Program

Gáspár Károly Special Trio

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Gáspár Károly - zongora
  • Jónás Géza - nagybőgő
  • Bágyi Balázs - dob

Rendhagyó felállásban lép ismét az Opus színpadára Gáspár Károly: a hazai jazzszcéna két hasonlóképpen meghatározó szereplőjével, Jónás Gézával és Bágyi Balázzsal játszik trióban. Gáspár Károly sokrétű zenei tevékenysége mellett a Karc FM szerkesztő-műsorvezetője és a JazzMa.hu kritikai rovatvezetője. Triójával saját kompozíciókat és jazzsztenderdeket egyaránt műsoron tart. Zenéjükre jellemző, hogy friss és előremutató, romantikus és esztétizáló, ugyanakkor tiszteletben tartja a mainstream jazz hagyományait. A trió eddig három sikeres lemezt rögzített, amelyeken főként Gáspár Károly saját szerzeményei szerepelnek, néhány átdolgozás társaságában. A 2017-es The Outsider, illetve a 2019-es Salvation egyaránt jelölést kapott a Fonogram-díjra, a 2021-ben kijött Philosophy pedig első jazzlemezként került fel a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségének top 40-es eladási listájára. 2022 márciusában Gáspár Károly szólózongora-albuma, a Centuries Suite is megjelent.

Jegyek 2000 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
Páratlan számú ülőhely foglalásánál előfordulhat, hogy az asztalt meg kell osztania másokkal.
Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Telefon: +36 1 216 7894

℗ BMC

Galéria
2Kép
2022 augusztus 19 péntek