Nemcsak a kvartett tagjai, ez az album maga is legenda. Úgy tartják, hogy két szám is innen került be a jazz nagy daloskönyvébe. Az autodidakta Montgomeryt 1965-ben már mindenhová hívták, például a New York-i Half-Note-ba a szokásos kvartettjével. A ritmusszekció, Wynton Kelly, Paul Chambers és Jimmy Cobb történetesen négy évig kísérte Miles Davist korábban. Valamiért a koncertfelvételről csak a No Blues és az If I Could See Me Now került az első kiadásra, a többi három hónappal későbbi stúdiófelvétel. Két „számos” szám, a Unit 7 és a Four on Six erről az albumról lett standard, de a What’s New bluesos, rejtett feszültsége is csupa izgalom. Tananyag ma már a szinte levegővétel nélkül végig sodró lendület, olyan, mint egy sistergő gőzmozdony teljes sebességgel, és nem csak a gitár kelti ezt az érzést, a zongora is és a kíséret is végig, ahogy az egész kvartett elénk tárja a fütyülhető, mégis árnyalt melódiákat végtelenségig pontos összjátékával. Az első LP kiadást számos analóg és digitális lemez követte 1965 óta, mert ez az anyag nem öregszik. A zenekar gitárosa, a jazz minden árnyalatában színhű hangképet adó Komjáti Áron itt szólistaként interpretálja a klasszikus számokat.