Program

Bende Zsolt Trió – Perspectives Project

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Bende Zsolt - gitár
  • Gyányi Marcell - nagybőgő
  • Csízi László - dob

A Perspectives Project zenekart 2020-ban alapította Bende Zsolt erdélyi születésű, Budapesten élő jazzgitáros, aki korábban a jazzoktatás fellegvárában, a bostoni Berkleen tanult. Több nemzetközi fesztiválon közreműködött a mai zenészgeneráció olyan jeles képviselőivel, mint Lionel Loueke, Antonio Sanchez, vagy Avishai Cohen. Triójába a felvidéki származású Csízi László dobost és a magyarországi születésű Gyányi Marcell nagybőgőst hívta társul, akik mindketten a magyar jazz fiatal generációjának legfoglalkoztatottabb, virtuóz muzsikusai közé tartoznak. Nevükkel ők hárman arra is utalnak, hogy a Kárpát-medence három különböző régiójából származnak, így eltérő kulturális háttérrel és perspektívával vágnak bele, hogy az ismertből kiindulva eljussanak az ismeretlenig. A trió Bende saját, emberközeli, nagyotmondástól mentes szerzeményeit játssza, melyek során a három hangszer elektronikus effektekkel egészül ki. A Perspectives Project friss színfolt a kortárs, hazai jazzpalettán, hiszen eredeti módon ötvözi a régi formákat az új ötletekkel.

Jegyek 1800 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon,
valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Telefon
+36 1 216 7894

℗ BMC

2020 szeptember 16 szerda