Program

Trio Sordini

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Kovács Márton - hegedű, ének
  • Móser Ádám - harmonika, kaval
  • Gyulai Csaba - gadulka, daf

Három évvel ezelőtt három, színházi berkekben is otthonosan mozgó muzsikus arra gondolt, hogy a Mohácsi János rendezte színdarabokban általuk megszólaltatott hangokat, ritmusokat, dallamokat önálló életre hívják. Úgy gondolták, hogy a különböző eredetű hangfüzérek egy-egy színházi előadás rendszeréből kiszakítva egymással is kapcsolatba kerülhetnek, és további szövevényes történeteket mesélhetnek mind a muzsikusok, de még inkább a hallgatóság számára. Az idő múlásával pedig mind több új dallam, ritmus bukkan fel a Trio Sordini olykor végtelennek tűnő hanglabirintusában. Kompozíció és improvizáció, utazás mindenhonnan mindenhová – több mint másfél óra megállíthatatlan hangáradat két részben.

A koncert első felében Kovács Márton szerzeményei hangzanak el, míg a másodikban a Móser Ádám szerzeményeit tartalmazó, Bp. Folk című, legfrissebb lemezanyag szólal meg, mely a Halmos Béla Program segítségével született meg. "Kompozícióimban zeneszerzőként arra keresem a választ, hogy hogyan lehet jelen a népzene ma Budapesten, vagy a világ bármely részén a kortárs kultúra részeként. Mit tud jelenteni abban a tőle idegen közegben, amely beemeli saját kulturális terébe anélkül, hogy egy kvázi-eredeti környezetet tételezne neki? Ugyanaz a ritmus mit jelent Széken, ha brácsán szólal meg, és mit jelent a négyeshatos vonalán, ha harmonikán játsszák? A népzene mélyszerkezete érdekel. Különböző zenék mélyszerkezete, és azok találkozása, összeolvadása. Az a fajta struktúra, ami a dallamok mögött van. Hangsorok, harmóniafűzések, ritmusok feszültségei. Hogy mi történik akkor, ha az invertita ritmusa találkozik Astor Piazzolla repetitív szekvenciáival. Ugyanabból a feszültségből táplálkozik mindkettő. Az eleki másodhegedű kíséretmódját hogyan lehet egy tőle idegen közegben használni? Ezek érdekelnek. Ezen az úton járunk Kovács Márton és Gyulai Csabi barátaimmal" - nyilatkozta a Bp. Folk kapcsán Móser Ádám.  

Jegyek 2000 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon, valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Telefon: +36 1 216 7894

℗ BMC

2022 március 30 szerda