To Shakespeare című lemezüket a nemzetközi szakmai zsűri Gramofon-díjjal jutalmazta. A formáció repertoárja Bágyi Balázs szerzeményeire épül, aki 2016-ban az év zeneszerzője lett. A hagyományhoz híven az együttes nemcsak a zenekarvezető régebbi kompozícióit adja elő az Opus Jazz Clubban, hanem a közelmúltban elkészült új zenéket is ezen a színpadon mutatja be.  

Oláh Kálmán Jr. művészi világa az örökség, a zenei innováció és a határtalan szenvedély harmonikus ötvözete. A szaxofonos célja, hogy formációjára írt kompozícióit, művészi és zeneszerzői munkásságát a hazai és külföldi nagy presztízsű termekben is megmutathassa, és ezzel a magyar jazz új generációját is pozicionálja a nemzetközi zenei szcénában. A szaxofonművész már korán nagy érdeklődést mutatott a klasszikus zene és a jazz iránt. Édesapjával, id. Oláh Kálmánnal és bátyjával, Oláh Krisztiánnal együtt – akik mindketten neves zongoraművészek – számos olyan formáció tagja, amelyek mind a hazai, mind a külföldi koncerttermek állandó, rangos fellépői. Koncertezhetett a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, 2021-ben pedig Junior Prima díjjal tüntették ki, ami szintén kivételes tehetségét és elhivatottságát bizonyítja. Zenei tanulmányait elismert művésztanárok irányításával végezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol jazzszaxofon – művésztanár diplomát szerzett.

Részletek hamarosan...

Részletek hamarosan...

Részletek hamarosan...

Részletek hamarosan...

Részletek hamarosan...

Részletek hamarosan...

Részletek hamarosan...

Részletek hamarosan...

Részletek hamarosan...

Részletek hamarosan...

Részletek hamarosan...

Részletek hamarosan...

Részletek hamarosan...

Részletek hamarosan...

Részletek hamarosan...

Részletek hamarosan...