A Párniczky kvartett teljesen egyedi megszólalása egyformán gyökerezik a jazzben, a kortárs klasszikus-, és a magyar népzenében. A zenekar azzal a céllal alakult 2016-ban, hogy megszólaltassa Bartók Béla darabjainak átdolgozásait, valamint hogy a szerző művészi világa termékenyen hasson improvizációikra. „Bartók zenéje légies és egyben karakteres teret is létesít. És éppen ezt a zenei teret képes a Párniczky Quartet megragadni és szabadon, tökéletesen visszaadni, mesteri és friss lendületet adva Bartók repertoárjának.”  írta róluk lemezük kapcsán Raphaël Benoit, a francia Citizen Jazz kritikusa. A zenekarvezető Párniczky András társaival, a fúvós hangszereken játszó Bede Péterrel és Baló István dobossal együtt 300-nál is több koncerten léptek már fel itthon és a világ számos országában, olyan helyszíneken, mint a New York-i Guggenheim Múzeum, Brüsszel Bravo Művészeti Fesztivál, athéni Technopolis Jazz Fesztivál vagy a Klezmor Fesztivál Bécsben. Hozzájuk csatlakozott Gyányi Marcell bőgős (Dresch Quartet, W69), aki hangszerének nemcsak Magyarországon, de Európában is elismert fiatal képviselője. A négyesfogatnak a BMC gondozásában 2018-ban jelent meg első albuma, Bartók Electrified címmel, mely ötcsillagos kritikát kapott a Gramofon Klasszikus és Jazz 2018 nyári számában, s amelyet W. Royal Stokes, a Jazz Times és a The Washington Post újságírója 2018 egyik figyelemreméltó albumaként jellemzett. Ezt repertoárt 2016-ban Frank Möbus és Daniel Erdmann közreműködésével adták elő a MÜPában, 2019-ben pedig Carlos Bica és Dejan Terzic társaságában turnézott a zenekar. parniczkyandras.hu facebook.com/Parniczky.Quartet  A koncert az NKA Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.

„Blaser egyike hangszere világszerte legelismertebb előadóművészeinek.” Berliner Zeitung Manapság, amikor minden eddiginél több zenész igyekszik hallatni a hangját szerte a világon, az olyan ritka gyöngyszemek, mint amilyen Samuel Blaser, paradox módon még hangsúlyosabban magasodnak ki a többiek közül. 2007-es zenekarvezetői bemutatkozása óta Blaser szinte követhetetlen gyorsasággal vált húszas éveinek közepén járó straight-ahead hard-bopperből harmincas éveinek elejére egy olyan innovatív szabad előadóvá és folytonosan új utakat kereső komponista-zenekarvezetővé, akinek improvizatív erejéről és energiáiról a média dicshimnuszokat zeng szerte a világon, s akit mára már generációjának egyik legvadabbul elegáns, könyörtelenül előremutató és tagadhatatlanul virtuóz harsonásaként jegyeznek. A komoly svájci, New York-i és berlini munkássággal rendelkező Blaser most európai triójával – Marc Ducret avantgárd gitárossal és a nagyszerű Peter Bruun dobossal – érkezik az Opusba, hogy hosszan építkező közös improvizációk sorozatából alkossanak vonzó és lenyűgöző szabad jazz-folyamot. A Samuel Blaser Trio 2013 óta több mint 100 koncertet adott Európában, Észak-Amerikában, Dél-Amerikában és Ázsiában, igen széles körben ismertté téve az utóbbi években megteremtett egyéni, kinetikus zenei nyelvüket, amely egy visszafogott közös játék egyúttal mégis igen aktív érzetét kelti hallgatóiban, s amellyel mindegyikük képes a másik zenei ötleteinek megvalósítására és egyidejűleg újabb cselekvésre ösztönzésére. A próteuszi hármas egyik pillanatban még masíroz, a másikban már bukdácsol, néha erőteljes groove-okat játszik, néha pedig lassú tűzön forr, hogy aztán egyszercsak hirtelen fellángoljon. Kihagyhatatlan! samuelblaser.com 

„A formáció a magyar etno-jazz két legnagyobb formátumú fúvósának, Borbély Mihálynak és Dresch Mihálynak közös zenekara, ahol a két dudás nem csak, hogy jól megfér egymással, de olyan új minőséget hoz létre, melynél a szokásos formulák, műfaji meghatározások érvényüket vesztik. Közös zenei világuk néhol melankolikus, ugyanakkor határtalan zenei íz és érzelmi gazdagság jellemzi, ugyanúgy jelen vannak benne a jazz elemek, mint a Kárpát-medence népzenéjének motívumai.” Végh Dániel, Fidelio 

A 2011 közepén alakult Jorge Torrecillas Ensamble kezdettől fogva arra törekszik, hogy olyan saját kompozíciókat hozzon létre, melyekben a kortárs jazz, az avantgárd, az új zene és a kollektív improvizáció bevált eszközeinek felhasználásával merőben új hangzásbeli és ritmikai lehetőségekkel kísérletezhetnek. A szerzeményekben fontos szerephez jutnak a kontrapunkt, a politonalitás, polimodalitás, valamint a szeriális zene elemei. S noha ezek inkább a kortárs zenében jellemzőek, az Ensamble könnyedén ötvözi azokat jazz groove-okkal. Gyakori szabad improvizációk kínálnak további lehetőségeket a művészeknek, hogy intuícióik és kiemelkedő hangszeres képességeik révén kamatoztathassák kreativitásukat. A 2013-ban magánkiadásban kiadott Indigo című lemezük megjelenése óta a kvartett intenzíven turnézik Argentínában és Uruguayban. A barcelonai illetőségű Discordian Records gondozásában 2017-ben megjelent Una búsqueda infinita sikere teremtette meg számukra a lehetőséget ahhoz, hogy immár az európai kontinensen is rendszeresen játszhassanak. Una búsqueda infinita by Jorge Torrecillas Ensamble

A Mezei Szilárd Quartet 2017-ben alakult, a 2000-től működő Mezei Szilárd Trió kibővített formációjaként, ekkor csatlakozott Ivan Burka újvidéki vibrafonos a Mezei Szilárd - Malina Ervin - Csík István alkotta trióhoz. A zenekar repertoárja Mezei Szilárd kompozícióiból áll, amelyekben nagy szerepe van az improvizációnak. A quartet zenéje igen széles spektrumot ölel fel, a teljesen szabad improvizációtól a szigorúan megírt kompozíciókig, stílusában pedig – Mezei más formációihoz hasonlóan – a magyar népzenei gyökereken, a kortárs zenén és a modern jazzen alapul, s a hangzását alapvetően meghatározó két húros/vonós és két ütőhagszer felállásban mindegyik tag szólistaként van jelen. A trió tagjai egyben résztvevői Mezei Szilárd nagyobb felállásainak is (quintet, septet, ensemble). Koncerteztek Európa több városában (Belgrád, Újvidék, Budapest, Krakkó, Graz, Klagenfurt, Ljubljana, Sibiu, Győr, Magyarkanizsa, stb). facebook.com/Szilárd-Mezei-Quartet  A koncert az NKA Hangfoglaló program támogatásával valósul meg.

„Minden darabjuk élmény!” Albert Hosp, Radio Ö1 Úgy Lorenz Raab (Volksoper Wien, XY-Band, Bleu, Helbock / Raab, stb.), mint Christof Dienz (Die Knoedel, Quadrat:sch, XY-Band, Phace, stb.) a bécsi zenei színtér jól ismert zenészei. Sok-sok zenekarban és formációban edződött, régóta fenálló zenei kapcsolatukra alapozva a közelmúltban megalakították a RaaDie-t, egy olyan különleges duót, ahol trombita és e-citera talákozik egymással, jó adag elektronikával körítve. Nyugodtan áradó, lassan hömpölygő kompozícióik – a trombita végtelen dallamaival, s az e-citera filigrán hangjainak és ritmusainak kíséretével – kellő időt biztosítanak azok dramaturgiai fejlődéséhez, melyben komoly szerephez jutnak az improvizációk is. A szikár felállás ellenére a RaaDie zenéje tágas tereket nyit meg előttünk, s úgy érezzük, mintha a két zenész több hangszeren is játszana egyszerre. A Vast Potential, a duó debütáló albuma 2019 elején jelent meg a berlini Traumton kiadónál. lorenzraab.at dienz.at 

„Ahogy több évtizeddel ezelőtt a John Coltrane Quartett zenéjéből kiáradó mélységes energiák megérintettek és meghatározták egész zenei gondolkozásomat, úgy frissülök és töltődök fel hasonló érzésekkel és energiákkal a hatvanes-hetvenes évek félelem nélkül lázadó és tiltakozó zenekarainak muzsikájától. Ezek az energiák – melyek nélkül hitem szerint nem érdemes színpadra lépni –, az elmúlt több mint négy évtized zenei tapasztalatai és a szabadság, a szabad zene iránti elkötelezettségem formálja – zenész társaim aktív részvételével együtt (köszönet érte) – a W69 Rock zenekar darabjait és koncertjeit.” Baló István. A W69 másfél évvel ezelőtti Opus-beli koncertjének felvételéből CD készült, melynek bemutatójára e koncert keretében kerül sor. A különleges alkalom fényét fokozza, hogy arra vendégként Bacsó Kristóf szaxofonost is meghívta a kvartett. A koncert az NKA Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.

A Kamil Piotrowicz Sextettet az a fiatal lengyel zongorista-zeneszerző alapította, aki az Opus 2016-os 2. Hevhetia fesztiválján igen sikeres koncertet adott akkori kvintettjével. Kamil Piotrowicz mostani zenekarával is már két albumot jegyez, s mindkettőt jelölték a Lengyel Fonográfiai Akadémia Fryderyk-díjára, ami a Grammy lengyel megfelelőjének számít. A 2016-ban megjelent Popular Music után tavaly látott napvilágot a kiemelkedő kritikai és közönségsikerű Product Placement, mellyel a brémai zenei szakvásár, a Jazzahead! színpadán is felléphettek. A zenekarvezető saját kompozícióból álló repertoárt játszó, idén szeptemberben Afrikában turnézó sextet természetesen játszott a legfontosabb lengyel fesztiválokon is, mint például a gdański Jazz Jantar, a wrocławi Jazz nad Odrą, a Varsói Jazz Jamboree, a Łódźi Nyári Jazz Akadémia vagy a słupski Komeda Jazz Fesztivál. „Míg a Popular Music elsősorban Piotrowicz zeneszerzői oldalát domborította ki, addig mostanra már olyan karizmatikus zenekarvezetővé vált, akit az alkotásban a kollégáiban rejlő lehetőségek inspirálnak. Bár a Product Placement újabb bizonyítéka tehetségének, elsősorban mégis az általa vezetett zenekar határtalan perspektíváit tudatosítja a hallgatóban. Product placementnek azt a marketing eszközt nevezik, amely címzettjének tudatalattijára hat vonzást, az albumon azonban jóval több van, mint csupán a hallgatói számára emlékezetesnek szánt fülbemászó hangok. Inkáb egy kompromisszumok nélküli kísérlet arra, hogy műfaji határok nélkül meghatározza saját zenei nyelvét. S a kísérlet igencsak jól sikerült.”  írta a neves lengyel JazzPRESS magazin az új albumról, amelynek anyagát most az Opusban is bemutatják. kamilpiotrowicz.com 

Kasia Pietrzko túlzás nélkül Lengyelország legreményteljesebb fiatal zongoristája, aki New Yorkban, egy Aaron Parksszal való sorsfordító találkozás után tért át a klasszikus zenéről a jazzre. 2017 decemberében jelent meg debütáló albuma, a Forthright Stories, amelyet hazájában rögvest a rangos Fryderyk-díjra jelöltek, kiemelve őszinte, szívből jövő játékát és az új zenei irányzatok iránti fogékonyságát. Pietrzko összetett kompozíciói olyan neves zongoratriók hagyományait viszik tovább, mint a Brad Mehldau Trio vagy az Esbjörn Svensson Trio, ám Kenny Werner elvontabb világa is otthonos számára, lírai improvizációitól pedig lehetetlen elszakadni.  kasiapietrzko.com 

„Minden látszat ellenére az entrópia nem káosz, hanem a káosz szabadsága és a szabadság káosza”  hangzik a 2016-ban Łódźban alakult Entropia Ensemble mottója. A káoszt teremtő erővé változtatva, félreismerhetetlenül egyedi, ugyanakkor közérthető, stilisztikailag sokrétű kompozícióikat teremtenek önnön énjük folytonos keresése során. A kvartett debütáló albumát az Alpaka Records adta ki 2018 novemberében. „Az Entropia Ensemble lemeze bizonyítja e négy fiatal zenész kivételes zenei tudatosságát és érettségét, ugyanakkor nem csupán egy alaposan átgondolt és kidolgozott zenéről van itt szó. A fiatalos energia, a szenvedély és mindenekelőtt az együttes zenélés óriási öröme sugárzik belőle – bizony megérte a sok-sok szenvedélyes jammelés a Łódź-i klubokban! Merem állítani, hogy az Entropia Ensemble a lengyel jazzlemezek 2018-as bőséges termésének legjavából való”  írta Jędrzej Janicki az albumról a Jazz Press magazinban A Marcin Pater Trio a katowicei Karol Szymanowski Zeneakadémia Jazz és Népzenei Karának három egykori hallgatójából alakult Marcin Pater vibrafonos kezdeményezésésre. A trió repertoárjának javát az ő lendületes és könnyed melódiákra épülő szerzeményei alkotják, melyek a vibrafon vezető szerepe révén különleges, egyedi hangzást biztosítanak a népszerű jazz határait tágabbra nyitó zenekarnak. A Marcin Pater Trio nyerte el a 2018-as krakkói Jazz Juniors verseny nagydíját, majd nem sokkal később Romániában a Sibiu Jazz Contest nagydíját, sőt – a Take Down című darabjuk révén – a legjobb kompozíciónak járó díjat is. A kołobrzegi RCK PRO Jazz Fesztivál első helyezettjei, illetve a belgiumi Leuvenben a B-Jazz Nemzetközi Verseny döntősei voltak. facebook.com/marcinpatertrio facebook.com/entropia.ensemble  

Hasonló zenei érdeklődés, nyitottság, hasonló látásmód és a feszes szárnytartásban eltöltött alkotói hétköznapokból való kilépés teszi ünnepivé a közös improvizációt, amely egy olyan szabad szárnyaláshoz hasonlít, amiben Semmi-de-semmi nincs előre megbeszélve, csak a zenélésre fordított idő. A trió szimbiózisában suhanó zenének kizárólag az együttlét az ihlető forrása. Törékeny repülő módusz ez a kortárs improvizációs technikákra épülő zenés lelki gyakorlat, de közös nyelvet beszélnek, hallják egymást. A keruboknak négy arca van, nekik három. Talán a negyedik arc egy általuk felidézett Ős, aki hangjaikban szól a hallgatóhoz. A koncert az NKA Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.

„A klasszikus kollektíva - vendégek és világsztárok nélkül.Kollektív kompozíciók, rögtönzött témák, fülbemászó dallamok...a Do Not Slam The Door! zenei ösvényeit járva.” Grencsó István A kísérleti elektronikus és kortárs zene, a free jazz, a szabad improvizációk és az etno-jazz egyaránt teret kap az évek óta összeszokottan működő Grencsó Kollektíva jellegzetes stílusában. Oldottság és feszültség, hatalmas energiák és misztikus visszafogottság, rövid etűdök és nagy ívű darabok, a népdalok egyszerűsége és virtuozitás alkot egységet dinamikailag és ritmikailag is sokszínű előadásukban.  A koncert az NKA Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.

Aligha túlzás azt állítani, hogy az osztrák Shake Stew mára már jelenséggé vált. 2016-os bemutatkozásuk a saalfeldeni jazzfesztiválon, s az azt rövidesen követő The Golden Fang című debütáló albumuk látszólag a semmiből robbant bele az európai jazz-életbe. A hipnotikus afrobeat és a jazz-groove-ok hihetetlen energiájú elegyéből alkotott zenéjük nemcsak a hazai porondon, de Európa-szerte is azonnal ismertté tette őket. Az üstökösként felfelé ívelő pályájú fiatal bőgős, Lukas Kranzelbinder vezette csapat élő fellépései minden alkalommal tűzbe hozták közönségüket, amit tovább fokozott a karizmatikus londoni szaxofonos, Shabaka Hutchings vendégszereplésével készült Rise and Rise címmel 2018-ban kiadott második lemezük. Ennek eredményeként már Kanadában, Mexikóban, Marokkóban is turnéztak, s olyan rangos fesztiválok sztárjai lehettek, mint a Montreal, a Rochester vagy a North Sea Jazz Festival. A zenekar az egyik vezető német újság, a Die Zeit figyelmét is felkeltette, akik egy szokatlan húzással elküldték egyik újságírójukat, hogy töltsön velük öt napot, amikor a müncheni Jazzclub Unterfahrt nyári rezidens zenekaraként működtek. Beszámolója nem mellőzte az eufórikus kitételeket sem: „Amit hallottam, attól egyszerűen elszálltam. Elbűvölő ritmusok, izzó rezesek, hipnotikus funk-beat-swing-afro-jazz-rock-ritmus-és-ki-tudja-még-mi. Mintha odaragadtam volna a székemhez, alig tudtam felkelni utána. […] Hamarosan megtudtam hogy a többi hallgató benyomásai is hasonlóak voltak: valami olyan árad ebből a zenekarból, ami teljesen új, különleges – és rendkívül vonzó.” Bárki, aki volt olyan szerencsés, hogy ott lehetett 2017 áprilisában az Opus Jazz Clubban a második albumuk felvételeit megelőző, Shabaka Hutchings részvételével bemutatott, mindössze négy koncertből álló exkluzív mini-turnéjuk első állomásán, megerősítheti a fentiek igazát. Sikerüket meglovagolva a Shake Stew november elsején hozza ki harmadik, Gris Gris című stúdióalbumát a német Traumton Recordsnál. Mivel félmegoldásokkal sosem elégedtek meg (az album első kislemeze például 19 perces), a Gris Gris ezúttal dupla album lett abból, ami a legjobb bennük: tüzes jazz és transz-szerű groove-injekciók, misztikus hangok és spirituális jazz kitörések magas oktánszámú keveréke – vagy ahogy egy osztrák újság fogalmazott: „intergalaktikus road-movie füleinknek”. shakestew.com facebook.com/shakestew youtube.com/shakestew 

„Idejétmúlt dolog ez esetben zenei kategóriákról vagy crossoverről beszélni. Minden egyes dal önmagában is eredeti műalkotás, s így alkalmas a rozsdás gondolati struktúrák közti korlátok ledöntésére.”  Südostschweiz, CH – 12.3.2018 „Lia Pale mindenki másnál jobban beleillik ebbe a modellbe: csodálatos jazz hangja törékeny és határozott, nyers és kifejező, kihívó és hízelgő, és mindig képes a klasszikus zene vagy költészet úgymond ‘józan’ témáit hiteles zenei színdarabokká alakítani.”  soultrain.de, D – 01/2018 Lia Pale énekesnő és mathias rüegg zongorista-hangszerelő előbb Schubert Winterreise ciklusából (melyet 2014 áprilisában az Opusban is nagy sikerrel mutattak be), majd Schumann dalaiból összeállított albumai után tizenöt Brahms-dal angol nyelvű olvasatát szánták a trilógia zárókövének, melyben a klasszikus modell és a jazz tradicionális előadásmódja egyszerre irizáló és irritáló fényben fedik át kölcsönösen egymást. Joris Roelofs, Ingrid Oberkanins és Johannes Strasser gyönyörű szólói dacára sincs szó „jazzesített” dalokról, hanem szellemes, az eredetihez közelálló, de azoktól mégis intelligens távolságot tartó hangszerelésekről. Ami azt jelenti, hogy az eredeti darabok Pale egyenletes, finoman vibráló hangján soha nem csúsznak át szentimentálisba, még ott sem, ahol az eredetiek, különösen Eichendorff szövegei esetében, az elveszített szülőföldek iránti sóvárgásra utalnak. Az általa alapított legendás Vienna Art Orchestra egyik lemezén mathias rüegg már 1993-ban reflektált néhány Schubert ‘slágerre’, Schumann dalaiban pedig azok befejezései és a néhol egészen messzire mutató harmóniái nyűgözték le. Most úgy érzi, hogy ritmikailag Brahms zenéjével merészkedett legmesszebbre, miközben különleges kihívást jelentettek számára a szerző rendkívül eredeti gyermek- és népdalai. A Heideröschen, Sandmännchen vagy a Mondnacht igazi csemegék és nem utolsósorban növelhetik étvágyunkat az eredetiekkel való az összehasonlításhoz is. liapalemusic.com 

„A Rom Schaerer Eberle egy trió, de amikor megszólaltak, keresni kezdtem a további két muzsikust a pódiumon, olyan polifóniákkal lepték meg az Opus Jazz­club közönségét. (...) Peter Rom gitáros, a szintén bécsi Martin Eberle trombitás és a svájci Andreas Schaerer énekes fantasztikus virtuozitással váltogatták a trión belüli szerepeiket, hol egyikük seprűzött (nem tudtam, hogy ezt a dobolási technikát trombitán is elő lehet adni), a gitáros „sétáló” basszusmeneteket produkált, hol meg többször is Schaerer szájdobolt a szólókhoz. (...) A pop-art leleplező erejével, a dada humorával, minden zenészhájjal megkent és egymást is megmosolyogtatva előadott programjuk olyan intenzív élmény volt, hogy a közönség utána percekig csak nézett maga elé: mi volt ez?”  írta három éve a trió második Opus-beli koncertjéről Zipernovszky Kornél a Magyar Narancsban. Aligha van mit hozzáfűzni a fentiekhez: a különleges felállású trió zenei műhelyében megszülető, hagyományosnak aligha nevezhető kompozíciókban swing, jazz, afrikai zene, blues, hip-hop formálódik összetéveszthetetlen egységgé, hogy aztán mindez a csapat fergeteges előadásain nyűgözze le a közönséget minden egyes alkalommal. romschaerereberle.com de-de.facebook.com/romschaerereberle 

A nyolc zenészből álló, montreali székhelyű Jazzlab Orchestra idén ünnepli fennállásának tizenötödik évfordulóját. Ez a művészi kollektíva – tagjai között mindig is a montreali jazz szcéna vezető figuráival – számos projektet alkotott az évek során. Hat albummal és világszerte több mint 250 koncerttel a hátuk mögött idén elkészítették legfrissebb, Quintessence című új albumukat, melynek zenéjét Félix Stüssi zeneszerző és zongorista komponálta. „Alain Bédard bőgős – egyben az Effendi Records alapítója – 15 évvel ezelőtt hozta létre a Jazzlab Orchestrát. A jeles évforduló alkalmából a kiemelkedő zongorista, Félix Stüssi kilenc kompozíciót írt, amelyek a zenekar pályájának lényeges pontjait ragadják meg. Montreal és Québec jazz-életének egyik kulcsszereplőjeként az évek óta kiemelkedő kompozíciókkal jeleskedő Jazzlab igencsak pezsdítő jazzel állt elő, mely a legjobb ízléssel idézi az Art Blakey Jazz-Messengerst az 50-60-as évekből, vagy a modernizmust. Alain Bédard és tettestársai, ahogyan a nevük is mutatja, igazi ötlet-laboratóriumot üzemeltetnek, a legmesszemenőbb eredményekkel. A Quintessence merész kompozíciókat vonultat fel, nagyszerű zenészekkel – öröm hallgatni!”Christophe Rodriguez, CDJAZZ alainbedardauguste.com/jazzlab 

A rendkívül sokszínű zenész-egyéniség, a szaxofonon és fuvolán játszó Pozsár Eszter, Contempo néven nemrég új triót alapított Csurkulya József cimbalmossal és Eichinger Tibor gitárossal. A nevével is kortársságát hangsúlyozó együttes bemutatkozó lemeze Appassionato címmel jelent meg tavasszal, melyet március 21-én nagy sikerrel mutattak be az Opus Jazz Clubban. A Contempo sokféle zenei irányzatot ötvöz, ebből a három legnagyobb műfaj a klasszikus, a jazz és a népzene. A Contempo Eclectic koncertek során ennek a három műfajnak két emblematikus szaxofonos képviselője – Borbély Mihály és Puskás Levente – csatlakoznak a Contempo trióhoz, a műfaji jellegzetességek mellett középpontba állítva a fúvóshangszeres zenét, természetesen a trió sajátos hangzásához igazodva. „Számunkra a kortárs az élő és bennünk zajló jelen, minden, ami hat ránk és amivel mi hatunk a körülöttünk lévőkre. Zenekarról lévén szó, mi zenei eszközöket használunk. A világnak ezen a részén felnőve rengeteg hatás ért bennünket. Európai klasszikus zene, hiszen azt tanulva nőttünk fel, megismerve annak klasszikus irodalmát, népdalok – magyar és balkáni – , jazz és azon belül renget irányzat. Tettünk kitérőt számos más zenei stílusba, és mindez a sok élmény alakított bennünket, formálta zenei stílusunkat, gazdagította eszköztárunkat. Sok kritika éri a kortárs klasszikus zenét, és általában a kortárs művészetet ‘már mindent kitaláltak’, ‘nincs tovább’, ‘megfagyott’. Mi úgy gondoljuk, hogy sokféle út van, ami tovább visz, és mi találtunk egyet, ami számunkra inspiráló és hosszabb távon perspektívát nyit. Egyesítettük mindazt, amit jó szívvel befogadtunk, és nem gondolkodunk stílusokban, skatulyákban… ‘csak’ zenélünk, alkotunk ma, a XXI. században kortárs közönségünknek.” olvashatjuk Pozsár Eszter honlapján vallomását a zenekarról.  pozsareszter.hu/contempo facebook.com/Contempo  A koncert az NKA Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.

Az eltérő zenei-kulturális hátterű, rendkívüli virtuózokból álló nemzetközi kvartett, kollektív identitását keresve, az egyre táguló zenei horizontokra veti pillantását. A Bécsben élő török hegedűművész Efe Turumtay által nemrégen alapított csapatban a cseh bőgős, Tomáš Liška káprázatos basszusfutamai és Dés András megkapó ritmusképletei mellé a fretless gitár nemzetközi hírű török virtuóza, Cenk Erdoğan csatlakozik melankolikus dallamaival. A csupa előadóművész-zeneszerző alkotta kvartett első koncertjét az Opus Jazz Clubban adta májusban, s azóta – immár jó néhány nemzetközi fellépéssel a hátuk mögött – a kortárs ethno-jazz színtér egyik meghatározó szereplőjévé vált. Turumtay, Liška, Dés és Erdoğan szerzeményei egymástól látszólag eltérő világok között elegánsan átívelő utat jelölnek ki, hangsúlyosan emlékeztetve hallgatóikat a jól ismert tényre, hogy a nagyszerű zene nem ismer határokat.

A rendkívül tehetséges és dinamikus Théo Ceccaldi Triót a francia szabad zene királynője, Joëlle Léandre fedezte fel és támogatta, miután teljesen lenyűgözte őt fiatalos energiájuk – olyannyira, hogy néhány éve még szerepelt is a trió második albumán. A hegedűs Théo Ceccaldi, és csellista testvére Valentin – mindketten jól ismert fellépői az Opusnak – Guillaume Aknine gitárossal nem éppen hagyományos triót alkotnak, amely repertoártól függetlenül ötvözi folyton megújuló, szigorú zenei koncepcióit vad és kreatív szabadsággal. Ha jazz zenészek vonós triót alakítanak, pláne ha ráadásul még franciák is az illetők, aligha kerülhetik ki Django Reinhardt hatását. A Théo Ceccaldi Trio is így volt ezzel, dacára annak, hogy zenéjükben a legradikálisabb módon szokták kiaknázni a szabad improvizációk adta lehetőségeket. Django című, október 18-án megjelenő új lemezükön a nagy cigány gitáros személyéhez kötődő klasszikus darabok újraértelmezései és Django zenéje által inspirált saját darabok egyaránt találhatók. Ortodoxnak aligha nevezhető hangszereléseikkel (erősített gitár, cselló…) az együttes a kamara-jazz egy új formája felé tolódott el: gyakorlottan kalandoznak a kaotikus líraiságtól a kifejező energiákig, miközben a gipsy jazztől elvárt valamennyi jellemző vonást (ritmikus energia, melodikus fenség) felhasználják arra, hogy a műfaj erényeit hangsúlyozzák és zenei szabályait mai formára alakítsák. Mi sem bizonyítja jobban a Théo Ceccaldi Trio kiválóságának mértékét és inspirációinak abszolút szabadságát, mint az, ahogy kortárs kifejezési módot találva hozzá, új perspektívákat nyitnak erre a repertoárra. A trió Opus-beli koncertjére a Django európai lemezbemutató turnéjának keretében kerül sor. ARTE Concert - Théo Ceccaldi Trio à Jazz en VF, June 15, 2019  theoceccaldi.com 

A Dániában élő 38 éves észt zeneszerző, szaxofonos, zenekarvezető, Maria Faust az utóbbi években több ízben is igen figyelemreméltó alkotásokkal rukkolt elő a világ jó néhány koncerttermében és zenei fesztiválján, különböző formációival. Maria még a kommunista rezsim alatt nőtt fel Észtországban, ahol először klasszikus zenei képzést kapott, de hamarosan a jazz és az improvizációs zene bilincselte le, így került aztán a Syddansk Musikkonservatoriumba, Dániába. Új környezetében viszont csakhamar rá kellett döbbennie, hogy ő a jazz világába sem illeszkedik bele igazán. „Én a kommunizmus gyermeke vagyok. Ott mi nem swingeltünk, hanem meneteltünk! Így végülis csupán megpróbáltam hű maradni önmagamhoz, s ez az én döntésem volt végre”.  Ehhez a meggyőződéséhez a mai napig ragaszkodik, így Maria Faust nem is játszik, vagy komponál hagyományos módon, hiszen ez egyszerűen nem is érdekli. Rá elsősorban a merészség jellemző, akár csak zenéjére és zenekaraira. Projektjeiben szivesen él szokatlan hangszerek és technikák adta lehetőségekkel. Nagy áttörést hozó, a 2014-ben két dán zenei díjat is elnyert Sacrum Facere (latinul: emberi áldozat) című rendkívül személyes albumát például az orosz-észt határ menti régió kultúrája ihlette, ahol még mindig élnek a deportált ortodox oroszok leszármazottai. Itt gyűjtötte a munkadalokat, himnuszokat és altatódalokat az albumhoz, és ezt az anyagot ötvözte klasszikus zenével és szabad improvizációkkal. Maria Faust folyamatosan bővíti hangzásának spektrumát, új projektje, a MACHINA a tradicionális zenei formák példátlan keverékéből áll, melyhez improvizációk, jazz és soundscape társulnak. Saját maga alkotta zenei nyelvén tárja elénk eredeti kompozíciós elképzeléseit: egy dob nélküli kamarazene-univerzumot fúvósokkal, két bőgővel, csellóval és zongorával, melyek lenyűgöző együtt-játéka ködben akadozó halászhajók motorjait, régi, rozsdás hajótestek nyikorgását, szellő sustorgását és tengeri madarak hívó hangjait idézi. Akárcsak korábbi lemezei, a Stunt Recordsnál tavaly megjelent Machina című albuma is azzal kezdődik, amit ő maga „memóriaelemzésként” ír körül. Ennek eszközéül személyes és kollektív emlékekből, illetve a tudatalattiból jövő inspirációkat is használ. Maria Faust „a vizet az elfojtott érzések, mint például a harag és a bánat, természetes és kiszámíthatatlan erejének szimbólumaként” látja és azt kérdi, „miért kell elnyomnunk ezeket az érzéseinket, miközben például a boldogságot túlhangsúlyozzuk?”

2010-ben indultak a mai napig töretlen sikerű „Jazzkívánságműsor” koncertek, melyeken a közönség bármilyen stílusú és műfajú dalt kérhet a zenekartól, ők azt azonnal a jazz nyelvén tolmácsolják a hallgatóknak. A koncertsorozat legjobban sikerült darabjai szerepelnek a Jazzkívánságműsor lemezeken, melyből a az első 2014-ben Fonogram-díjat kapott, mint „Az év jazz albuma”, a második pedig 2016-ban volt Fonogram-díj jelölt, szintén ebben a kategóriában. A Sárik Péter Trió az elmúlt tíz évben Magyarország egyik legnépszerűbb és legmeghatározóbb jazz-zenekarává vált. Sikerük egyik záloga, hogy mindhárman nagyon nyitott, sokoldalú muzsikusok, így a közönség sokkal szélesebb rétegét szólítják meg, mint a jazz-zenekarok többsége. Az együttes koncertjeinek hangulata sokszor inkább pop vagy rock koncerthez hasonlatos, még akkor is, ha a Zeneakadémián, vagy a legkomolyabb koncerttermekben játszanak. A zenekar közvetlenségével, energiájával sok új rajongót hoz a műfajnak. A zenekar tagjainak munkásságát számtalan kitüntetéssel ismerték már el, Sárik Péter Artisjus, Emerton, többszörös Fonogram, Orszácky-díjas művész, 2016-ban az „Év zenésze” kitüntetést kapta, Cegléd város díszpolgára. Fonay Tibor Junior Príma-díjas, a 2013-as országos Orszácky Jackie Basszusgitár Tehetségkutató Verseny győztese, Gálfi Attilával együtt Magyarország vezető jazz-zenekaraiban játszanak. Szőke Nikoletta a Montreaux-i Nemzetközi Jazz-Énekverseny 2005-ös döntőse és közönségdíjasa, Junior Prima Díjas jazzénekesnő. Olyan világsztárokkal énekelt együtt, mint Bobby McFerrin, Kurt Elling vagy Michel Legrand, fellépett New Yorkban, Tokióban és a világ számos fontos jazzklubjában, lemezei listavezetők voltak Japánban, Magyarország vezető jazz-énekesnőjeként pedig többször is elnyerte az Év Jazzénekesnője díjat.

A hetvenes évek soul- és funkzenéjében gyökerező, urbánus tánczenét játszó Kéknyúl egyedülálló színfoltja a hazai klub- és fesztivál-körforgásnak. Bár a csapat korábbi hangzása Premecz Mátyás zenekarvezető-billentyűs védjegyének számító Hammond orgonája köré épült, a 2015 végén megjelent Crowded Universe című lemezük anyaga már új koncepcióra épült: nyolc egyenrangú muzsikus szőtt rajta izgalmas zeneszövetet telivér fúvósszólamokkal, vagány gitárokkal, sok vokállal és Andy Hefler szenvedélyes, karakteres, óceánon túli énekével. A dalokban ezúttal egy lépéssel hátrébb vonuló Premecz Mátyás dalszerzőként és zenekarvezetőként is a legjobb hazai csapatok közé katapultálta szerelemgyerekként dédelgetett zenekarát.

„A Head Hunters kulcsszerepet játszott Herbie Hancock karrierjében, a fúziós jazz élenjáró művészévé avatva őt. Hancock úgy Miles Davis, mint saját albumain is jócskán feszegette az avantgárd határait, de soha nem szentelte magát annyira a groove-oknak, mint tette azt a Head Hunters albumon. Sly Stone, Curtis Mayfield és James Brown zenei világából vett nyers, olykor szinte durva funky ritmusokra játszotta szólóit Hancock az elektromos szintetizátoron, a jazzben addig soha nem látott módon előtérbe helyezve a hangszert. Játékában ott van a jazz minden érzékenysége, különösen a hosszú improvizációkban, de ritmusait a funk, a soul és az R&B alapozták meg. A lemez a mindaddig legnagyobb példányszámban eladott jazz lemezzé téve az albumot. A Head Hunters még évtizedekkel megjelenése után is friss és életképes, bizonyítva, hogy a műfajt kitágító szerepe nemcsak a jazz, de a funk, a soul és a hip-hop számára is hihetetlen befolyással bírt.”  Stephen Thomas Erlewine, allmusic.com 

Az Ilmiliekki Quartet köztudottan az egyik legkedveltebb finn jazz együttes. A Verneri Pohjola trombitás, Tuomo Prättälä zongorista, Antti Lötjönen bőgős és Olavi Louhivuori dobos alkotta kvartett 2002-es megalakulása óta kulcsszerepet tölt be mindnyájuk alkotói pályájáján. A TUM Receords gondozásában megjelent két rendkívül sikeres albumuk – March of the Alpha Males (2003) és Take It With Me (2006) – után mégis 13 évet vártak, mire ez év áprilisában kiadták a legfrissebbet, Land Of Real Men címmel, melyet ezúttal az utóbbi idők egyik legaktívabb kortárs finn jazz kiadója, a We Jazz Records jegyez. A lemez újabb mérföldkő nem csak a zenekar, hanem a négy zenész igen szép számú és figyelemreméltó diszkográfiáját tekintve is. Az Opusban e lemezük bemutatójára kerül sor. További részletek hamarosan!

A finn jazz két jól ismert szereplője, a szaxofonos Timo Lassy és a dobos Teppo Mäkynen egy rendkívül erőteljes zenét játszó duóban egyesítették erőiket a közelmúltban. A különböző zenekarokban – Teddy Rok 7, The Five Corners Quintet, Jo Stance, Timo Lassy Band – együtt töltött évtizedes közös játékuk révén szerzett összeszokottságukhoz az új projektben az újdonság frissessége és izgalma társul. Ez sugárzik az alig néhány hónapja a We Jazz Records kiadásában megjelent debütáló albumuk, a Timo Lassy & Teppo Mäkynen valamennyi számából, s élő környezetben a közönség reakcióiból nyert energiák még tovább fokozzák a szaxofon és a dob zenei párbeszédének izgalmát. Timo Lassy kétségkívül az új évezred egyik legnagyobb finn jazz sztárjának számít, aki a The Five Corners Quintetben nyújtott játéka és sikeres szólista szereplései révén egycsapásra az élénk helsinki jazz élet központi figurájává vált. A karizmatikus előadó ünnepelt kvintettjével végigturnézta Európát, az Egyesült Államokat és Brazíliát. Robusztus és magabiztos tenorszaxofon-játéka soha nem nélkülözi az érzelmi töltetet. Moves című hatodik szólóalbuma 2018-ban az Év Finn Jazz Albuma kategóriában Jazz-Emma díjat nyert. Noha a friss Timo Lassy & Teppo Mäkynen albumon Lassy a rá jellemző forró soul jazz helyett a szabad játék és a hang-kísérletek irányába mozdult el, még mindig éppen elég klasszikus „Lassy-hangzást” tesz oda, ahol arra éppen szükség van. A Helsinki dobos és producer Teppo Mäkynen pályáját olyan híres projektek fémjelzik, mint a 3TM, a The Stance Brothers (+ Jo Stance), a Teddy Rok Seven, vagy a mindmáig nemzetközileg legsikeresebbnek számító finn jazz-együttes, a The Five Corners Quintet élő szerepléseinek egyik kulcsszerepe, hogy csak néhányat említsünk. Mäkynen saját projektjei mellet olyan vezető finn együttesek tagságát erősíti, mint a Timo Lassy Band, az Aki Rissanen Trio vagy az Opust is megjárt Verneri Pohjola Quartet és a Jukka Eskola Soul Trio. Játéka stílusoktól függetlenül mindig lenyűgözően eredeti. Mind szerzőként, mind játékosként természetes érzékkel lel rá új zenei irányokra, s nem véletlen, hogy az egyik legszemélyesebb és legmuzikálisabb dobosként tartják nyilván hazájában. Teddy Rok néven producerként is ismert, nevéhez kötődnek Timo Lassy és Jukka Eskola szólóalbumai és természetesen saját projektjei. Mäkynen kétszer nyerte meg a Jazz-Emma díjat: 2004-ben a Teddy Rok Sevennel és 2017-ben a 3TM Form című albumával. Mindemellett ő a Helsinki Rádió rendkívül népszerű Jazz kiinnostaa című heti show-jának egyik házigazdája is. facebook.com/timolassy facebook.com/teddyrokofficial 

„Akira Kuroszava klasszikusa, a Hét szamuráj című film zenéiből (zeneszerző: Fumio Hajaszaka) kiindulva egy olyan miliőbe jutottunk, ahol a kevés hang és az egyszerű dallamvilág által teremtődik meg a kellő feszültség és koncentráció. Feltárult előttünk a Busido, a szamurájok életmódját befolyásoló szigorú normarendszer – konfuciánus és buddhista elemeivel –, hangsúlyozva a hűség, a becsület, az egyszerűség és a harcművészetek gyakorlásának fontosságát.Nem is olyan nehéz hasonlóságot találni az improvizáló zenészek íratlan szabályaival, ahol a tartalom nem erkölcs, hanem cselekvés formájában jelenik meg, mégis áthatja egy olyan szellemi légkör, ami szívesen vállal közösséget Kuroszava szamurájaival.”Geröly Tamás Sándor - Ajtai Péter - Kováts Gergő „Hagyományosan radikális. Radikálisan hagyományos” – olvashattuk a trió önmeghatározását A ronggyá tépett idő című korábbi lemezükön, mely ugyanúgy a Hunnia Recordsnál jelent meg, mint a most bemutatásra kerülő Seven Samurai Suite. Geröly „virtuális” triója ezúttal is több rétegű anyagot tett le az asztalra, melynek már a közvetlenül érzékelhető felszíne sem „fecseg”, hogy aztán a „hallgat a mély” szinte tapinthatóvá váljon általa, úgy zenei, mind spirituális értelmben. „Az ihlet vagy indíttatás tárgya ez esetben Akira Kurosawa klasszikusa, a Hét szamuráj, amelynek képsorai Fumio Hayasaka zeneszerző dallamaival együtt inspirálták a trió névadóját, Geröly Tamást arra, hogy egy saját kompozicionális szerkezeten belül teremtsen teret a szabad improvizációnak, a magyar szabadzene olyan meghatározó alakjaival, mint Kováts Gergő és Ajtai Péter, akikkel már hosszú ideje egy triót alkotnak. (...) Három, távol-keleti felmenőkkel tudtommal nem rendelkező muzsikus játszik olyan dinamizmusokkal, hangképzéssel és fantáziával, amely Japán ősi szakrális és világi kultúráját ötvözi saját, improvizatív zenei nyelvükkel, amely már önmagában is remek teljesítmény. Nekünk pedig egy eddig nem hallott Geröly triót jelent, amely a fentieken túl a finomra hangoltságával mutatja meg új arcát a korábbi elsöprő lendületükkel szemben. A játéknak most más a tétje, az előzetesen átgondolt ívek a benső figyelemből és fegyelemből állnak össze mozaikszerűen egy egésszé. Ez a tagoltság egy olyan feszültség- és figyelemfelkeltő eszköz, ami feltehetően remekül reflektálna Kurosawa képi világára is...”  Németh Attila, ekultura.hu 

A New York-i avantgarde zene jelentős párosának találkozása a közép-kelet-európai lüktetéssel, a hazai etno-jazz műfaj két erőteljes egyéniségével. Koncertjeiken saját szerzeményeiket hallhatjuk szabad rögtönzésekkel társítva, zenei gondolatok határokon átívelő párbeszédét, az improvizáció egybekovácsoló erejével. A formáció tagjai 2007 májusában Budapesten a Nyitott Műhelyben játszottak először együtt. Az egymásra találás friss élményének izgalmas zenei lenyomatát örökítette meg az akkor rögzített koncertlemez, a Keleti Határszél / Eastern Boundary, amely még abban az évben megjelent. Icicles című következő albumuk, a tengerentúlon és Európában egyaránt jelentős pozitív kritikai visszhangot kiváltva 2010-ben került piacra a berlini Konnex Records gondozásában. Az együttes tagjai az improvizáció igazi mesterei, produkciójuk ereje, zenei mondanivalója élőben tud igazán kiteljesedni. Számos alkalommal turnéztak Európában és az Egyesült Államokban. Live at Jazzforum Bayreuth by Eastern Boundary Quartet

Az odesszai születésű Andrej Prozorov a bécsi jazz konzervatóriumban szerezte meg diplomáját 2001-ben, s ezt követően hamarosan az osztrák jazz színtér egyik közismert figurájává vált. Különböző osztrák zenekarokkal Európa számos országában megfordult, így például a Dach, illetve a Simsa Fünf tagjaként két ízben az Opus színpadát is megjárta. Az Andrej Prozorov Triót a szaxofonos 2013-ban alapította a rendkívül sokoldalú és hihetetlenül népszerű Christian Bakanic harmonikással és Walter Singer bőgőssel. Előbbi Christoph Pepe Auer kvintettjével, majd pedig saját Trio Infernal nevű együttesével, utóbbi pedig a Schmieds Puls trióval járt korábban az Opusban. A trió saját szerzeményekből álló zenéjét első hallásra talán ethno-jazznek minősíthetnénk, de jóval többről van itt szó, hiszen az ukrán, balkáni és osztrák motívumok mellett a kompozíciókban elegánsan tűnnek fel a bécsi klasszikusok hatásai és a jazz frazeológiája Az pedig már magától értetődő, hogy a három igencsak virtuóz játékos a kortárs improvizatív zene iránti közös szenvedélyének is folyamatosan hódol koncertjei során, s briliáns szólókkal fokozza a koncertek amúgy is forró hangulatát. prozorov.at christianbakanic.com 

Hazánk egyik legismertebb jazzgitárosa, Gyémánt Bálint fiatal zenésztársakkal újította meg trióját. A csapat közös munkájának fő vezérelvei a szabadság, a kísérletezés és az új lehetőségek keresése, amelyek mindig is a jazz alapkoncepciójához tartoztak. „A trió a személyes alkotóműhelyem, ahol számomra kivételes, inspiráló művészbarátaimmal tudok együtt dolgozni. Bár a saját kompozícióimat szólaltatjuk meg, partnereim mindig komoly szerepet játszanak a végleges hangzás kialakításában. Minden formációt sajátomnak érzek, amiben játszom, de a trió tükrözi leginkább a saját zenei nyelvemet. A határok feszegetése és az új zenei irányok keresése mindig is fontosak voltak számomra, ezért is szerettem volna ezt a friss koncepciót, egy új ritmusszekcióval közösen létrehozni” – meséli Gyémánt Bálint, aki Bartók Vincével és Szabó Dániel Ferenccel dolgozik együtt megújult triójában. A fiatal muzsikusok generációjuk kiemelkedő tagjai, akik nemcsak a jazz tradicionális nyelvét beszélik folyékonyan, hanem a legmodernebb irányzatok is komoly hatással vannak hangszeres játékukra. A trió hangzásának különlegességét az adja, hogy az akusztikus dob mellett elektromos hangszínek is megszólalnak. Így bár a zenekari felállás maradt a klasszikus jazz trió, a technikai berendezéseknek és az effekteknek köszönhetően a hangzásvilág sokkal modernebb lett, ami a zenészek kreativitásának is nagyobb teret enged. A trió bemutatkozó dala, a Pyramidion Gyémánt Bálint szerint a változás mögötti lelkiállapotról is szól: „Számomra ez a dal a magamba vetett hitet szimbolizálja. Azt jelképezi, hogy merjem megvalósítani a terveimet, Bartók Vince és Szabó Dániel Ferenc pedig igazi társaim ebben a zenei kalandozásban. Legyen szó vadonatúj, vagy akár újragondolt, korábbi kompozíciómról, úgy érzem a közös munkánk során ezek teljesen más dimenzióban kerültek.” A megújult repertoárban egy olyan hangszerelés is helyet kapott, ami Bálint tavalyi amerikai látogatásához fűződik. Egyetlen koncert miatt utazott ki Washingtonba, ahol Eden Ladin, izraeli származású amerikai zongoristával adott duó koncertet. Erre az útra szeretett volna valamit a saját zenei gyökereiből is magával vinni, így esett a választása a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű népdalra. facebook.com/gyemantbalint  A koncert az NKA Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.

A Liszt-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett művész a magyar jazzélet egyik legjelentősebb dobosa, aki  immár hatvanéves pályafutást tudhat maga mögött, s olyan hazai és külföldi világsztárokkal játszott, mint Pege Aladár, Lakatos „Ablakos” Dezső, Balogh „Csibe” Jenő, Vukán György, Szakcsi Lakatos Béla, Csík Gusztáv, Frank Zappa, Teddy Wilson, Kenny Wheeler, Art Farmer, Frank Foster, Charlie Mariano, Steve Grossman, Gary Bartz, Lew Tabackin, Trilok Gurtu, vagy Michael “Patches” Stewart. Karrierje során fellépett Európa és Magyarország legjelentősebb koncerttermeiben, fesztiváljain és klubjaiban. A rendkívül aktív muzsikust legutóbb Szakcsi Lakatos Béla új kvintettjében láthattuk az Opusban. Ezúttal viszont saját formációi közül a legfrissebbel, a Kőszegi Rhythm & Brass & Electronic kvintettel érkezik a klubba, melyben a hosszú ideje stabil felállású Kőszegi-Rozsnyói-Orbán trióhoz a fiatal generáció két kimagasló tehetsége, Pecze Balázs trombitás és Bécsy Bence gitáros csatlakozott. facebook.com/imrekoszegiartist   A koncert az NKA Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.

A két markáns karakterű hegedűs alkotta duó mindössze egyetlen koncertet adott eddig: májusban, a zsúfolásig megtelt Nyitott Műhely közönsége előtt mutatkoztak be hatalmas sikerrel. Büszkék vagyunk, hogy őket sikerült megnyernünk az Opus egyik évzáró koncertjére fellépőknek. “Zenei fejlődésemben, változásomban két hegedűs okozott mindent átforgató élményt. Másodikos esztétika és elsős filozófia hallgatóként kezdtem a jazzhegedüléssel foglalkozni, Antal Tibornál. Ő mutatta valamelyik első órán Stephane Grappelli játékát – igen, előbb jött a késztetés hogy jazzel foglalkozzak a hangszeremen, mint hogy Grappellit ismertem volna – amitől földbe gyökerezett a lábam, sírtam és nevettem egyszerre, a csodától, amit hallok, és az előttem álló hosszú út terhétől megijedve. Alapvetően olyan típus vagyok, akinek elég viszonylag kevés külső információ, abból a kevésből, ha igazán megfog, nagyon sokáig merítek. Tudtam ez időben, hogy van egy Lantos Zoltán nevű hegedűs, akiről bölcsész ismerőseim ódákat zengtek, de valamiért egy jó ideig még nem hallgattam meg. Talán nem voltam még készen rá, máshol tartottam. Mígnem egy-két év múltán egy hajnalig tartó baráti beszélgetés, együttlét során a házigazda betett egy lemezt, – nos onnantól kezdve aznapra minden(ki) más megszűnt számomra. Elementáris erővel hatott rám az a tiszta, egyenes, – a klasszikus swing hegedülés néhol kicsit émelyítő, romantikus világához képest – szikár és egyértelmű megfogalmazás, amit hallottam. Úgy éreztem, hogy minden egyes arra alkalmas részem szívja be magába azt a csodálatos zenét, a hegedűhang addig nem ismert artikulációját, ami egyszerre tűnt szofisztikáltnak és nyersnek, nagyon földinek és éterinek, és mindezzel együtt olyan érzésem támadt, mintha valaki helyettem mondaná ki az igazságot – legyen ez bármennyire is ködös és nehezen megfejthető jelentésű szó – akkor mégis egyértelműnek tűnt. Miközben aztán rongyosra hallgattam Zoli Mirrorworld című lemezét, személyesen is felkerestem, megismerkedtünk, hallgattam a koncertjeit, szerettem volna tanulni is tőle, de akkoriban nem tanított senkit, és talán azóta sem. Akkori szomorúságom ellenére talán jobb is volt így, mert sosem szerettem volna másolni, sokkal inkább zenéjének megismerése útján fellelt azonosságok és különbségek kontextusában saját zenei megfogalmazásokat találni. Így, közvetett módon mégis sokat tanultam tőle. 2010-ben zenéltünk együtt először, a Santa Diver vendégeként, emlékezetes pillanat volt az életemben, az, amikor egy szinte elérhetetlen, ikonikus alak egyszer csak partnerré válik. Azóta tervezgetjük a folytatást, most elérkezett.”Kézdy Luca “Lucával még a kilencvenes éveg végefelé találkoztam elõször valamelyik koncertemen, majd ezután több ilyen alkalommal is. Rögtön azt éreztem, hogy fiatal kora ellenére meglepõ komolysággal és elmélyültséggel sugárzik belõle az a fajta figyelem, ami a közönség soraiból feljut a színpadra, és szinte továbbsegíti az elõadó szárnyalását az éppen zajló zenei rituáléban. Azt hiszem, már akkor létrejött köztünk valamiféle kapocs, amit csak gyûjtök, mániákusok, szenvedélybetegek vagy improvizálásra hajlamos vonósok értenek.. késõbb megtalált azzal, hogy tanítsam. Megtisztelõ kérését elutasítottam, egyrészt azért, mert akkoriban semmi idõm nem volt, szinte állandóan úton voltam, másrészt úgy éreztem, hogy talán nem is tudnék neki valójában mit tanítani, sokkal jobban jár, ha õ maga bányássza ki fáradtságos munkával a saját gyémántjait, ahogy én is folyamatos zenei útkeresésben voltam. (és vagyok)Ma, két évtizeddel késõbb, – nem rövid útszakaszok után – ugyanezt a komolyságot, mélységet és elkötelezettséget érzem benne, amit rendkívül tisztelek. Játéka, hangjai, mondatai megértek, ösztönösen is összeállt önazonos teremtõ lelkisége, amibõl sallangmentesen, magamutogatás és öncélúság nélkül kísérletezheti ki saját kompozícióit, hangzásvilágát. Improvizációiban talán nem a végleges kimūveltség a legfõbb cél, ami amúgy “biztonságosabb” lenne, hanem amolyan nyitva hagyott történés, ami számomra is a legfontosabb, és talán pont ez a záloga annak a szépségnek, ami zenei gomdolatait áthatja.Mindkettõnk számára fontos a hangzásbeli kísérletezés, a színek megtalálása és kikeverése, bár azt gondolom, sohasem öncélúan. Mindketten inkább esztétizáló, poétikus és narratív alkatok vagyunk, mintsem a virtuozitásra gyúró ördög-hegedūsei.. Öröm számomra, és éppen ideje is, hogy régóta tervezgetett közös kísérletünk végre megszülethet. Ezt vehetjük karmikus kötelességünknek is, úgyszólván. Nem, Luca..?” Lantos Zoltán

Harcsa Veronika énekes és Gyémánt Bálint gitáros a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén voltak osztálytársak. Egyikük Brüsszelben, másikuk Oslóban tanult tovább, mégis egymás legfontosabb zenésztársai lettek. Együttműködésükhöz eddig nyolc lemez, valamint számtalan fesztivál- és klubkoncert kötődik több kontinensen, a világ huszonöt országában. Az elmúlt években akusztikus duójuk vált a legfontosabb közös formációjukká, és bár legújabb Shapeshifter, vagyis Alakváltó című lemezüket quartetben rögzítették két belga zenésszel, közös munkájuk magja továbbra is a duó maradt. Kidolgozták, hogyan lehet a legteljesebb hangzást elérni mindössze egyetlen gitárral és énekhanggal, valamint a személyes ihletettségű, mélységet, felszabadultságot és humort magukban hordozó dalaikkal. A néző a kortárs jazz és az improvizatív popzene egyedi találkozásának lehet fültanúja. harcsaveronika.hu gyemantbalint.eu 

Idén is a Dresch Quartet koncertjével zárja az évet az Opus Jazz Club. A kvartett legutóbbi, augusztusi fellépéséhez képest a mostani ünnepi koncert két újdonsággal is szolgál. Egyrészt a dobos posztján az egyik legfoglalkoztatottabb és legsokoldalúbb fiatal ütőhangszeres művészünk, Csízi László veszi át a stafétabotot Baló Istvántól, akinek idejét a jövőben elsősorban saját új projektjei kötik le. A másik újdonság, hogy Dresch Mihály a koncertre meghívta vendégként a Fonogram- és Harmónia-díjas szlovákiai magyar brácsást, Lakatos Róbertet, a neves Solistes Européens Luxembourg zenekar tagját, aki a klasszikus zene mellett magyar népzenével is foglalkozik és fáradhatatlanul munkálkodik különböző zenei stílusok egymáshoz közelítése érdekében. Bizonyosra vehetjük, hogy az ebben a felállásban most debütáló csapatban a két új előadóművész határozott zenei egyénisége újabb energiákat szabadít majd fel, és Dreschék az évtizedek óta következetesen és magabiztosan járt útjukat a rájuk jellemző frissességgel és nyitottsággal folytaják tovább, egy újabb csapáson. A koncert az NKA Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.