Király Martina a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékének ének szakán végzett. Pályáját az Equinox Jazz Quartetben kezdte, majd a 13 tagú, urbánus popzenét játszó Anselmo Crew énekesnőjeként folytatta. Szerzőként illetve előadóként dolgozott a Hobo Blues Banddel, Zoohackerrel, Palya Beával és Novák Péterrel. Első lemeze 2011-ben jelent meg, Ready for You címmel. Martina dalszerzői tehetségét a Magyar Zeneszerzők Szövetsége 2013-ben az év könnyűzenei szerzőjét illető Orszáczky Jackie-díjjal honorálta. A 2016-ban megjelent, Higher.Deeper című szerzői albumát tavaly a saját dalokat és feldolgozásokat egyaránt felvonultató The Female Role követte. A lemez hűen tükrözi Martina énekesi és zeneszerzői sokoldalúságát, hiszen a zenei anyag a jazztől a pop-funk-on és a progresszív metálon át a világzenéig számos stílust felvonultat. A vadonatúj saját dalok mellett helyet kapott az albumon egy-egy Neville Brothers, Jimi Hendrix és Bill Frisell feldolgozás, valamint újragondolt formában néhány korábbi saját szerzemény is. Király Martina élő koncertjeinek repertoárját alapvetően saját soul-blues szerzeményei alkotják, folk és rap ihletésű kompozíciók valamint a könnyűzene gyöngyszemeiből készített feldolgozások társaságában. 

A francia jazz eredetisége, vitalitása, nyitottsága a különböző műfajok, új irányzatok és technikák felé – anélkül, hogy szakítanának zenei gyökereikkel – vitathatatlanul a műfaj európai színterének egyik legizgalmasabb szereplőjévé teszi őket évtizedek óta. Az Opus Jazz Club a Festival de la Francophonie eseményeibe ágyazva ötnapos koncertsorozattal kíván a klub közönségének ízelítőt nyújtani ebből a sokszínűségből. A francia szaxofonos Emile Parisien pályája és művészete alighanem egymaga is példázhatná a fentebb írtakat, hiszen a számtalan saját formációval rendelkező, és a legkülönbözőb zenei projektekben akítv részt vállaló, harmincas éveinek közepén járó muzsikus személyes zenei térképén a vonatkoztatási pontok valóban igen széles területet ölelnek fel. Hazájának népzenei hagyományait, a kortárs klasszikus zene szigorú kompozíciós szerkesztésmódját, vagy a free jazz absztrakcióját egyaránt képes inspirációjául felhasználni, vagy éppen a legnagyobb természetességgel és hitelességgel ötvözni swinget provokatív, vagy anarchikus futamokkal. A testestül-lelkestül a jazzben élő, minden lélegzetvételével, minden egyes hangjával hitelességet és őszinteséget sugárzó – s az Opust is már több ízben megjárt – szaxofonos kvartettjének idén január végén jelenik meg legújabb lemeze az ACT kiadónál, Double Screening címmel; a koncert gerincét ennek anyaga adja. 

“A Hermia, Ceccaldi és Darrifourq hármas hihetetlen zenei élményt közvetít. Leckét adnak arról, hogyan lehet ötvözni a nyers és hangos kitöréseket az apró nüanszokkal, a meglepetést okozó váltásokat a gyönyörű lírai passzázsokkal… Minden, amit itt hallunk, frissítően hat.” (Thierry Quénum, Jazzman)“Európa egyik legizgalmasabb együttese.” (Tony Dudley-Evans, London Jazz News)“A nyilvánvaló szenvedélyen túl (ahogy játszanak / ahogy élnek / ahogy meglepnek bennünket), ez a trió egy igazán különleges kortárs zenekari együttes hangzásával is rendelkezik.” (Albert Laroux, Jazz news)“Zenéjük maga a pillanatban rejlő spontaneitás, energia és lelkesedés” (Nicolas Dourlhès, Citizenjazz.com) A színpadon csupán három hangszer: egy szaxofon, egy cselló és egy dob. A francia trió zenéje mégis viharként ragad magával, ahol zabolátlan hangörvények váltják egymást látszólag kaotikus, de valójában természetes módon, csakúgy ahogy egy mennydörgéssel kísért nyári szélvihar száguld át a békés tájon. Felkavaró és frissítő, kiszámíthatatlanságából fakadóan tiszteletet parancsoló zenei örvény, amihez elengedhetetlen a hang textúráinak tökéletes harmóniája és a váratlan dinamikai váltások egyensúlya. Valentin Ceccaldi rendhagyó csellójátéka lassan fogalommá válik Európában. Nyers vonós technikája és lágy pizzicatói különleges fényt visznek a zenébe, akár kísérleti jazzről, akár komolyzenéről van szó. Ez a stílus érezhetően erős összhangban áll Sylvain Darrifourq zenéjével, aki számos sikeres együttműködés után (Émile Parisien 4tet, Joëlle Léandre, Tony Malaby, Akosh S, Marc Ducret) saját projektjein keresztül (In Love With, MILESDAVISQUINTET!) találta meg egyedi hangzását. Kettejük együttese tökéletes alapot biztosít Manuel Hermia kalandos és minden ízében szabad szaxofonjátékának. Mindhárman a határok nélküli zene hívei, ahol a különböző stílusok ötvözése az újdonságok alapvető forrása. A ma jazz zenéje egyszerre kell, hogy ötletes legyen és szabad, ahol az aprólékosan kidolgozott kompozíciók és a spontán játék határok nélkül váltakozhatnak. Sajnálatos módon a trió belga szaxofonosa, Manu Hermia orvosi javaslatra kénytelen volt lemondani valamennyi március-április-májusi szereplését, így őt a trió tavaszi nemzetközi turnéján a nem kevésébé kitűnő francia fúvós, Quentin Biardeau helyettesíti. manuel-hermia.com/index.php/en/projects/hermia-ceccaldi-darrifourcq-trio 

A francia Orchestre Nationale de Jazz szaxofonosa, Hugues Mayot lenyűgöző könnyedséggel kalandozik a legkülönfélébb zenei kontextusok között (Radiation 10, André Minvielle, Marc Ducret, Magma...) Új formációjához a klasszikus kvintett bensőségességét idéző kamarazenei hangzást álmodott meg, és olyan kiemelkedő tehetségű, nyitott zenészegyéniségekkel vette körül magát, akik a legmerészebb kísérletektől sem riadnak vissza. Új hangszíneket kutató, minimalista, repetitív kompozícióival Mayot egészen sajátos ritmikai dimenziót ad miniatűr zenekarának, s eközben őszinte örömmel osztozik a rögtönzés játékterén négy társával, Sophie Bernadóval, Joachim Florenttel, valamint az Opusban már jó ismerősként köszöntött testvérpárral, Théo és Valentin Ceccaldival. A kvintett bemutatkozó lemeze a BMC Records kiadásában jelenik meg, s a koncerten lesz először kapható.

A francia zongorista, Enzo Carniel és Marc-Antonio Perrio gitáros 2012-ben a House of Echo alapításakor azon vágyuk megvalósításához keresett kifejezési formát, hogy szellős, improvizált zenéjük révén sikerüljön újra meglelni az „igazi hallgatás” élményét, s ezzel újfajta „megbékélést” teremteni magával az idővel. Megragadó szerzeményeik erőteljes és gyakran álomszerű hangképek sorozatát festik meg, melyekhez a dallamos absztrakció, csalóka groove-ok, csillogó textúrák vagy éppen egymásnak ütköztetett hangok – általuk „echoïdok”-nak nevezett – színei kínálják a palettát. website  A négy nantes-i zenész alkotta No Tongues a Les voies du monde (A világ hangjai) című lenyűgöző albumán ősöreg, időtlen énekek kristálytiszta óceánjába merül alá. Lemezükkel az emberiség zenei kreativitásának bölcsőjéhez jutottak el, egy olyan világra tárva ki a kaput, amelyben gyermekdalnak is beillő gyászénekek szólnak, ökreit a mezőre kivezető vendée-i paraszt dalolása, vagy két inuit nő önfeledt kacagása hallik, miközben torokhangú dalaikat éneklik. A No Tongues a múlt e drágaköveihez társítja korunk legmodernebb hangjait és zenei eszközeit, hogy egy olyan fantasztikus útra vigyen, amely talán egy kicsit jelenünkre is felnyithatja szemünket.  website facebook A koncert az AJC által a fiatal jazz-együttesek szakmai fejlődésének érdekében létrehozott Jazz Migration sorozat keretében valósul meg.

Vincent Courtois csellista a személyiségek és energiák egyensúlyára, a kontrasztok erejére, a hangok, képek, bizonytalanságok és csend kölcsönhatásaira épít a zenei alkotói folyamat során. Azzal, hogy teret enged a kollektív alkotásnak, és valamennyi zenésztársának a bizalom és a kölcsönösség szellemében biztosítja az autonóm részvételt, olyan zenei formát teremt, amely a szabadságot paradox módon a legszigorúbban és a legnagyobb figyelemmel kezeli. Courtois 2017 tavaszán kilenc zenésszel, egy komikussal, egy fotóssal és egy sound designerrel új és nagyszabású interdiszciplináris projektbe kezdett. A Les Demons de Tosca a démonok eszméjéhez a művészi ihletettség szemszögéből közelít. A projektet alkotó koncertek, előadások minden alkalommal az együttest alkotó tagok más-más kombinációjában járják körül a témát, a Puccini-opera librettójának felhasználásával. A projekt egyik első bemutatkozására 2017 májusában az Opusban került sor, Courtois oldalán a szaxofonos Robin Finckerrel és a fiatal francia dobos generáció egyik legjobbjával, Seb Brunnel. A Tosca librettóját vezérfonalaként követő, akusztikus és elektronikus elemeket egyaránt használó, s a melodikusságot mindvégig szem előtt tartó előadás egyszerre volt nagyon szabad és szigorúan kontrollált, igényes és nagyvonalú, mély és kristálytiszta – összességében igen különleges, ösztönös, ősi, teljesen intim élményt kínálva a klub közönségének, csakúgy mint maguknak az előadóknak. Így történt aztán, hogy a koncert felvételét visszahallgatva Courtois és két zenésztársa úgy gondolták, jó lenne a Tosca démonai projekt első önálló fejezeteként Opus-beli koncertjük szerkesztett anyagát lemezen is közreadni. A BMC Records örömmel támogatta az ötletet, amint azt a legelőször a mostani koncert alkalmával kapható Les Demons de Tosca - Opus I. album kézzelfoghatóan is bizonyítja.

“Egy big band, ami olyan dinamikával és érzéssel rendelkezik mint egy kisegyüttes, s közben akkorát szól, mint egy nagyzenekar.” - AJ Dehany, London Jazz News “A rohamosan az angol jazz színtér egyik alapkövévé váló Beats & Pieces zenéje vidám, ritmusos és igazán manchesteri… ezzel hűen folytatva az Egyesült Királyság big bandjeinek hagyományát.” - Jez Nelson, BBC Jazz on 3 A manchesteri Beats & Pieces Big Band a hagyományos big band hangzást eddig nem hallott zenei dimenziókba emeli a precíz dinamika és az átütő energiák kifinomult ötvözésével, megkapó ritmusokkal és nagyívű kompozíciókkal, amikben a kollektív összhang és a zenészek szabad játéka egyidejűleg van jelen. A zenekar úgy képes beemelni modern zenei textúrákat és technikákat, hogy közben tudatosan megőrzi a big band zene örökségét is. Az eredeti zenei megoldások mellett híresek arról is, hogy koncertjeiken a közönséget is aktívan bevonják, olyan közös élménnyé formálva az eseményt, ahol az elgondolkodtató, táncra hívó, vidám és olykor megríkató kompozíciók mindenki által emlékezetes egészet alkotnak. A 14 tagot számláló zenekar vezetője a dalszerző és karmester Ben Cottrell. A zenekar különleges hangzásában fontos szerepet játszik a tagok karakteres játéka és különböző zenei háttere, közülük sokan maguk is zenekarvezetők másik projektekben. A tagok amellett, hogy együtt zenélnek, egyúttal jó barátok is, így aztán kotta nélkül, egymásban teljesen megbízva játszanak, olyan könnyedén váltogatva a rendkívül feszes együttes játékot a szabadabb szólókkal, mintha csak egy trióról vagy kvartettről lenne szó. A lüktető manchesteri zenei szcéna egyik zászlóshajójaként és az ebben a zenei stílusban teljesen egyedi felállásával a zenekar töretlenül gyűjti új rajongóit Európa-szerte, és azon túl is. Magyarországon ezen a koncerten mutatkoznak be első ízben. beatsnpieces.net music.beatsnpieces.net 

A palermói születésű Francesco Guaiana jazz és klasszikus gitárművészeti tanulmányokkal kezdte, majd egy ösztöndíjnak köszönhetően a 90-es évek végén felvételt nyert a bostoni Berklee College of Music hallgatói közé. 2001-től  már az intézmény alkalmazottja, Bob Stoloff és Bill Pearce közvetlen mukatársaként. Európába visszatérve több saját lemezt is megjelentetett, koncertezett Olaszországban, Ausztriában, Franciaországban, Szlovákiában, Csehországban, Németországban, Hollandiában, Spanyolországban, Svájcban, Lengyelországban, Lettországban és természetesen az USA-ban is. Számos jazz workshopot tartott Angliában, Spanyolországban, Portugáliában, Lettországban, Lengyelországban, Olaszországban. Jelenleg, előadói tevékenysége mellett, jazz-gitárt oktat az A. Sontontino Zenei Konzervatóriumban, a szicíliai Trapaniban. Francesco Guaiana és Bacsó Kristóf ismeretsége az ezredforduló tájékán, a Berklee-n kezdődött, később pedig egy nagy sikerű calabriai turnén folytatódott 2007-ben, míg Sárvári Kovács Zsolt – aki Bacsóval együtt kezdte a pályáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz-dob szakán – Olaszországban töltött évei alatt ismerkedett meg Francescoval, s számos  projektet vittek sikerre a római jazz színtér élvonalbeli zenészeivel. Ebből a hármas ismeretségből formálódott aztán az ötlet, hogy az elmúlt évek tapasztalatait egy új, közös zenei hangzásban formálják meg. A megvalósításhoz negyedik társnak Ajtai Péter nagybőgőst kérték fel, akivel Kristóf és Zsolt egyaránt számos közös produkcióban vett már részt. A csapat az Opus színpadán mutatkozik be a közönség előtt, zenéjük a kortárs jazz és a szabadzene elemeit ötvözi a muzsikusokra oly jellemző intellektuális érzékenységgel.

Frissítően újító zenéjével a Kuhn Fu jól példázza, hogy önkényesen meghúzott határoknak nincs helye a zenealkotásban. A német gitáros-szerző Christian Kühn a hollandiai Gröningenben alapította igazán nemzetközi összeállítású kvartettjét, melyben rajta kívül izraeli, angol és török zenészek játszanak. Saját bevallásuk szerint zenéjük poszt-romantikus jazz/rock kavalkád, néhol viszkózus, akár egy lávafolyam, máskor viszont vad és intenzív zenei energiákat ütköztet egymással. A Kuhn Fu hangzásvilágának hajtóerejét a torzított gitárhangzások adják, Ziv Taubenfeld basszusklarinétja mellett, ami ebben a felállásban az improvizáció egyik kulcseleme is. Koncertjeiken a közönség igencsak érzelemdús zenei utazáson vesz részt, a darabokban a korai rockzene jellegzetes lüktetése mellett egészen abszurd dallamok is felcsendülnek. Chain the Snake című harmadik lemezük március 22-én jelenik meg a Berthold Records gondozásában. kuhnfumusic.com  facebook.com/kuhnfumusic  KUHNSPIRACY by KUHN FU  

A Rebellion(s) két kiemelkedő fúvós – a francia Sylvain Rifflet, és az amerikai Jon Irabagon – vadonatúj projektje. Programjukat országaik demokráciához vezető útját kikövező zendülések, lázadások, forradalmak és szabadságharcok inspirálták – zenei szempontból. Míg Franciaországban a lázadással kapcsolatban a zene elsősorban tiltakozó dalok vagy himnuszok formáját öltötte, az Egyesült Államokban a jazz-zenészek alkotóművészetükkel kezdettől tevékeny részesei voltak a polgárjogi küzdelmek társadalmi forrongásainak, elég csak John Coltrane Alabamáját, vagy Archie Shepp, Sun Ra, Pharoah Sanders és a többiek munkásságát említenünk...  Sylvain és Jon megannyi lázadás, vagy forradalom során írt, illetve azok által inspirált zenét tanulmányozva arra a meggyőződésre jutott, hogy – új formákkal, új nézőpontokból –kompozíció és improvizáció továbbra is a lázadás ideális kifejezési formái lehetnek. A korábbi alkotók illetve saját vadonatúj témáiból összeállított alapanyagon ezután már a francia és az amerikai jazz két további kulcsszereplőjével, Jim Black dobossal és Sébastien Boisseau bőgőssel dolgoztak tovább közösen. Az eredmény a jazz, a free- jazz, a repetitív és a minimal-music komplex elegye, melyet folyton áradó improvizáció sző egységes szövetté.  A French-American Jazz Exchange 2018 által támogatott projekt bemutatójára április 3-án, három nappal a csapat Opus-beli fellépése előtt, a legendás Banlieues Bleues Fesztiválon kerül sor. jmp.fr  sylvainrifflet.com  jonirabagon.com  facebook.com/jimblackdrums  sebastienboisseau.com 

A Rafael Mário Trió első lemeze, rajta saját szerzeményeikkel, 2017 telén jelent meg My Hope címmel. Második lemezükre készülve a Junior Prima díjas zongorista-frontember úgy döntött, hogy - ezúttal már R4F4EL néven - egy DJ és egy énekes személyében öt tagúvá bővíti formációját, lehetővé téve ezzel, hogy a darabok a korábbinál jóval több zenei réteget is ötvözzenek. Természetesen az alkotás folyamatában a kísérletezés és az improvizáció továbbra elsődleges fontosságú volt, de a jazz mellett számos mai könnyűzenei stílusjegy is megjelenik az új számokban, illetve kitüntetett szerephez jut bennük az elektronika használata.

A belga jazz egyik figyelemremértó erősségének számító, 2011 óta működő Too Noisy Fish üdítő kreativitással és kirobbanó spontaneitással valósítja meg amúgy koncepcionális hozzáállással építkező zenéjét. Nyilván nem játszik mellékes szerepet ebben az a tény, hogy a három zenész – a zongorista Peter Vandenberghe, a bőgős Kristof Roseeuw és a dobos Teun Verbruggen – 1999 óta (!) képviseli a ritmusszekciót Belgium egyik legkreatívabb nagyzenekari formációjában, a BMC Koncerttermében éppen tavaly ősszel koncertező, Flat Earth Society-ben. Közel két évtizeden át volt hát alkalmuk folyamatosan csiszolni és tökélyre vinni az interakció, a kölcsönös egymásra figyelés művészetét. Avatott kezeik közt a zene képlékeny, csodásan formálható agyaggá válik, amelyet tetszésük szerint alakítva keresik meg gondolataik minél plasztikusabb kifejezési formáját.  A trió kezdettől fogva szívesen játszik néhány ötlettel és ellentmondással, ezek magját általában az erős kontrasztok és a viharos dinamika alkotják. Vandenberghe kompozíciói gyakran tartalmaznak diametrális, azaz egymással homlokegyenest ellenkező elképzeléseket, így a zene egyaránt lehet közvetlen és bonyolultan rétegezett, gyengéden kifinomult s egyszersmind hiperkinetikus és erőteljes. Mindez igen szoros egymásutánban történik, gyakran egészséges humorral és egy adag nonszensszel körítve, mely azonban mindig túlmutat bármilyen öncélú, posztmodern irónián. Olyan, mintha az életet tükrözné, minden kiszámíthatatlanságában és színpompájában. Örömöt és frusztrációt egyaránt, de azzal a képességgel, hogy mindezt a megfelelő perspektívába helyezze. 2011-es Fast Easy Sick című debütáló lemezüket hallva sokan felkapták fejüket, hiszen a zenekarnak már azon sikerült a rock & roll intenzitását avantgárd arcátlansággal kombinálnia, a jazz-történet roppant mélységeibe ereszkedve egyúttal az ihlet új határai felé fordulnia. A soron következő – a többek között Tom Waits és John Cale felvételeit is jegyző Oz Fritz hangmérnökkel rögzített – 2013-as Eat Sleep a trió erősségének hatásos bizonyítéka volt. Eltökélten vad szívvel, örök kíváncsiságtól hajtva, a zenekar továbbra is épített és rombolt, a műfaj iránti óriási szeretettel s ugyanakkor annak mindent a feje tetejére állító vakmerő elhagyásával. Pimasz expresszionizmus, kísérteties filmminták, könyörtelen energia – 11 tételben. A Furious Empathic Silence címmel január végén megjelent legújabb albumukat ismét Oz Fritz közreműködésével készítették. Inspirációt pedig megint számtalan forrásból merítettek hozzá: 20. századi zeneszerzők (Ives, Ravel, Messiaen), jazz-ikonok (Miles, Monk, Cecil Taylor), hiphop és más zenei hatások eredményeképpen a trió ezúttal is olyan zenét alkotott, amely feltétlenül kérdéseket tesz fel és alkalmasint válaszokat is kínál. Vagy éppen nem. Mindenesetre az utazás ismét színes, merész és meglepetésekkel teli. toonoisyfish.be 

Bacsó Kristóf áprilisban két – egymástól személyi összetételében és zeneileg is jócskán eltérő – formációval is fellép az Opus Jazz Club színpadán. Míg a jelen koncertet megelőző héten egy, a kortárs jazz és a szabadzene elemeit ötvöző zenét játszó kvartettel debütál a klubban, úgy a mostani alkalommal az immár évek óta legfontosabb saját zenekarának számító TRIAD-dal érkezik. A megszokottól eltérő utakat kereső trióban Bacsó régi társa Tzumo Árpád, akinek elsődleges hangszere a zongora, azonban nagy eredetiséggel nyúl a Fender zongorához és más elektronikus hangszínekhez is, míg az együttes másik tagja a számtalan stílusban otthonosan mozgó dobos, Juhász Márton. A TRIAD gondosan kimunkált zenéje egyszerre merít a jelenből és a közép-kelet európai zenei tradíciókból, ugyanakkor a darabok előadása során fontos szerepet kapnak a közös improvizációk is. Első albumuk Pannon Blue címmel a BMC Records kiadásában jelent meg, s 2017-ben elnyerte a Gramofon magazin „Az év magyar jazzlemeze” díját. 

Az Inflitratorsben a litván jazz három legjelentősebb és legtehetségesebb improvizatőre találkozik. A csapat zenéjének jellegzetes zamatot ad az akusztikus hangszerek és az élő elektronika egyedi használata, és az a leírhatatlan és megjósolhatatlan kreativitás, amiben a bölcsesség, a spiritualitás és az energia egyaránt felbukkan. Jóllehet a trió mindhárom zenésze nagy szakmai múlttal büszkélkedhet, az Infiltrators célja saját bevallásuk szerint az, hogy a zene univerzális nyelvére koncentráljanak, túllépjenek a hagyományos zenélés keretein, és egyfajta szellemi kapcsolatot hozzanak létre a művész és hallgató között. A trió Litvánia, Lettország, Észtország, Lengyelország és Ukrajna után végre az Opus Jazz Club színpadán is bemutatkozik. A koncert a Vilnius Jazz Festival támogatásával valósul meg. allaboutjazz.com/infiltrators  Infiltrators by Trio Infiltrators

A Seven Steps to Heavent 1963-ban jelentette meg az akkoriban igencsak átmeneti időszakát élő Miles Davis. Bár ha egészen őszinték akarunk lenni, egyetlen dolog volt igazán állandó Miles munkásságában, és ez éppen az átmenetiség. Ez az album igazi zenei metamorfózis. Találkozhatunk rajta introspektív, romantikus balladával, sűrű textúrájú, izgalmas tempójú és dinamikájú játékkal, ami olykor akár könnyed afro-kubai ritmussá kerekedik, mint a So Near, So Far esetében, s mindemellett azzal a jellegzetes, négy-negyedre írt pulzálással, ami aztán az itt megszülető Miles Davis zenekar védjegyévé vált. Ha a szerző nevét hallva eddig leginkább a Kind of Bluera asszociáltunk volna, úgy itt a remek alkalom megtenni a következő lépést, ha pedig nem, akkor is egyszerűen csodálatos estének ígérkezik ez a koncert. Forrás: allaboutjazz.com, allmusic.com

A formáció 2011-ben alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból. Repertoárjuk saját szerzeményekből, illetve egyedi felfogásban játszott örökzöldekből áll. Mindhárman részt vesznek zeneszerzőként is a munkában, amely igazán változatossá teszi koncertjeiket, az egyes tagok különböző zenei világa miatt. Céljuk a kísérletezés, a harmónia hangszer nélküli felállás lehetőségeinek feszegetése, olykor a hagyományos vagy fúziós jazz, olykor a szabad zene eszközeivel. A 2013-as Talentométer tehetségkutató jazz kategóriájának győzteseiként felléphettek az Újbuda Jazz Fesztiválon. 2014-ben Borbély Mihállyal szerepeltek az Opus Jazz Clubban, Tóth Viktorral pedig az A38 Hajón. 2015 áprilisában a Magyar Jazz Szövetség Combo Versenyén II. helyezettek lettek: Ördög Krisztián Flyin' with My Dragon című darabja lett a legjobb kompozíció. Májusban pedig megkapták a Most Promising Band díjat a VII. Nemzetközi Ifjúsági Jazzversenyen, Marosvásárhelyen. A trió tavaly rögzítette első albumának anyagát, mely a közeljövőben jelenik meg.

„Dukay és Grencsó első találkozásuk óta egy közös spirituális térből küldik zenei üzeneteiket. Az anyagok közös jellemzője, hogy az első hangtól az utolsóig szabad improvizációk hangzanak el, továbbá nincs a hagyományos, jazz-es értelemben vett ritmusszekció. Grencsó az elmúlt években túllépett az avangárd / free jazz mégoly laza keretein is és Dukay Barnabással szoros intellektuális és spirituális összefonódásban stiláris és műfaji értelemben is új, alapvetően járatlan területre lépett. Megnevezhetetlen még a műfaj, amibe illeszkedik ez az egységes szövetű, sajátos, mással össze nem téveszthető hangzás, leginkább talán szabad kamarazenének hívhatjuk, ami kétségtelenül táplálkozik a jazz formabontó törekvéseiből csakúgy, mint kortárs zenei forrásokból.” Németh Zsolt (részlet a 2018-ban megjelent Esszék című tripla albumhoz írt ajánlószövegből)

A frenetikus ritmusok és isteni dallamok hazájából, Kubából származó tüzes, féktelen energiájú énekesnő, Elsa Valle a közönség nagy kedvence. Az afro-jazzt a vérében hordozó művésznő Afrocando névre keresztelt új zenekara az afro-jazz és a bebop jegyeit ötvöző, összetett ritmusvilágú, s egyben dallam-orientált muzsikát játszik. A csapatot a hazai jazz-élet jól ismert szereplői alkotják, élükön az énekesnő férjével, Winand Gáborral, Európa egyik legegyedibb jazz énekesével, aki ezúttal a szaxofon mellett még billentyűs hangszeren is játszik. A dalok sűrű zenei szövetéről a virtuóz zongorista, Tzumó Árpád és a remek ritmusszekció gondoskodik. facebook.com/Elsa-Valle-Official 

„Ez az, amikor az eklektikus, posztmodern kamara-jazz találkozik a rockzenével. Részletgazdagság és bájos kompozíciós kidolgozottság jellemzi; hallgatójaként sóvárogjuk a váratlant, a meglepetésszerűt.” Andreas Felber, OE1 / WDR 3 Jazznacht A bécsi post-jazz csapat, a Sketchbook Quartet fiatal zenészei a modern kreatív improvizált hangzást állították érdeklődésük fókuszába. Megpróbálják áttörni a műfaji határokat, a prog-rockot és a kamara-jazzt erőteljes ritmuskészlettel ötvözve. Az szokatlan hangszerelést s a kimunkált kompozíciókat erőteljes szenvedélyükkel társítva garantálják a fiatal, friss, vibráló hangot, melyet tavaly áprilisban megjelent, When Was The Last Time Vol. I című albumuk sikere is bizonyít. sketchbookquartet.com facebook.com/sketchbookquartet  When Was The Last Time Vol. I by Sketchbook Quartet

A rendhagyó – két akusztikus gitár, ütőhangszerek – felállású Dés András Trió cizellált, ízléses, műfaji határokkal mit sem törődő kamarazenéje folyamatosan keresi az újat, de az ismerős zenei elemek használata révén jóleső akusztikai otthonosságot is teremt hallgatói számára. Oldott, ugyanakkor rendkívül fegyelmezett előadásaikból sugárzik a kompozíciókkal való közös játék, a koncentrált egymásra figyelés és az improvizálás öröme. Inspirációjukat a hagyományos és a nem hagyományos források sokféleségéből merítik. Aki úgymond jazzt akar, ne itt keresse, de aki engedi hogy átjárja a sokszínű hangzások ereje, az élvezni fogja az egymásba fonódó hangok, ritmusok és zenei horizontok gazdag szövetét. „A zenészek kreativitása oly erős, hogy nem látjuk, lehetne-e még bármit is hozzátenni ehhez a trióhoz. A finoman kidolgozott gitárhangok Dés András számtalan ütőhangszerének zsongásával keverednek, s bár lehet, hogy fiai Andrást a világ legrosszabb énekesének tartják, de kiderül róla, hogy a jelenleg egyik leginvenciózusabb ütőhangszeres művésszel van dolgunk, és nem csak Magyarországon. Egész játéka dallamközpontú, szinte ürügy csupán, hogy hangsúlyozza a gitárok hangjait. A trió a klasszikus zene autokráciája és a szabad jazz anarchiája között teremti meg szimfóniáját, valahol ott, ahol egy háttérben meghúzódó zenei váz –  egyfajta vízjel csupán, mely sugalmaz, de nem korlátoz – biztosítja a teret a kölcsönösség, az odafigyeléss és az önkifejezés számára. Ebben a teljesen szabad és nyitott megközelítésben a zene evidencia, s a harmónia a szerző számára oly fontos tolerancia manifesztálódása.” Raphaël Benoit, Citizenjazz

Az etno-jazzt és kortárs kamarazenét játszó, különleges hangszer-összeállítású Trió Squelini zenészei különböző felállásban (Tin Tin Q, Ektar Szőke Quartet stb.) évek óta muzsikálnak együtt s számtalan lemezen szerepeltek már közösen. Az eleinte alkalmilag fellépő Trio Squelini formációjukkal 2014-ben Campiello/Terecske címmel lemezt készítettek, s ennek megjelenése óta rendszeresen koncertező csapattá váltak. 2016-ban jelent meg Furioso című lemezük, melyen a kitűnő csellista, Rohmann Ditta működött közre.  A trió szívesen hív egy-egy koncertjére vendéget is, így műsoruk minden alkalommal más-más árnyalatokban tárul elénk, változnak a hangsúlyok, színek és arányok, akár Monet híres sorozatán a roueni katedráliséi. Ezúttal a kitűnő gitáros, Csókás Zsolt az, aki karakteres gitárjátékával gondoskodik a trió mindig megújuló koloritjáról. facebook.com/triosquelini  

Lakatos Ágnes legismertebb hazai jazz-énekesnőink egyike, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének tanára, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-tanszakának vezetője, jazz-ének tanára. Számos lemezen szerepel vendégként, saját kvartettjével 2000-ben, Covered by frost címmel jelent meg első önálló lemeze. Az East Side Jazz Company énekeseként két lemezen – Bora (2003) és Fata Morgana (2006) – hallható. Csuhaj-Barna Tibor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-bőgő tanára, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz-tanszakán basszusgitárt, nagybőgőt és zenekari gyakorlatot oktat, a Tóth Aladár Zeneiskola jazz-tanszakának bőgő és basszusgitár tanára. Számos élvonalbeli zenekar tagja. Több mint 30 lemezen működött közre nagybőgősként, közülük hatnak zeneszerzője, hangszerelője is. Az énekesnő és a nagybőgős Voice and Bass duója két lemezt jelentetett meg eddig, Voice and Bass (2008) és Into the Groove (2013) címmel, melyek igazi ritkaságok a jazz világában. Az ének-bőgő duó játék nagy kihívás a zenészeknek, mivel rendkívűli összeszokottságot, technikai tudást igényel, lévén hogy két intonálós hangszer – a zene spektrumának két széléről – alkotja a muzsikát. Világviszonylatban is csak néhány páros vállalkozott egy teljes lemezanyag rögzítésére ebben a felállásban. Az albumok anyagát jórészt saját kompozíciók, valamint feldolgozások, szabad improvizácók alkotják. A Voice and Bass duó vendége ezúttal a kiváló zongorista, Pozsár Máté, akit az Opus közönsége is jól ismerhet. A Grencsó István, Mezei Szilárd és Baló György vezette zenekarok, valamint az A.M.P. Trió tagjaként a magyarországi kreatív jazz és szabadzenei színtér egyik kiemelkedő alakja. Saját szextetjében a polimodális hangzásokat kutatja. A koncertezés mellett a Bartók Konzervatórium tanára. A tanítás számára legalább annyira fontos, mint a koncertezés. 2016 -ban jelent meg Jazzelmélet c. tankönyve

A marokkói Said Tichiti volt az első, aki a gnawa zenét Chalaban nevű zenekara révén Magyarországon bemutatta és zenei körökben ismertté tette. A gnawa, szülőhelyén, Marokkóban a rabszolgák és leszármazottaik kultúrájának a része, és szorosan kapcsolódik a gyógyító transz-szertartásokhoz. Ezt az ősi szakrális transz-zenei formát nevezte William Burroughs „a világ legrégebbi, 4000 éves rock’n’roll-jának”. A Gnawa olyan varázslatos ritmusképleteken alapul, melyek egyszerre változatlanok és folyamatosan változók. Bár az alap ritmus változatlan, a folyamatosan változó hangsúlyok mindig új lüktetést adnak az improvizációk alatt lassan, de folyamatosan gyorsuló, fokozódó zenének. Ennek az egyedülálló és gazdag ritmikának köszönhetően a gnawa olyan jelentős rock és jazz zenészekre volt hatással világszerte, mint a Rolling Stones, Led Zeppelin, Jimi Hendrix, Santana, Ornette Coleman, Pharoah Sanders, vagy Archie Shepp. Said Tichiti, aki 20 éve van jelen a hazai világzenei életben, a jazz és a magyar népzene zene jól ismert és kiemelkedően kreatív zenészeivel dolgozik együtt, rendszeres fellépője world music fesztiváloknak világszerte. Az együttes ritmusszekciója a gnawa zene avatott tolmácsolója: míg Said Tichiti szülőföldjéről hozta magával e tudást, Halmos András Hamid Drake amerikai jazz dobos tanácsára és rendszeres útmutatása alapján tanulmányozta a műfajt éveken át. A zenekar – élve a zene szabadságával – saját módján formálja koncertről koncertre a zenei anyagot, és sikeresen teremti meg a hagyományosan gyógyító és ünnepi szertartásokon előadott gnawa zenére jellemző erős érzelmi hatást. tariqa.bandcamp.com 

„Bonyolultan kacskaringózó, ám mindvégig követhető motívumoktól a szabadság vibráló szikrái által teliszórt, elszántan követett új csapásokig – ez nem más, mint egyszerűen jazz: a máé és a holnapé!” Xavier Prévost, Jazz Magazine, 2017. január A Spring Roll kvartett 2014-es megalakítása révén a lenyűgözően sokoldalú fuvolás, Sylvaine Hélary olyan kompozíciók megalkotásába kezdhetett, amelyek saját kortárs zenei tanulmányaiból, találkozásaiból a New York-i szcéna zenészeivel (Tim Berne, Kris Davis, Tony Malaby, Ralph Alessi), sőt abból a nehezen kategorizálható popzenéből is sokat merítenek, amelyet fiatal, zabolátlan éveinek zenekaraiban (Martine à la plage, Fantazio) játszott. A Spring Roll hangszer-összeállítása szokatlan. Fuvolák, hozzá egy szaxofon vagy klarinét, zongora, bőgő, időnként harangok. Mindezek mellé analóg szintetizátor és ringmodulátor társulhat, így a négyes megszólalása a legszikárabb minimalizmustól egy nagyzenekar örvénylő hangzásáig igencsak széles skálán mozog. Soha nem hallott hang-kombinációk megteremtése – ez az, ami a csapat zenészeit leginkább foglalkoztatja. Zenéjük rokonítható azokkal az új zenei törekvésekkel is, melyek az improvizáció és kompozíció kölcsönös viszonyának lehetőségeit szélesítik. Sylvaine Hélary „olyan zenei területeken kalandozik, ahol az improvizáció, a kortárs zene, a hangköltészet, a zenei színház, a szokatlan pop-zene és az ultra-modern poszt-dzsessz ötvözik egymással identitásukat. Zenekara ideális a fuvolista számára ahhoz, hogy olyan hibrid kompozíciókkal kísérletezhessen, amelyek hidat vernek Morton Feldman repetitív, hipnotikus univerzuma és a fiatal New York-i generáció progresszív, újszerű zenei témái között [...] Ez az érzéki zene elbűvöl bennünket intelligenciájával, kifinomultságával, frissességével és rendkívüli érettségével.” Stéphane Ollivier, Jazz Magazine sylvainehelary.com 

Az fiatal ostravai jazz-zongorista és zeneszerző, Jan Kavka tavaly szerezte meg a mesterfokozatot a katowicei Szolanowski Zeneakadémián. Kavka, aki jó néhány zenekarban működik közre tagként, két zenésztársával –  több jazz-verseny (Powiew Młodego Jazzu, Jazz Fruit vagy a Közép-európai Jazz Verseny) nyerteseivel – alakította meg saját akusztikus projektjét, a Jan Kavka Triót (JKT). A trió 2013-ban az ostravai Modrá Myš koktélbár által szervezett jazz estek apropóján alakult, de 2016-tól már számos koncertet adtak Csehországban és Lengyelországban is. A főként jazz-sztenderdekből álló kezdeti repertoárjukat hamarosan jó néhány saját kompozícióval és egyéni hangvétellel előadott pop-számmal is bővítették. 2018 áprilisában jelent meg a JKT Past Stories címet viselő debütáló albuma, mely a cseh Radio Jazz által szervezett „Česká Jazzová Sklizeň” (= Cseh Jazz Szüret) közvélemény-kutatás második helyezettje lett. „Jellegzetes, dallamos témáival, példás dinamikájával, a zenei folyamatok változatossságával, az olykor lenyűgöző fokozásokkal és kiváló szólókkal a lemez valamennyi darabja igen karakteres. Ez egy par excellence debütalbum a javából!” Jan Hocek - Jazzport.cz „A Jan Kavka Trio Past Stories címet viselő bemutatkozó lemezét azért is fontos meghallgatnunk, mert a címben jelzett ‘múlt’ hamarosan jövőnk nélkülözhetetlen része lesz. Biztos, hogy nem fogjuk megbánni.” Milan Bátor - Ostravan.cz jankavka.cz 

Az eltérő zenei-kulturális hátterű, rendkívüli virtuózokból álló nemzetközi kvartett, kollektív identitását keresve, az egyre táguló zenei horizontokra veti pillantását. A Bécsben élő török hegedűművész Efe Turumtay által nemrégen alapított csapatban a cseh bőgős, Tomáš Liška káprázatos basszusfutamai és Dés András megkapó ritmusképletei mellé a fretless gitár nemzetközi hírű török virtuóza, Cenk Erdoğan csatlakozik melankolikus dallamaival. A csupa előadóművész-zeneszerző alkotta kvartett jó úton van ahhoz, hogy a kortárs ethno-jazz színtér egyik meghatározó szereplőjévé váljon. Turumtay, Liška, Dés és Erdoğan szerzeményei egymástól látszólag eltérő világok között elegánsan átívelő utat jelölnek ki, hangsúlyosan emlékeztetve hallgatóikat a jól ismert tényre, hogy a nagyszerű zene nem ismer határokat.

Pozsár Máté eddig főként Grencsó István, Mezei Szilárd és Baló György zenekarának tagjaként, valamint az  A.M.P. Trió zongoristájaként szerepelt a magyarországi kreatív free jazz és szabadzenei színtéren. A zeneelmélet rajongójaként és tanáraként régóta töpreng egy konceptuális kompozíciós módszeren, mely a modális és polimodális összhangzattanban rejlő harmóniákon és hangszíneken nyugszik. Tavaly alakult, izgalmas hangszerösszeállítású, dob nélküli sextetjébe közeli barátait invitálta, akikkel megpróbálja megszólaltatni lassan építkező, áttetsző, kötöttségekben és improvizációban egyaránt gazdag kamarazenei elképzeléseit.

„Kalnein a fülbemászó kadenciák mestere, aki a KAHIBA élén garantáltan vegytiszta izgalmat és kristálytiszta hangszereléseket kínál ahhoz, hogy megmerítkezzünk a hangzás kozmoszában”, írta korábban lelkesülten az osztrák Concerto magazin a trió egyik lemezéről, amire Michael Scheiner egyik koncertbeszámolójában emígyen duplázott rá: zenéjük az „ötletek, intenzív hangulatváltások és izgalmas improvizációk tűzijátéka.” A KAHIBA-projekt első számú agytrösztje az Ausztriában élő német szaxofonos és fuvolás Heinrich von Kalnein, aki a 2009-ben alapított csapatban 2016 óta Anı Bilgen török zongoristával és Gregor Hilbe svájci dobossal és elektronikai mérnökkel együtt műveli azt a kifinomult zenei ötletekbe ágyazott művészi ragyogást, amivel a KAHIBA zenéjét jellemezhetjük. A trió három különböző hátterű és generációjú, önálló, tapasztalt, határozott elképzelésekkel rendelkező és csodálatos technikai felkészültségű zenész találkozása. Zenéjük a jazz, a musica brasileira, a szabad improvizáció, az elektronika és a „folklore imaginaire” virtuóz és egyedi keveréke, melyre a három művész közösen, stiláris korlátoktól mentesen és szemellenző nélkül, szinte játszi könnyedséggel talál rá. A KAHIBA ötödik albuma, The Neuroscience of Music címmel, 2018 márciusában jelent meg Kalnein saját, Natango Music kiadójánál. kahibamusic.com heinrichvonkalnein.com gregorhilbe.com 

The Bell Garden című 2014-es debütáló lemezével az izraeli SHALOSH trió azonnal elnyerte a nemzetközi sajtó tetszését. Az albumon erős groove-ok, jazz és rock formák kapcsolódnak egymáshoz lírai átvezetésekkel, gyakran orientális zenei motívumokkal fűszerezve. Rules of Oppression című új lemezükön, melynek produceri munkáit immár saját kezükbe vették, még tovább mennek: egymástól időben és stílusban is igencsak különböző zenék - köztük a Nirvana, Brahms vagy a Bad Plus - előtt hajtanak főt, a bensőséges kamarazenei hangzástól egészen a himnikus emelkedettségig jutva el. Saját szerzeményeik mellett a három tel-avivi zenész szereti feldolgozásokkal is meglepni közönségét, így kerülhetett a lemezre Lana del Rey Video Games című dalának sajátos változata is. A beskatulyázás híveinek bosszúságára sem a jazz, sem a rock műfaja alá nem sorolhatjuk be őket - ők maguk egyszerűen így fogalmazzák meg stílusukat: akusztikus progresszív zene. A trió Onwards and Upwards című, májusban megjelenő lemezének anyagával érkezik Budapestre, melyet a híres német kiadó, az ACT Music neve fémjelez. shalosh.net 

Az elefántcsontparti Aly Keïta a balafon, azaz a nyugat-afrikai xilofon egyik nagy mestere, akinek játékát öt évvel ezelőtt, a Hans Lüdemann Trio Ivoire tagjaként a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében adott koncertjükön egy ízben már megcsodálhatta az Opus közönsége. Keïta kiemelkedő képességeit, előadásmódját mi sem bizonyítja jobban, mint hogy olyan művészeket ihletett együttműködésre, mint Joe Zawinul, Omar Sosa vagy Jan Garbarek. Keïta két svájci zenésszel, Jan Galega Brönnimann klarinétossal és Lucas Niggli dobos-ütőhangszeressel (ő pedig alig egy éve nyűgözte le az Opus látogatóit a Schaerer - Biondini - Kalima - Niggli kvartett tagjaként) megalakított triója rendkívüli elevenséggel és érzékkel, vagy ahogy ők mondják, ‘vibe és groove testvériséggel’ ötvözi a tradicionális afrikai repertoárt a nyugati jazz, az improvizáció és afrikai ritmusok elemeivel. Mégis, a kiindulópont e trió történetében, s 2016-ban megjelent albumuk, – a bambara nyelven a holdfényt jelentő – Kalo-Yele zenéjében sok ezer kilométerrel távolabbra és jó néhány évtizeddel korábbra nyúlik vissza, mint amikor a trió tagjai beléptek a svájci stúdió ajtaján, hogy albumra rögzítsék azt. Lucas Niggli és Jan Galega Brönnimann ugyanis mindketten Kamerunban születtek, egyéves koruk óta barátok, s közös fiatalságukat a nyugat-afrikai zene hangjai és ritmusai között töltötték! Thierry Quénum írja a CD kísérőszövegében: „Ha bárki, bármikor megpróbálná besorolni valamilyen kategóriába e három zenész repertoárját és egymás közti interakcióját, nos, csak szerencsét kívánhatok neki! Mindhárman egyaránt mesterei a melódiának és a ritmusnak, s éppoly könnyedén vitorláznak a jazz tengerpartja mentén, mint az úgynevezett ‘világzene’ zátonyai és homokpadjai közt.”

Kaja Draksler, Petter Eldh és Christian Lillinger az elmúlt évtized Európában felbukkanó legizgalmasabb, legelmélyültebb és legsokoldalúbb jazz-figurái közé tartoznak. Triójuk zenéje pedig nem kevesebb, mint e három eltérő személyiség olyan hibridje, amelyet aligha tudnánk elképzelni, ha ettől a felállástól függetlenül, külön-külön vizsgálnánk a résztvevők munkásságát. Ők viszont tüstént tudták, hogy együtt valami különleges történik majd velük. Lillinger és Eldh az elmúlt évtized során sokat dolgoztak együtt, a vad és agilis Amok Amor kvartettben elszakíthatatlan köteléket alkotva Peter Evans trombitással és Wanja Slavin szaxofonossal. „Tényleg megtaláltuk a formák és groove-ok nyújtásának-gyúrásának új módját, s érzem, hogy van köztünk egy nagyon erős, lényegi közösség” - mondja a dobos. „Kaja pedig képes ezt egyszerre kikerülni, és élni is vele, ami azt jelenti, hogy saját módján tudja alakítani vagy színezni a dolgokat.” „Néhány darab összetett és nagy pontosságot igényel, másrészt viszont egyikünk sem túl finnyás e tekintetben,” magyarázza Draksler. „Azaz van az egészben egy inherens szabadság… a zene és az energia sokkal fontosabb, mint a hibátlan hangjegyek, s végül is azt akarjuk, hogy az egész legyen rendben. És persze ott a bizalom.” (Peter Margasak - a trió 2018. novemberében megjelent albumához írt kísérőszövegből)

„A mély benyomást keltő kompozíció, valamint a három előadó bátorsággal teli játéka eszünkbe juttatja, hogy a jazz nem pusztán letűnt hagyományok szép öröksége, hanem élő zenei nyelv, ami múltról és jelenről egyaránt mesél.” Space GongGam, az EBS Broadcasting zenei műsora Az elismert koreai zeneszerző-zongorista, Daeuk Heo vezette, francia székhelyű HEO Trio 2013-as alapítása óta bűvöli el keleti és nyugati zenei hagyományokat izgalmasan vegyítő zenéjével közönségét és a kritikusokat egyaránt.  Daeuk Heo eredetileg klasszikus zeneszerzést tanult, ma Dél-Korea egyik legkiemelkedőbb jazz tehetségeként ismert. Védjegye a saját lírai és tiszta hangzásvilágára épülő szabad improvizáció. Franciaországbeli tanulmányai során alapította meg a HEO Triót, két brilliáns francia jazz zenész, Alexis Coutureau nagybőgős és Kevin Lucchetti dobos részvételével. Az elmúlt öt évben kitartóan tanulmányozták a különféle zenei nyelveket, kipróbálták a szóló és trió előadás mellett a vonószenekarral bővített felállás adta lehetőségeket is, elegánsan ötvözve a három zenész egyedi zenei karakterét és ötleteit. Mindez végül arra ösztönözte őket, hogy a hagyományos jazz trió keretein túllépve valami igazán egyedit hozzanak létre. Zenéjükben gyönyörű harmóniában fér meg egymás mellett a keleti és nyugati kultúra, csakúgy, mint a kamarazenében rejlő egység és az egyes hangszerek egyedisége. A kultúrák fúziójának egyik nagyszerű példája lehet, amikor Kevin Lucchetti bőgős egy tradicionális koreai, vonós hangszeres zene elemeiből építi fel szóló improvizációját.  A trió Sherpa című legújabb albuma 2019-ben jelenik meg a jónevű francia Cristal Records gondozásában. A program a Magyarország és a Koreai Köztársaság közötti diplomáciai kapcsolatfelvétel 30. évfordulójára rendezett hivatalos ünnepségsorozat része. 

A Pastell Contemporro zenekart Weisz János zongorista és Borkó Attila szaxofonos alapította. A zenekar zömében saját szerzeményeket játszik, amelyekben megtalálhatók a kortárs-, ill. népzenére épülő bartóki hangzásvilág elemei, illetve az amerikai mainstream és fúziós jazzre jellemző motívumok is. Zenéjüket a dallamos témák és lendületes ritmusok mellett energikus és változatos hangszeres szólók tarkítják. facebook.com/pastell.contemporro 

Az 1976-os születésű Kalmár Zoltán eleinte elsősorban blues, rock, pop és funky zenekarokban dobolt szülővárosában, Debrecenben. Igazán azonban a kezdetektől a swing dobolás vonzotta, meghallva az Oscar Peterson Trio dobosa, Ed Thigpen játékát. 2001-ben játszott először jazzt debreceni zenész barátaival, majd 2008-ban a fővárosba költözött és megalakította saját mainstream jazzt játszó trióját, melyhez gyakran hívott vendégeket is. A hazai jazz jól ismert előadóiból álló kvartettje e folyamat organikus következménye. A Kalmár Zoltán Quartet zenéje olyan legendás hard bop előadók örökségén nyugszik, mint Joe Henderson, Cannonball Adderley vagy John Coltrane. Repertoárjukon elsősorban izgalmas, egyéni köntösbe öltöztetett jazz sztenderdek szerepelnek.