Program

Qiyan

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Szelevényi Ákos - szaxofon
  • Cseke Dániel - szaxofon
  • Mészáros Ádám - gitár
  • Czitrom Ádám - gitár
  • Ajtai Péter - nagybőgő
  • Porteleki Áron - dob

A hazai jazz- és szabadzenei színtér ismert alakjaiból álló Qiyan a Córdobai Kalifátusban élt zsidó rabszolganők tradicionális zenéjére alapozza az etnojazzel erősen rokon világát. A zenekar vezetője és ötletgazdája Ajtai Péter (AMP, Baló Project, Geröly Trió, Mingus! Mingus! Mingus!), aki első saját neve alatt megjelent lemezét is ezzel az együttessel készítette el. 2020-ban látott napvilágot cím nélküli debütáló albumuk, majd a következő évben a Man is a Dream About a Shadow, amelyben a kárpát-medencei hagyományok hatása is megmutatkozik.

A qiyan kifejezés a klasszikus arab terminológiában olyan rabszolganőket jelölt, akiket arra köteleztek, hogy énekükkel, hangszeres zenéjükkel és bájaikkal is szórakoztassák fogvatartóikat. Ezek a Córdobai Kalifátusban élő, többnyire zsidó rabszolgák a gésákhoz hasonlóan igen jártasak voltak zenében, költészetben és úgy általában a művészetekben, ebből adódóan a premodern iszlamista női társadalomban a rabszolgák legmagasabb rendjét képezték. A középkori arab költőnők jelentős része is közülük került ki. A Medinában, Bagdadban vagy Córdobában képzett qiyanok dallamkincséből Al-Andalúziában kialakult egy külön zenei tradíció, amely a rabszolgaság eltörlése után is fennmaradt. A térség a Córdobai Kalifátus (929–1031) alatt élte aranykorát, amikor felvirágzott a gazdaság és a kultúra. A Córdobai Kalifátusra általában jellemző volt a vallási türelem; ez vonatkozott a zsidó vallásra is, sőt a keresztények közül sokan át is tértek az iszlám hitre. A zenekar ennek az időszaknak a hihetetlenül gazdag zsidó-arab zenei termését veszi alapul.

Fotó: Demeter Márton Ádám 

 

Jegyek 3900 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
Páratlan számú ülőhely foglalásánál előfordulhat, hogy az asztalt meg kell osztania másokkal.
Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Telefon: +36 1 216 7894

℗ BMC

2026 október 29 csütörtök