A Balkumba Tribe története 2014-ben kezdődött, amikor Lucian Nagy zeneszerző és fafúvós virtuóz kezdeményezésére megalakult a formáció. Számos stílusból merítő zenéjüket izgalmas és eredeti hangzásvilág jellemzi. Egyéni kompozícióikban a sokszínű stíluskombinációk harmonikus egységet alkotnak, így jól megférnek egymás mellett a balkáni, közel-keleti és indo-afrikai dallamok is. A projekt keretein belül Lucian a saját zenei világát és kompozícióit önti formába, aminek a zenekar többi tagja is szerves része, hiszen az ő ötleteik is segítik megalkotni a Balkumba Tribe egyedi hangzását.    A Balkumba Tribe nemzetközi bemutatkozó koncertje 2014-ben Berlinben volt, ami a Román Kulturális Intézet szervezésével és támogatásával valósult meg. A sikeres debüt óta rendszeresen adnak koncerteket Romániában, Magyarországon, Németországban és Ausztriában. Zenei üzenetüket, mely minden egyes előadásuk alkalmával közvetlenül közönségük lelkét és szellemét szólítja meg, már olyan fesztiválhelyszíneken is előadták, mint az aradi American Music Festival, a timisoarai Fete de la Musique Festival, a Bucharest Jazz Festival, vagy épp a bécsi Porgy & Bess Jazz Club. balkumbatribe.com 

„Alex Simu klarinétjátékának sokoldalúsága és szépsége Bukarest és Amszterdam hangzásvilágát ötvözi. Kvintettjének teljesen egységes megszólalása a balkáni zenék melankolikus, magával ragadó harmóniákkal átitatott hangulatvilágát hozza felszínre. Amszterdam ma éjjel egy kis Bukarestté változott.” (Jan Jasper, Het Parool) „Sonny Rollins-t idéző tenor hangzás, a balkán varázslatos staccatóival megfűszerezve.” (Leidsch Dagblad) „Kétségkívül virtuóz játék olyan mély érzelmekkel, amiket eddig csak az Ivo Papasovhoz hasonló veteránoktól hallottam.” (De Volkskrant) A Romániában született, számos díjjal és nemzetközi elismeréssel rendelkező klarinét- és szaxofonjátékos, zeneszerző Alex Simu gyermekkora óta foglalkozik a zenével. 22 évesen, nemzetközi zenei karrier vágyától hajtva Hollandiába költözött, ahol a gröningeni Prins Claus Konzervatóriumban folytatta tanulmányait, majd továbblépve az Amszterdami Konzervatóriumban tette le mester diplomáját. 2007-ben elnyerte a HSP Huygens ösztöndíját, aminek révén a New York-i Manhattan School of Music intézményében bővíthette tudását. 2008-ban első helyezést ért el az utrechti Holland Casino Jazz Contesten, s még ugyanebben az évben ugyancsak első lett a North Sea Jazz Festival keretein belül Rotterdamban megrendezett holland jazz-versenyen is. 2009-ben elnyerte az EBU jazz ösztöndíját és az European Jazz Orchestra tagjai közé is bekerült. Tanulmányai befejeztével Alex társalapítója lett a holland Arifa kvartettnek. A Beyond Babylon című debütáló albumuk 2010-ben jelent meg, amit 2012-ben az Anatolian Alchemy követett. Mindkét album elnyerte a holland Best World Music Release díjat, s számos recenzióban is ötcsillagos értékelést kaptak. 2017-ben jelentette meg Alex az Echoes of Bucharest című lemezt, itt már zenekarvezetőként jegyezve kvintettjét. Az amszterdami Bimhuisban megrendezett bemutató koncertre a holland zenei sajtó igen pozitív visszhanggal reagált.   Az Echoes of Bucharest a gazdag multikulturális örökséggel rendelkező város jelenét tükrözi, miközben a múltból is merít és a jövőbe is bepillantást enged. A kompozíciók nincsenek szabályok és határok közé szorítva, annál inkább járja át őket a szeretet, az alkotás és ezek megosztásának vágya. A zene az innováció és az örökség két tartópillérére épülve varázsolja különleges közönségélménnyé a hangok játékát. A zene és a kompozíciók mögött húzódó koncepció Alex Simu szülővárosával kapcsolatos élményeit tükrözi, saját érzelmi és történelmi kötődéseinek lencséjén át nézve. A lemez minden hangját Bukarest történelme inspirálta, a város alapításától egészen a jelen és jövő időkig. alexsimu.nl 

Tavaly szeptemberben jelent meg a Váczi Eszter Quartet új nagylemeze, Egy perc címmel. A nyolc dalból álló korong nyolc történetet mesél el Váczi Eszter képzelőerejének segítségével.  „Melankolikus, szomorú, fátyolos, merengő. Súlyos jelzők! Mégis mindig ezt kapjuk, amikor jellemezni kívánnak bennünket. A zene legyen olyan, amilyen mi magunk vagyunk. Akkor biztosan megérinti a hallgatót.” – írja magáról honlapján az együttes, majd így folytatja:  „2002-ben alakult a zenekar, mégis az első lemez csak 2009-ben jelent meg. Ennyi kellett ahhoz, hogy az együttjáték során kiderüljön, milyen is a csapat saját hangja. A Vissza hozzád című album a Tom Tom Records gondozásában jelent meg, és 2010-re arany-, illetve platinalemez lett. Ez jazz zenekarokkal ritkán fordul elő. 2016-ig még két teljes lemezanyagot rögzítettünk. De erről egy kicsit többet: Mindannyiunk elkötelezett a magas minőség mellett. Ezért olyasvalakivel szerettünk volna együttdolgozni, aki ismeri a legnagyobbakat, aki olyan színt hoz közénk, ami Magyarországon még nem volt. Valami igazán újat szerettünk volna elérni. Sokat gondolkodtunk, hogy ki legyen az a vendégművész, aki a legtöbbet segíthet abban, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból. És akkor jutott eszünkbe, hogy nem zenészt hívunk, hanem egy olyan szakembert, aki a világszintű hangzásért felel. Így találtunk rá második és harmadik nagylemezünk zenei társproducerére Helik Hadar személyében. A négyszeres Grammy-díjas hangmérnök, producer Herbie Hancockkal, Norah Jonesszal, Pinkkel, Tina Turnerrel, Madeleine Peyroux-val dolgozott együtt - a teljesség igénye nélkül. Mr. Hadarral 2011-ben az Eszter kertje (Tom Tom Records), 2014-ben a Belső tenger (VEQ Records) című albumainkat jelentettük meg.” vaczieszterquartet.hu facebook.com/veqop 

A Common Ground ötlete akkor született meg, amikor Byron Wallen trombitás, a brit jazz egyik jelentős, s az afrikai zene iránt közismerten elkötelezett alakja összefogott a Berklee-n végzett, s az afrikai ritmusok iránt szintén rendkívül fogékony ragyogó magyar dobos, Juhász Márton együttesével. Elég volt számukra csupán egyetlen közös koncert egy budapesti klubközi fesztiválon, hogy azonnal felismerjék közös zenei irányultságukat. Innentől kezdve élénk levelezésbe fogtak egy jövőbeli együttműködés reményében, hamarosan bevonva ebbe más hasonló érdeklődésű zenészeket is – úgy Londonból, mint Budapestről. Márton zenekarából adott volt a multi-instrumentalista billentyűs, Tálas Áron és a basszusgitáron ifj. Tóth István személye, Byron részéről pedig az elképesztő gitáros, Rob Luft. Az első ‘külsős’, aki csatlakozott a projekthez, Mark Cherrie volt, a steel pan virtuóza, aki különleges hangszerével a karibi ízeket hozta magával, s őt szorosan követte a brit-nigériai származású, rendkívül sokoldalú afrikai ütős, Richard Olatunde Baker, az Eardrum alapítója. Ez a hét nagyszerű zenész a Common Ground szeptettben, annak nevéhez híven, megtalálta a közös alapot ahhoz, hogy együtt tegyenek felfedező utat az afrikai, karibi, brit és magyar zenei motívumok világában, nem is beszélve a mainstream jazzről. Vigyázat, hangrobbanás várható! byronwallen.co.uk martonjuhasz.com markcherriequartet.com robluft.co.uk arontalas.com richardolatundebaker.com 

A 2002 óta fennálló zenekar improvizatív kamarazenét játszik, kompozícióikat balkáni, távol-keleti és afrikai zenei kultúrák inspirálták, de a szigorúbban szerkesztett darabokban a középkori zene, az európai népzenék és a kortárs zene hatásai egyaránt fellelhetőek. Nevük egyben ars poeticáéjuk is, hiszen az Ek-tar indiai szó jelentése egy-húr: az öt muzsikus kifejezésben, melodikus variációkban, ritmikában igyekszik úgy összeolvadni, mintha valóban egy húron játszana. Eszköztárukban egyaránt szerepelnek hagyományos jazzhangszerek és egészen különleges, egzotikus instrumentumok – mint például a balkáni 14 húros vonóshangszer, a gadulka, vagy a 4 oktávos afrikai eredetű, 120 fémlapból álló metallofon hangszer, az array mbira – , melyek mind a kompozíciókban, mind szabad rögtönzéseikben együtt, egymással harmonikus kölcsönhatásban szólalnak meg.

A Simsa Fünf formációt 2017-ben alapította Sebastian Simsa osztrák dobos és zeneszerző. A kvintett zenei gyökerei a jazztől és egyéb rögtönzött zenéktől a klasszikus kamara- és filmzenéken át egészen a népzenéig terjednek. Eredeti, rendkívül izgalmas hangszereléseik, Simsa lenyűgöző kompozíciós stílusával ötvözve – ezek jelentik a zenekar hangzásának meghatározó elemeit. Az a tágas játéktér, amely az egyes tagok számára lehetővé teszi, hogy egyéni hangjukkal, zenei energiáikkal és ötleteikkel hozzájáruljanak a megszólaló darabokhoz, egészen egyedülálló minőséget képvisel. A The Time We Need  című első albumuk olyan darabok gyűjteménye volt, melyekhez Simsa az elmúlt néhány év személyes élményeiből merítette az inspirációt. Dalai anekdotákat mesélnek, képeket villantanak fel – látjuk a hóborította berlini Brandenburgi kaput a hidegháború idején, egy hidat valahol Finnország legeldugottabb vidékén, egy La Bisbal nevű kis katalán falut, végigélünk egy hosszú, becsípett bécsi éjszakát, vagy éppen egy „tradicionális népdalt” hallunk, melyet egy álom ihletett. A megélt valóság észrevehetetlenül elegyedik a tudatalattiból feltoluló emlékekkel. E feltörekvő, ígéretes együttes alapvető jellemzője a kompozíciók sokszínűségének létrehozására, kiváltképpen pedig a különféle hangzáskombinációk megteremtésére fordított aprólékos figyelmük. Az Opus Jazz Club koncertjén a kvintett a Cracked Anegg Records kiadásában szeptemberben megjelent második albumának anyagát mutatja be. sebastiansimsa.com 

Palotai Csaba gitárjában van valami excentrikus csináld-magad hangzás, ami azokra jellemző, akik szívesebben indulnak, mint érkeznek, és akik könnyebben lélegeznek egy lomos pincében, mint egy felújított kastélyban. Palotai Csaba hangja karmol, felsért, harap. Ezt a hangot nem lehet megszelídíteni, hagyni kell, hogy felszítsa magát, mint egy meggyújtott farakás. A gitárosok szeretik mutatni, hogy ők gitárosok. Palotai Csaba inkább el akarja felejtetni velünk. A hangzásbeli sokféleség, elegancia és alázat az a szentháromság, ami legjobban definiálja ezt a gitárost, aki – főképp a rögtönzésekben – inkább fölfedezi az önmagában levő hangokat, mintsem a semmiből alkotja őket. És ami a legmeglepőbb: a csapat, amit az Antiquity-hez összeállított, a francia szaxofonos Rémi Sciuto és az angol ütős Steve Argüelles, ugyanezekkel a vonásokkal jellemezhető. Igazából, amit Palotai Csabánál szeretek és ezen a lemezen is megtalálok, az a por. Mert a por ül meg a könyveken, a port fújja a szél, a por teszi széppé a westerneket, a por marad meg nekünk az Ókorból, a por az élet jele és a por telepszik lassacskán a dolgokra, láthatatlanul. A por a hosszú táv és a sugallat. A por marad meg, amikor már mindent elfelejtettünk. Rögtönzés, mulandóság, mozgás. Vagyis, ez a Palotai Csaba-féle jazz: bepiszkíthat és ragyoghat is. (Mathieu Durand kísérőszövegéből)

Berki Tamás és Sárik Péter évek óta zenél együtt különböző formációkban, duóban 2012 óta lépnek színpadra. Fellépéseik igazi közönségbarát jazz koncertek, teli humorral, örömmel, játékkal és energiával. Minden Délibáb címmel kiadott lemezük – amely közel egy év zenei élményeit gyűjtötte csokorba, megörökítve az élő koncertek hangulatait, a közönség reakcióit és a közös muzsikálás pillanatainak szépségét – 2015-ben Fonogram-díjat kapott „az év hazai jazz albuma” kategóriában. A lemezen és a koncert repertoárban is régi és új Berki-szerzemények és jazz-örökzöldek jelennek meg sajátos módon, valamiféle “auditív színház”, vagy ”jazz performance” sohasemvolt formájában. Berki Tamás 14 évesen kezdte zenei pályafutását saját beatzenekarában. Nyert nemzetközi ifjúsági jazzénekes világversenyt, a Nemzetközi Jazz Federáció „Best of” listája a mai napig Európa egyik legjobb férfi jazzénekeseként tartja számon. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének tanára és a Kőbányai Könnyűzenei Stúdió Énektanszak vezetője. Szerzői albumain közel félszáz saját dalt jegyez zenével és -elhivatottan-magyar szöveggel. Szabó Gábor Életműdíjat, Artisjus-díjat, Nívó-díjat és Lyra-díjat kapott, 2007-ben pedig átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. Sárik Péter jazz-zongoraművészt virtuozitásáról és műfaji sokoldalúságáról ismerhetjük. Egyedi ötletei örömteli és közérthető produkciók alakjában mutatják be, és teszik egyre népszerűbbé a jazz zenét. Mint zeneszerző jelentős nemzetközi sikereket mondhat magáénak: kompozíciói rendre dobogós helyezéseket érnek el az Egyesült Államok és Nagy Britannia legjelentősebb dalszerző versenyein. Díjak, elismerések: Fonogram-díj, Orszáczky-díj, Artisjus-díj, Jazzy Rádió dalverseny: “Legjobb szólista”, Emerton-díj.

A lengyel szaxofonos, Maciej Obara számos korábbi lemeze után tavaly debütált a legendás ECM kiadónál Unloved című albumával. A rendkívül sikeres lemez érzelmi skálája és kifejező ereje a legfinomabb, kristálytiszta előadásmódtól egészen az erőteljes, kirobbanóan tüzes, heves játékig terjed. A címadó dal kivételével, melyet a modern lengyel jazz spiritus rectora, Krzysztof Komeda komponált Janusz Nasfeter azonos című filmjéhez, valamennyi darabot Obara jegyzi. Ahogy egy interjúban elmondta, mindez „rendkívül személyes vallomás a számomra oly kedves emberekről és helyekről”. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy témái csupán „vázlatok, melyekből szabadon, egyfajta valós idejű komponálás révén bontakozhat ki a hangunk”, a zenekar valamennyi tagjának elkötelezett részvételébel. Maciej Obara és a zongorista Dominik Wania zenei kapcsolata bő egy évtizede kezdődött, amikor mindketten a közelmúltban elhunyt, ikonikus lengyel trombitás, Tomasz Stanko együttesében játszottak, s felfedezték a formák és a szabadság iránti kölcsönös vonzalmukat. A kvartettben hasonlóképpen működnek az erővonalak a zenészek között, s mind a négyen ugyanazzal a magabiztossággal mozognak a lejegyzett és a teljesen szabad formák közti mezsgyéken. A Unloved  turnéját tavaly november 17-én, a Wroclawi Jazztopad Fesztiválon adott koncerten indították el, majd Németországban, Ausztriában, Spanyolországban, Norvégiában és Lengyelországban mutatták be klubokban és fesztiválokon egyaránt hol az albumon közreműködő norvég, hol pedig az Opusban most fellépő lengyel ritmusszekcióval. A 6. Polska Jazz Fesztivál a lengyel függetlenség és államiság visszaszerzésének 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi eseménysorozat része

A lengyel jazz egyik legígéretesebb fiatal zenekara, az ország északi részén, a pomerániai „Tri-City” régióban élő Tomasz Chyla Quintet volt a legelső csapat, amelyik 2016 decemberében, Krakkóban az akkor éppen 40. alkalommal megrendezett patinás nemzetközi Jazz Juniors jazz verseny első díját az ország balti régiójából nyerte meg. A fiatal csapat koncertjein az egyszerű formák és a dallamosság iránti fogékonyság tökéletesen megfér a szólisták hihetetlenül kifejező, virtuóz játékával és a zenekar közös, nyitott, energikus improvizációival. Ez az ars poetica lebegett a kvintett vezetője, a hegedűs Tomasz Chyła lelki szemei előtt, amikor meghívta zenekarába a legjobb fiatal lengyel zenészek közül néhány barátját  – akik hazájuk olyan meghatározó zenészeivel működtek már együtt, mint Leszek Możdżer, Zbigniew Namysłowski, Tymon Tymański, Jerzy Małek, Maciej Sikała, Leszek Kułakowski és még sokan mások. Látszólag nem tipikusan jazz hangszerén Chyła ragyogó szimbiózisban működik együtt a zenekar többi tagjával, akik egytől-egyig a dinamikusan épülő és fejlődő Tri-City jazz színtér aktív szereplői. A kvintett Eternal Entropy című debütáló albumát a zenei közösség igen pozitívan fogadta, s azt a Jazz Debut kategóriában a rangos lengyel FRYDERYKI 2017 díjra is jelölték. A zenekar idén ősszel adja ki második anyagát, Circlesong címmel. A 6. Polska Jazz Fesztivál a lengyel függetlenség és államiság visszaszerzésének 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi eseménysorozat része.

A lengyel NSI kvartett négy tehetséges és energikus zenésze egytől-egyig az akusztikus játék szenvedélyes rajongója. Zenéjükben számos zenei inspiráció érhetőt tetten, hangzásuk energikus, erőteljes, improvizációkkal és interakciókkal teli, amelyből azonban a melengető pillanatok, a mesés és romantikus melódiák sem hiányoznak. Csodálatos színekkel és árnyalatokkal teli zenéjük egyszerűen rabul ejti hallgatóit.  A jó néhány nemzetközi jazz verseny díját elnyert zenekar számos fesztiválon játszott már, úgy Lengyelországban, mint Európa más országaiban. Két albumuk jelent meg eddig, az Introducing és a 2017-es Look of Cobra, melyen a nagyszerű zongorista, Domink Wania működött közre – ahogy ez a mostani Opus-beli estén is történik majd. A 6. Polska Jazz Fesztivál a lengyel függetlenség és államiság visszaszerzésének 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi eseménysorozat része.

A Piotr Budniak Essential Group 2014-ben alakult a lengyel jazz-színtér feltörekvő tehetségeiből. A rákövetkező évben már meg is jelent bemutatkozó albumuk, a Simple Stories About Hope And Worries, melyet a lengyel Jazz Forum és JazzPress magazinok olvasói egyaránt az év egyik legjobb lengyel albumának választottak. Szintén még 2015-ben a csapat előkelő helyezést nyert a Krakkóban megrendezett Nemzetközi Jazz Juniors Fesztiválon. Into the Life című, tavaly megjelent második albumukat a kritikusok és a közönség egyaránt hasonló lelkesedéssel fogadta. Idén tavasszal The Days of Wine And Noises címmel egy koncertalbummal rukkoltak elő, amelyen a csapat hangzását vendégként a New York-i jazz színtér közismert figurája, a cseh David Doružka árnyalta gitárjátékával. Piotr Budniak dallamos, sodró, levegős és melegséggel teli kompozícióiban a magas művészi színvonal és a közérthetőség elegánsan illeszkedik egymáshoz. Az együttes olyan jelentős lengyel fesztiválokon szerepelt már nagy sikerrel, mint a Jazz in the Ruins, Róże Jazz Festival, zJAZZd, Jazz in the Museum, Monte Verde Jazz, vagy a Jazz Juniors. Fellépéseiken a lengyel jazz olyan kiválóságai vendészerepeltek már, mint Piotr Wojtasik, David Doružka, Dániel Varga és Michał Sobierajski. A 6. Polska Jazz Fesztivál a lengyel függetlenség és államiság visszaszerzésének 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi eseménysorozat része.

A kitűnő dobos, Baló István, generációjának egyik legaktívabb zenésze a hazai jazz színtéren, évek óta tagja a Dresch Quartetnek, a Nigunnak és a Lukács Miklós Cimbiózis Triónak. Közel két éve létrehozta saját zenekarát, az azóta már lemezt is megjelentetett Baló István Projektet, s nem sokkal később egy másik csapatot is alapított, egészen eltérő zenei világgal: a W69-et. „A W69 alapvetően rockzenét játszik, de ehhez szükség szerint minden egyéb műfaj lehetőségeit, hanghatásait, technikai lehetőségeit is felhasználja. A zenekar nem csak zenéjével, de a legendás Woodstock fesztiválra utaló nevével is tudatosan hivatkozik azokra az évekre, amikor a világ fiatalsága olyan megtermékenyítő erővel rendelkezett, mely a kultúrában, viselkedésben, gondolkodásban, érzelmekben, a világszemléletben és a mindennapi életben egyaránt olyan változásokat hozott, melyek átalakítottak, megkérdőjeleztek sok, addig elfogadottnak tartott értéket. A „69-esek” hatása mind a mai napig érzékelhető – az ő szellemiségük „lázadó” és egyben jobbító szándékú erejét, lendületét igyekszünk megtalálni, feléleszteni és átadni, hogy béke, megértés és szeretet legyen köztünk, mely elfogadja, és megérti, hogy emberek vagyunk, ha nem is egyformák”  fogalmazta meg Baló István a W69 négyesfogat ars poeticáját.

A Night Dreamer és a Juju után egy éven belül a harmadik Blue Note-os lemezével rukkolt elő 1966-ban Wayne Shorter. A Speak No Evil különlegességét az adta, hogy nem „csupán” egy újabb fantasztikus Shorter-lemezt tett le az asztalra, de a kritikusok és a jazzrajongók ettől kezdve végre már nem az elfogult – és persze hibás – „na még egy Coltrane-tanítvány...” nézőpontból közelítettek a szaxofonoshoz, teljesen figyelmen kívül hagyva rendkívül eredeti és újszerű kompozícióit. Az említett két lemezen közreműködő klasszikus Coltrane-féle McCoy Tyner – Elvin Jones – Reggie Workman felállásból ugyanis ezen a lemezen már csak Elvin Jonest találjuk, aki mellé Herbie Hancock és Ron Carter személyében Wayne a Miles Davis Quintet-beli zenésztársait hívta meg a csapatba, s Freddie Hubbard trombítással a fúvósszekciót is kibővítette. A szokatlan harmóniai keretek, a visszafogott, néhol balladai hangvételű darabok váltakozása a hard bop és az avantgárd olykor humort sem nélkülöző párosításával, az egész lemezen végighúzódó finom, de karakteres lendület, s mindehhez Shorter szerzőként és szaxofonosként egyaránt egyedi líraisága különleges, magával ragadó albumot eredményezett – melyet a MAO zenészei eredeti formájában tolmácsolnak az Opus közönségének.

„Ahogy Bartók Béla és Kodály Zoltán, a magyar zene ‘védőszentjei’ esetében, úgy az Ávéd János és a Balance által írt dalok is mind a népi bölcsesség és a kifinomult költői elképzelések elegyén alapulnak, melyek a természeti világot és annak újjáteremtő erőit annak természetes és természetfeletti jelenségeivel együttesen dicsőítik. Mindegyiküket figyelemreméltó módon szaxofon vagy fuvola vezeti be, mely aztán az ütősök hozzáadásával fokozatosan egyre erősebb érzelmi telítettséget nyer. Szembeszökő az a komolyság, amellyel a Balance közelít műveihez, a csapat erősségei pedig ideálisak: az egyes önálló hangok hatásos trióvá erősödve légies eredetiséget és erőteljes, telt hangzást kölcsönöznek zenéjüknek. Kétségkívül kihagyhatatlan lemez.” írta 2017 májusában Raul da Gama (JazzdaGama), a trió lemezéről. A 2010-ben Ávéd János kezdeményezésére megalakult trió három muzsikus szoros együttműködése, melyben szaxofon-gitár-dob felállásban képezik le a jelent, s e tekintetben a basszushangszer tudatos hiányát szabad formai és zenei eszközökkel hozzák egyensúlyba. Műsorukban előszeretettel használnak fel bármilyen zenei témát vagy stíluselemet a mainstream gyökereitől a klasszikus és kortárs zenén át akár a post-rockig. A zenei „becsontosodás” helyett képesek egymást és a közönséget is állandóan meglepni. A trió Balance című bemutatkozó albuma 2016 elején jelent meg a BMC Records gondozásában. „Leszögezhetjük, hogy a hazai jazz egyik kiemelkedő egyénisége a sokoldalú szaxofonos-zeneszerző Ávéd János. Két társa is otthonosan mozog minden stílusirányzatban, és egyenrangú partnerei nemcsak az interpretációban, de a komponálásban is. Nem csoda, hogy basszushangszer hiányában is tökéletes egyensúlyt hoznak létre eklektikus zenei világukban, amelyben szabadon közlekednek a népzenei elemektől a mainstream jazzig, a kortárs kamarazenétől az alternatív zenei vonulatokig. A 2010 óta működő rendhagyó formáció első albuma mérföldkő a hazai improvizatív zene történetében”, írta a lemezről Márton Attila a Gramofon magazinban közzreadott ötcsillagos kritikájában. A Balance időközben intenzíven dolgozik következő lemezének anyagán, így a koncerten már jócskán kapunk ízelítőt a friss számokból is. janosaved.com 

Szőke Nikoletta montreux-i versenygyőztes, Junior Prima díjas előadó, az ország egyik legnépszerűbb jazzénekesnője. A hazai koncerttermek és fesztiválok mellett lépett már fel nagy sikerrel New York-ban, Tokióban, Brüsszelben, Koppenhágában, Londonban és Berlinben is, énekelt többek között Michel Legrandnal, Bobby McFerrinnel és Kurt Ellinggel, Gregory Hutchinsonnal. Eddig hét szólólemeze jelent meg, a Moonglow címmel kiadott legutóbbinak a Grammy-díjas Helik Hadar volt a producere. 2017 tavaszán jelent meg első saját magyar nyelvű szerzeménye, Az út hadd vigyen címmel. A koncert során a magyar nyelvű saját dalok mellett a Moonglow dalait is hallhatja a közönség. Zenésztársai az ország legkiválóbb jazz zenészei közül kerültek ki, egytől-egyig mesterei hangszereiknek.

Hazánk egyik legkiválóbb jazzgitárosa, Gyémánt Bálint a kezdetek óta sokszínű és izgalmas formációkat erősít játékával, mely amellett, hogy a jazz és a kortárs improvizatív zene jegyeit viseli magán, a popzenét kedvelő közönség számára is ismerős lehet. Bemutatkozó szerzői lemeze, a True Listener a BMC Records gondozásában jelent meg, és számos pozitív kritikát kapott a világ minden tájáról. A lemezt a legnagyobb magyar zenei gálán (Fonogram) a 2017-es év legjobb jazz lemezének jelölték. „Gyémánt érdemleges témák szerzőjeként és sokoldalú hangszeresként is leteszi a saját névjegyét. Birtokában van a jazz-hagyománynak, keresi az újszerű megoldásokat, de nem törekszik a határok feszegetésére. Romantikus alapállásába időnként olyan megoldások visznek érdesebb hangokat, mint a White lies rockos, torzított gitáreffektjei. Tonális, kötött formavilága az előadásmód intenzitása révén telik meg feszültséggel. ” Turi Gábor, Gramofon „Gyémánt Bálint gitáros nincs annyi idős, hogy ismerhette volna a vasfüggönyt, zenéjében mégis tetten érhető azoknak a magyar zenészeknek a hagyománya, akik a hidegháború idején kénytelenek voltak száműzni művészetüket hazájukból. Tiszta játék, mindenféle túlzott virtuozitás vagy magamutogatás nélkül: a gitáros első trió-albuma, a True Listener jócskán hagy teret a ritmusszekciónak is. Ékes példája ennek a Flight to Berlin, az album egyik legszebb felfedezése, Fonay Tibor bőgőjének és Csízi László dobjának gyönyörű párbeszédével.” Franpi Barriaux, CitizenJazz

„A mindössze 27 éves, dobosként és basszusgitárosként is jeleskedő, több együttesben foglalkoztatott Tálas Áron akusztikus zongoratriójának Little Beggar című második opusa a (...) a Budapest Music Center koncerttermében készült, ami a természetes megszólalás iránti igényt mutatja a muzsikusok részéről. A cím kis huncutként vagy csibészként fordítható magyarra (...) mindenesetre nem kis merészség címadó darabként balladai hangvételű, több szakaszos, a magyar népzenei (és kodályi) kötődést jelző, szvinges improvizációba váltó pentaton szerzeménnyel indítani a lemezt. A feltehetően a modern jazz kiváló szaxofonosára, Joe Hendersonra utaló második, Hendersong című szerzemény aztán fergeteges lendülettel indítja útjára a triót, mindjárt teret adva a korszerű felfogásban doboló Gyárfás Attila viharos szólójának. Hogy az egyensúly megteremtődjön, a harmadik, Ke-Bop című darabban Barcza Horváth József kap lehetőséget hasonló, néha kettőzött tempójú bőgőszólóra. Külső szemmel nézve ő a „kakukktojás” az elméletileg nemzedéki alapon szerveződött trióban, de a 2014-ben alapított együttesnek vélhetően másfajta, szakmai és habitusbeli kötődés az alapja. A számokat szerző zongorista aligha jutna a triójáték ilyen magaslataira kompetens társai nélkül. Az alapvetően tonális szerzemények a zenei ötletek, elképzelések és megoldások burjánzó gazdagságával nyűgözik le a hallgatót. Felvillanyozó, hogy a jazz klasszikus formációjának tartott, a mainstream jazz kimerülésével kevés újdonsággal kecsegtető hangszeres felállás mennyi izgalmat és érdekfeszítő pillanatot képes hordozni. Ez tudatos hozzáállás kérdése, ami dramaturgiailag határozza meg a szerzemények jellegét; ugyanakkor belülről jövő, spontán természetességgel áradó zeneiség folyománya, amelynek csak eszköze a kiemelkedő hangszeres felkészültség.” Turi Gábor, Gramofon, 2018, tavasz

Ifj. Szakcsi Lakatos Béla kétségkívül a honi jazz egyik legkiemelkedőbb zongoristája, aki kivételes improvizációs tehetségű muzsikusokból álló különböző felállású együtteseivel leleményes hangszínezetű, árnyalt zenei virtuozitással előadott, kifinomultan elegáns előadásairól közismert. Triójával több jeles európai és amerikai jazz zenésszel is felléptek már, elég Tony Lakatos, Rick Margitza, Jean Toussaint, Palle Daniellson, Ed Thigpen, Ravi Coltrane, Jack DeJohnette, John Patitucci, Lew Tabackin vagy Martin Drew nevét említenünk. Ezúttal viszont nem triójával, hanem egy egészen friss kvintettel érkezik az Opusba. Mint közismert, Béla jazz oktatóként két intézményben is tanít, és a zenekari gyakorlat kurzus során jó néhány tehetséges fiatal művésszel játszik együtt. Ennek során figyelt fel néhányukra, akikkel kapcsolatban úgy érezte, érdemes lenne egy új formáció keretében több esélyt adni nekik a hazai bemutatkozásra – hiszen Snétberger Ferenccel külföldön már több ízben is felléptek. A kvintett műsorának gerincét ifj. Szakcsi Lakatos Béla szerzeményei alkotják. Az eddig megszokott trió formációt énekhanggal és basszusklarinéttal bővítő, olykor klasszikus zenét idéző előadásmód és a sűrű dinamikai váltakozások egészen új színeket adnak a kompozícióknak. A fiatal formációban a 19 éves Danyi Diana énekel, aki immár 5 éve vesz részt a Snétberger Zenei Tehetség Központ munkásságában. Ugyanezen intézmény első diákjainak egyike volt a kitűnő klarintétos, Fehér Elemér is, aki azóta már oktatóként segíti a Központ munkáját, s egyúttal a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Intézet hallgatója is. Klarinétjátékára és kompozícióira egyaránt a klasszikus alapokon nyugvó improvizáció és a stílusok közötti szabad átjárás jellemző. A bőgős Jónás Géza 2013-ban nyert felvételt a Snétberger Zenei Tehetség Központba, 2014-ben Marosvásárhelyen az International Student Jazz versenyen az Egri János Jr Quartet tagjaként különdíjat nyert, s olyan neves hazai művészekkel is fellépett már, mint Szakcsi Lakatos Róbert, vagy Szőke Nikoletta. A csapat legfiatalabb tagja a 15 éve dobos, Éles Máté, aki 3 éve a Snétberger Zenei Tehetség Központ diákja, s aki még gyerekkorában, a szülői házban szívta magába a jazz szeretetét.

A Random Szerda Barabás Lőrinc trombitás vezetésével 2005 és 2010 között a budapesti hiphop-jazz színtér jeles képviselőiből alakult alkalmi formációkat vonultatta fel. A jammelés hagyományain alapuló sorozat gyorsan meghódította a város improvizatív zenére nyitott közönségét. 2008-ban Small Talk címmel koncertlemez is megjelent a projekt legsikeresebb felvételeiből. Az Opus Jazz Clubban ismét belekóstolhatunk a fúziós, instrumentális zene születésének megismételhetetlen pillanataiba – a Random Szerda keretei között Barabás Lőrinc a kortárs zenei paletta ismert alakjait invitálja izgalmas örömzenélésre.

A hetvenes évek soul- és funkzenéjében gyökerező, urbánus tánczenét játszó Kéknyúl egyedülálló színfoltja a hazai klub- és fesztivál-körforgásnak. Bár a csapat korábbi hangzása Premecz Mátyás zenekarvezető-billentyűs védjegyének számító Hammond orgonája köré épült, a 2015 végén megjelent Crowded Universe című lemezük anyaga már új koncepcióra épült: nyolc egyenrangú muzsikus szőtt rajta izgalmas zeneszövetet telivér fúvósszólamokkal, vagány gitárokkal, sok vokállal és Andy Hefler szenvedélyes, karakteres, óceánon túli énekével. A dalokban ezúttal egy lépéssel hátrébb vonuló Premecz Mátyás dalszerzőként és zenekarvezetőként is a legjobb hazai csapatok közé katapultálta szerelemgyerekként dédelgetett zenekarát.

Az elmúlt évek során a két Meyer-testvér – a gitáros Peter és a basszusgitáros Bernhard – összetéveszthetetlen saját hangzást alakított ki, mellyel felülírták a jazz-improvizáció, az alternatív rock, a modern klasszikus és az ambient zene valamennnyi eddigi koncepcióját, túllépve ezek bármely ismert szintézisén, avantgardizmusain vagy stílus-átfedésein. Olyan hangzást, amelynek köze sincs semmiféle crossoverhez, s amely úttörő az európai zenei színtéren. A két testvér, akik eddig elsősorban a Melt Trióval végzett munkásságuk révén voltak ismertek, mostanában mutatkozott be Other Animal nevű új zenekával, melyben kettejük mellett Wanja Slavin szaxofonon és Jim Black dobokon működik közre. Napjaink egyik legbefolyásosabb ütőse, Jim Black az elmúlt két évtized során mindvégig azon új generációs zenészek élvonalához tartozott, akik sikerrel munkálkodtak azon, hogy a jazz műfaját átvezessék a 21. századba. Határtalan technikájával, futurisztikus koncepcióival, kérlelhetetlen leleményességével és a túláradó öröm lehengerlő érzésével világszerte elbűvöli és inspirálja közönségét. Az Echo-díjjal kitüntetett szaxofonos, Wanja Slavin egyfajta ritkán hallható, nyers szépségű energiát hoz a zenekarba, mellyel John Coltrane vagy Ornette Coleman energiáira, kreativitására és a belőlük áradó szeretetre reflektál, míg virtuozitása a Neue Musik és az elektronikus zene hangzásainak eddig még soha nem hallott, teljesen új megközelítését teszi lehetővé. A négy zenész tavaly rögzítette első albumát, mely a Traumton Records gondozásában idén februárban jelent meg. meyer-music.de 

Az AMP Trió (= Ajtai-Miklós-Pozsár) tagjai a hazai legfiatalabb jazz-generáció képviselői, akik a szabad improvizációs zene legfrissebb irányait kutatják. Miklós és Pozsár Grencsó István zenekaraiban működött közre, Ajtai pedig a Nigun bőgőseként szerzett hírnevet, illetve Dresch Mihály mellett dolgozott. A magyar dzsessz két nagy újítójának szellemisége világosan érezhető a trió produkciójában, de éppígy a hatvanas évek avantgárdjának kompromisszummentessége is. Az AMP a kortárs magyar színtér egyik legradikálisabb formációja, három nagyszerű zenész különleges egymásra találása. A trió tavaly novemberben nagy sikerrel vendégszerepelt Wroclawban a Jazztopad nemzetközi jazzfesztivál Magyar Napján, a három meghívott zenekar legfiatalabbjaként.

„Tóth Viktor a magyar jazzélet egyik legsokoldalúbb figurája. Zenei személyisége ugyanolyan hatással képes megnyilvánulni virtuóz postbop-fenegyerekként (a Tóth Viktor Tercettben), mint a lélekhez szóló, spirituális muzsika különleges tolmácsaként (az Arura Trióban)” – írta egy kritikus néhány éve a kitűnő szaxofonosról, akinek hangszeres játékára valóban a dinamikus, mégis érzékeny kifejezésmód jellemző, zenei megnyilvánulásaiban pedig a pillanat energiáit igyekszik megragadni. Éppen ezért a jazz kiemelkedő alakjaival – Hamid Drake, Bart Maris, Henry Franklin, William Parker, Piotr Wojtasik vagy John Betsch – való együttműködéseit is elsősorban a tanulás és az önfejlesztés nagyszerű alkalmainak tekinti. Játszott Európa és az Egyesült Államok számos jazz fesztiválján, s természetesen rendszeres fellépője az Opusnak is. Tercettjével és az Arura trióval idén is játszott már a klubban, de a most színpadra lépő, 2012-ben alakított Bird Food Market formációjával éppen két éve hallhattuk utoljára. A kvartett zenéje a modern jazz és a hip-hop házassága, a Charlie Parker-féle bebop hagyaték újraértelmezése, fényes utazás sosem volt világok felé. Koncertjeiket a minden pillanatban újjászülető zene, az avantgárd lelkület, a tört ritmusok sodró pulzálása és magas szintű improvizáció jellemzi.

„Az észt bőgős, Peedu Kass vezette Momentum a hagyományos zongoratrió felállás egy különlegesen izgalmas és bonyolult szövetű újrafogalmazása” Josef Woodard, Downbeat A tiszta hangzásáról, izgalmas ritmusairól és lendületes színpadi előadásáról ismert kortárs jazzt játszó Momentum zongoratriót az európai jazzélet keresett sidemanje és igen termékeny muzsikusa, az észt nagybőgős Peedu Kass vezeti. Seamus Blake, Django Bates, Tony Allen, Marilyn Mazur, Tõnu Kaljuste, Hayden Powell... csupán néhány név azok sorából, akikkel együttműködött. Az általa alapított Momentum volt a legelső észt zenekar, amely felléphetett a legnagyobb európai jazz szakvásár, az évente áprilisban Brémában rendezett Jazzahead showcase-színpadán, 2015-ben. Ugyanazon év októberében már az Opus közönségét is meghódították kizárólag saját szerzeményeikből álló programjukkal, majd nem sokra rá, 2016-ban megjelent első lemezük is. A csapat zongoristája a briliáns Kristjan Randalu, az észt jazz nagykövete a nyugati féltekén, aki olyan óriásokkal játszott együtt, mint Ben Monder, Ari Hoenig, Nguyen Le, Dhafer Youssef, David Liebman vagy Nils Petter Molvaer. A Momentum egyéni hangzásához nagyban hozzájárul Kristjan játékának csillogó virtuozitása és ritmikai intenzitása. Randalu saját triója egyébként idén áprilisban az ECM-nél jelentette meg Absence című bemutatkozó albumát. Toomas Rull az észt jazzdobosok kulcsfigurája. Egyszerre érzékeny fülű, társaira figyelő játékos és termékeny dalszerző, aki mindig zsigerből érzi, hogyan lehet gazdagítani az együttes hangzását. Széles körben keresett igazi sideman, aki eddig több mint száz album felvételénél működött közre. peedukass.com facebook.com/PeeduKass  A koncert az Észt Köztársaság kikiáltásának 100. évfordulóját ünneplő Észt Zenei Hét rendezvénye

A tavaly elhunyt Veljo Tormis észt komponista (1930-2017) kétségkívül a 20. század egyik legfontosabb európai kórusmű-zeneszerzőjének számít. A hazájában kiváltképp népszerű szerző – többségében észt népdalokra építkező – darabjait az Opusban már több ízben nagy sikerrel szerepelt Kadri Voorand énekesnő éppúgy egész fiatal korától kezdve ismerte és énekelte különféle kórusok tagjaiként, mint a klub közönsége előtt most debütáló Jaak Sooäär gitáros. Érthető hát, hogy mindketten Tormis zenéjének elkötelezett híveivé és propagálóivá váltak. 1985-ben, a szerző 85. születésnapját ünneplő események részeként, a patinás tallinni Jazzkaar fesztivál felkérésére Voorand és Sooäär, Liisi Koikson énekesnővel és Paul Daniel gitárossal közösen különleges koncertprogramot állított össze, melyben Veljo Tormis műveit a jazz kontextusába helyezve szólaltatták meg, egészen egyedi módon. A fesztivál-fellépés hatalmas sikert aratott, így a négy zenész csakhamar úgy döntött, hogy az egyszeri projektet, immár valódi együttesként, tovább folytatja. Azóta Észtország szinte valamennyi folk és jazz fesztiváljának színpadán megfordultak már, de nagy sikerrel szerepeltek az Egyesült Királyságban, Izraelben, Németországban és Finnországban is. A kvartett 2016-ban, az Év legjobb új együttese kategóriában elnyerte az észt folk-zenei Grammyt, idén júliusban pedig Tormisele - Hommage To Veljo Tormis címmel bemutatkozó albumuk is megjelent a német Nordic Notes kiadó gondozásában. A koncert az Észt Köztársaság kikiáltásának 100. évfordulóját ünneplő Észt Zenei Hét rendezvénye

Részletek magyarul hamarosan! Marina & The Kats, described as The World’s Smallest Big Band, take their listeners on a dreamy journey into the times of Django Reinhart and Cab Calloway, the Divas and the Crooners, the Lindy Hops and the Collegiate Shags, and still land them softly in the here and now. Racy gypsy guitars, nimble melodies, airy snare drums and Marina’s uniquely charming voice conflate into a nostalgic cocktail – ready to be enjoyed not only at breakfast but also in the evenings at the dance café, bringing immediate smiles to everyone.  Small, their debut album was a big success in 2016; during the album release tour they enchanted the audience in the Opus Jazz Club as well. One year later, Marina & The Kats were back in the studio again, and this time the outcome was Wild, a vinyl double-album with no less than 16 new songs. They have been remaining faithful to their style and their slogan SWING SWING SWING. With the experience and know-how of over 100 live-concerts under their paws, they were diving even deeper into the driving sound of the Juke Joints and Ballrooms. Due to another year of intensive touring they built up an international reputation by playing in The United States, Germany, Switzerland, Spain, Romania, Hungary, Slovakia, France and Austria of course.  The band’s third birthday is coming up and they are working hard on their third album, to be released in the Autumn – and to be preseneted among others at the Opus again! marina-thekats.com 

A fiatal generáció egyik kiemelkedő énekesnőjét, Gereben Zitát korábban az Emil.RuleZ vokalistájaként, majd a Gringo Sztár együttesből ismerhette meg a nagyközönség. Zita zenei pályája ennél azonban sokkal szerteágazóbb, hiszen saját zenekarával már megannyi sikeres klubkoncerten és fesztiválon bizonyította, hogy bársonyos hangjával rutinosan nyúl a legkülönfélébb zenei stílusokhoz. Gereben Zita harmadik nagylemeze Az én fesztiválom címet kapta, nem véletlenül: az énekesnő új anyagával fesztiválozni hívja közönségét. Az albumon Zita és zenekara bátran keveri az akusztikus hangzást az elektronikus tánczenével, a jazzel, az R'n'B-vel és a funkkal, melynek eredményeként izgalmas popzenét kapunk. Így – akár egy fesztivál különböző színpadain – a lemezen és a koncerten is mindenki megtalálhatja a kedvére való műfajt.  A dalok sokszínűsége azonban egységes stílust tükröz, amely kifinomultan elegyedik a Zitára eddig is jellemző sajátos dallamvilággal. A műfajokat tekintve az énekesnő álláspontja világos: „Azt hiszem, a jövőben is megmaradok ingázónak a zenei stílusok között, nem gondolom, hogy döntenem kellene. A zenére egységében tekintek: nem a stílus számít, hanem hogy egyszerűen jó-e.” Az énekesnő koncertjein olyan utazásra invitálja közönségét, melyet zenekarával együtt elsöprő lendülettel varázsolnak egy nagyszerűen szórakoztató közös élménnyé.

A nevét a robogó, másnéven moped finn elnevezéséből nyert, energikus és virtuóz zenészekből álló finn Mopo trió már egy ideje felbukkant a jazz nemzetközi ízlésformálóinak radar-ernyőjén, köszönhetően a punk, a jazz és a finn természet által inspirált, senkihez sem hasonlítható zenéjüknek. Közel tíz éve nyűgözik le a közönséget Európa, Közép-Amerika és Afrika országaiban. 2016-ban Brémában, az európai jazz legnagyobb éves szakmai seregszemléjén adott koncertjük viharos sikert aratott, az Opus szervezői ekkor határozták el, hogy mihelyt lehetőségük nyílik rá, meghívják a triót a klubba. A Linda Fredriksson szaxofonos, Eero Tikkanen basszeros és Eeti Nieminen dobos alkotta csapat addigra már három albumot is kiadott, a Jee! 2012-ben, a Beibe 2014-ben, míg a a finn énekes-dalszerzővel, Ville Leinonennel közös Laivalla 2016-ban látott napvilágot. A Beibe a Legjobb Jazz Album kategóriában 2015-ben elnyerte a finn Grammyként aposztrofált Emma díjat. Linda Fredriksson már háromszor is felkerült a DownBeat Rising Star listájára, a Mopo pedig az All About Jazz „15 európai jazz csapat, amelyet feltétlenül ismerned kell” listáján szerepelt. Idén februárban megjelent legfrissebb albumuk, a Mopocalypse, ismét igen lelkes fogadtatásban részesült. „A műfaj alap-formátumát jelentő trió felállás  lehetővé teszi e három invenciózus zenész számára, hogy szinte végtelen számú hangzásvilágot fedezzen fel, s legyen képes pillanatok alatt eljutni az édes, táncos dallamoktól egészen a legvérengzőbb sikoltásokig. Magával ragadó és friss!” írta róluk az All About Jazz mopomopo.com facebook.com/MOPOMOPOMOPO instagram.com/mopoband 

„... ezek a fickók aztán tudják, hogyan kell játszani. De mindenekelőtt tudnak valami olyant mondani, amit más nem. (...) A zene tiszta és gyönyörű, mint egy finn népdal, aztán egyszercsak a zenekar felrúg minden klisét. Egyszerre improvizálnak mind a négyen, s ugyanakkor valami mágikus módon képesek együtt tartani a zenét és az atmoszférát” Katri Kallionpää, Helsingin Sanomat Az OK:KO négyesfogat a finn dobos, Okko Saastamoinen által vezetett, a fiatalabb generáció legrangosabb finn jazz-zenészeiből álló kollektíva. Kompozícióiban Okko nagy hangsúlyt fektet arra, hogy azok tág teret biztosítsanak az improvizációknak, melyek révén a tagok kreativitásuk legjavát adva úgy viszik tovább a zenét újabb irányokba, hogy közben annak lényegéhez hűek maradnak. „Ez a párbeszéd üdévé, rendkívül vibrálóvá és több dimenzióssá teszi a zenénket” mondja Saastamoinen. „Megpróbáljuk a zenekar hangzását mindig frissen tartani, a törékeny hangszövetektől kezdve egészen az izzó hangulatokig.” Azok a zenei hatások, amelyeket a zenekar tagjai Okko szerzeményeihez hozzáadnak, a nyugati zenekultúra bármely szegmenséből érkezhetnek. A kölcsönös bizalom, a zenei játéktér egysége és az improvizáció számítanak kulcsszavaknak. Az OK:KO koncertjeit mindenki olyan intenzív élményként írja le, amely lelki képeket és elmélyült jelenlétet keltenek hallgatóiban. Az OK:KO bemutatkozó albuma, a Land E., tavaly jelent meg az AMP Music & Records kiadónál és igen jó visszhangott kapott.  facebook.com/OKKOband 

A Lombardiából érkező Clock’s Pointer Dance kvintett 2015 októberében alakult az első Annecy JazzForum alkalmából, ahol hazájuk egyik legfontosabb jazz rendezvényét, a ClusoneJazz Fesztivált képviselték. Azóta folyamatosan dolgoznak és játszanak együtt, s időközben felvették, majd tavaly az UR Records kiadónál meg is jelentették a zenekar nevét viselő első albumukat. A bőgő nélküli kvintett erőteljes fúvósszekciója a jazz, míg gitár-dob összeállításu ritmusszekciója inkább a rock világát idézi. A zenészek – mindnyájan egyben szerzők is – kollektív munkával, tudásuk legjavát adva alakítják ki az egyes darabok ideális hangzását, s a zene így az egyes tagok zenei tapasztalatainak és inspirációinak egyfajta szintézise. Széleskörű repertoárjuk a formailag és hangázásában is hagyományosabb jazz kompozícióktól kezdve a rockosabb darabokon át egyészen a szabad improvizációkig terjed. „A kvintett tagjai tagjai a jazz, a rock és a funk területén szerzett változatos stilisztikai élményeik és tapasztalataik energikus keverékét nyújtják zenéjükben. [...] Míg a fúvósok jól felismerhető egyéni hangzásaiból kialakított izgalmas polifóniák és vibráló uniszónók rendkívül hatásosak, legalább annyira figyelemre méltóak a gitáros Bonifati harmonikus textúrái (kiváltképp zsigerből jövő kalandozásai a rock világába) és Sala gyakorlott, néha puszta kézzel előadott dobolása úgy ritmikailag, mint tónusaiban”, írta Ernesto Scurati jazz újságíró első albumukról. Bár a csapat tagjai valamennyien 35 éven aluliak, már komoly művészi és szakmai tapasztalatokkal rendelkeznek a nemzetközi jazz színtéren is, a velük együttműködő zenészek között ott találjuk Dave Liebman, Dave Douglas, Aruan Ortiz, Cyro Baptista, Mike Westbrook, Adam Rudolph, Keith Tippett, Chris Cutler, Karl Berger, Stefano Battaglia, Paolo Fresu, Giovanni Falzone, Paolo Botti, Tino Tracanna vagy Roberto Bonati nevét is. A koncert az I-Jazz association támogatásával valósul meg

Az Oláh Kálmán Sextet hangzása jól megformált, több részből álló, helyenként klasszikus zenei formákra alapozott kompozíciókra épül, melyekben erősen érzékelhető a bartóki harmóniavilág, mindamellett az igazi dzsesszes lüktetés és az improvizáció sem szorul háttérbe bennük. Hangszereléseikben az akusztikus hangzás, a természetes dinamikai egyensúly dominál. A zenekar kiváló szólistái, valamint a ritmusszekció rendkívül kreatív, gyakran kollektív improvizációi és a különleges, modern szerzemények együttesen újszerű, igazi XXI. századi kamarazenét eredményeznek.

Lassan már hagyomány, hogy az Opus Jazz Club évzáró koncertjén hazánk egyik legmarkánsabb zenekarát, a Dresch Quartetet köszönthetjük. Fellépésük kétségkívül méltó befejezése a klub idei, összesen 236 koncertet számláló évadának. A Dresch Quartet évtizedek óta járja következetesen és magabiztosan a saját útját a magyar népzene és az afroamerikai jazz egyéni – a zenekarvezető és a mindenkori tagok által közösen kialakított – ötvözetével. Elkötelezettség a zenei koncepcióban, tisztelet és alázat a források iránt, kiemelkedő muzsikusok, új és örökzöldnek számító Dresch-szerzemények, sztenderdek Dresch-módra – mindezek együttese adja azt a zenei élményt, amit a kvartett koncertjeinek közönsége minden esetben az újszerűség élményével gazdagodva tapasztalhat meg.

„A Toulouse-i székhelyű zenekar hitelesen izgalmas zenéjében az archetipikus gall különcséget kimagasló technikai képességekkel kombinálja, kibújva bármiféle besorolás alól.” Ian Mann - The Jazz Mann„A Pulcinella a francia jazz derűs oldalát mutatja meg zamatos szaxofon- és harmonikajátékával” Peter Bacon - Birmingham Post„A zenekar a hangok bájosan mókás palettáját teremti meg . ... Szeszélyes, gótikus cirque noirjuk kavargó hangzásvilága egyaránt merít a jazzből, tangóból és az alternatív rockból.” Matthew Wright - The Arts Desk  A franciák iránti elfogultsággal aligha vádolható angolszász sajtó fenti idézetei jól illusztrálják a Toulouse-i jazz szcéna négy jelentős alakja által alapított Pulcinella magával ragadó energiáját és termékeny képzeletét. Az eredetileg a 17. századi commedia dell’arte által teremtett klasszikus karakterhez persze extravagáns, nagyvonalú és dinamikus zene illik. A kompozíciókból és hangszerelésekből kibomló különleges és egyedi történeteik révén bepillanthatunk a Pulcinella invenciózus, eredeti zenei világába. Aligha lehetne őket bárhová is besorolni, hiszen zenéjük telis-tele van színekkel és kiszámíthatatlan karakterekkel. A Pulcinella „mindenevő”, a dzsessz valamennyi válfaját játsszák, de szeretik a rockot és a tangót, s a musette éppúgy rajongásuk tárgya, mint a kelet-európai zene ..., ha mindezzel csillogóbbá és, színessebbé varázsolhatják zenei történeiket. 2008 óta több mint 400 koncertet adtak szerte a világon, köztük olyan fesztiválokon, mint a Jazz in Marciac, London Jazz Festival, Jazz sous les Pommiers, vagy a Koktebel Jazz Festival. Az Opus látogatói először 2015 nyarán hallhatták a csapatot a klubban, aztán két éve januárban már BMC-s lemezfelvétel előzte meg második fellépésüket. A 2017 nyarán megjelent 3/4 d’once Franciaországban és másutt is igen pozitív kritkákat kapott, amit nagysikerű francia és európai turnéjuk követett. Közben elkészültek újabb anyagukkal, melyet ismét a BMC stúdiójában vesznek fel, az Opus-beli koncertet követő napok során. A lemez várhatóan 2019 őszén jelenik meg a BMC Records kiadásában, anyagát most játsszák először nyilvánosan. pulcinellamusic.com 

A színpadon húsznál is több hangszer, s mindehhez csupán három zenész… ez nem lehet más, mint az osztrták Random / Control! A kiemelkedő művészi teljesítményéért hazájában többszörösen is díjazott, európai hírű David Helbock a legkülönfélébb billentyűs hangszereken játszik, Johannes Bär – trombitától basszus-szánykürtön át tubáig bezárólag – a rézfúvósok egész sorát szólaltatja meg, míg Andreas Broger a fafúvósok – szaxofonok, klarinétok, fuvola, furulya – mestere. A csapat 4 évvel ezelőtt kápráztatta el először az Opus közönségét, az akkor megjelent Think of Two lemezük anyagával. Azóta David Helbock másik, úgymond „klasszikus” zongoratriójával már többször is fellépett a klubban, most viszont ismét a Random / Controllal érkezik, annak apropóján, hogy Tour d’Horizon - From Brubeck to Zawinul  címmel a neves ACT Music kiadónál végre megjelent a csapat legfrissebb lemeze. Az album anyagát David Helbock kedvenc jazz zongoristái inspirálták, akiknek minden bizonnyal legismertebb, egytől-egyig a jazz mérföldköveinek számító darabjait dolgozta át különleges hangszer-összeállítású triójára. Így kaphatott teljesen új köntöst többek között a legendás Watermelon Man Herbie Hancocktól, vagy a Bolivia Cedar Waltontól – de olyan egészen finom, légies darabok, mint például Keith Jarrett My Songja is merőben új fényben ragyognak fel. Az évek során a Random / Control teljesen egyéni zenekari hangzást alakított ki. Bár az osztrák népzenétől a saját kompozíciókon át – például még 2009-ben, egy nagyszabású projekt keretében Helbock egy teljes éven át minden áldott nap komponált egy darabot – a mostani, afféle „zongoristák toplistája” válogatásig bezárólag a legkülönfélébb „nyersanyagokkal” dolgoznak, a zenekar hangzása mindig hamisítatlan Random / Control, azaz szédítő hullámvasutazás fülnek és szemnek egyaránt. Kihagyhatatlan élmény!