A legtöbbször jazzgitárosként aposztrofált Gadó Gábor és hazánk egyik legnagyszerűbb jazzénekesnője, Harcsa Veronika nevével fémjelzett produkció felülírja megingathatatlannak hitt zenei fogalmainkat. Kompozíció és improvizáció dialektikája ritmusszekció nélkül, kortárs komolyzenészek és jazzmuzsikusok párbeszédében oldódik fel. A jazz oldaláról két fúvós – a belga trombitás, Laurent Blondiau, valamint a hangszínvarázsló szaxofonos, Ávéd János –, míg a klasszikus zene felől két vonós – Zétényi Tamás, a kortárs zenei élet kiemelkedő csellistája és Csermák Éva, Berlinben élő hegedűművész – ad meghatározó színeket a zene karakteréhez. Harcsa Veronika az énekszólamok életre keltésével és a dalok szövegírójaként egyaránt további tartalommal tölti meg az áttetsző dalokat, amelyekben nemcsak a különböző szólamok, hanem régi- és kortárs zenei elemek is organikus egységbe fonódnak.

Ann O'aro zsigerekből fakadó és zsigerekig hatoló dalai amilyen kellemesek, ugyanannyira hipnotizálják is a hallgatót. O’aro szenvedélyes megszólalással tolmácsolja érzékenyen megírt, nyers és heves önéletrajzi szövegeit, amelyeknek hiperkortárs zónájában a személyesség, a bensőséges hangvétel és a politikai kiállás elválaszthatatlanul kapcsolódik össze. A réunioni énekes, ütőhangszeres, költő és táncos zenéje elsősorban hazája népi kultúrájából táplálkozik, de zenésztársaival a mauritiusi sega hagyományos ritmusait is újragondolják, a jazz, a zouk és a balkáni zene bevonásával. A különleges összeállítású trió egzotikus világa kissé a trubadúrénekekre is emlékeztet, és légies mivolta ellenére – vagy talán éppen emiatt – képes maximalizálni a zenéből sugárzó erőt.