Program

Váczi Eszter & Quartet: Supreme Jazz à Budapest, Vol.3.

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Váczi Eszter - ének
  • Gátos Iván - zongora
  • Schneider Zoltán - gitár
  • Gátos Bálint - basszusgitár
  • Gyenge Lajos - dob

2002-ben alakult a zenekar, első lemezük mégis csak 2009-ben jelent meg. Ennyi kellett ahhoz, hogy az együttjáték során kiderüljön, milyen is a csapat saját hangja. „Melankolikus, szomorú, fátyolos, merengő. Súlyos jelzők! Mégis mindig ezt kapjuk, amikor jellemezni kívánnak bennünket. A zene legyen olyan, amilyen mi magunk vagyunk. Akkor biztosan megérinti a hallgatót.”

Megérte kivárni, hiszen a Vissza hozzád című bemutatkozó lemezük 2010-re arany- és platinalemez lett, ami a jazz világában kivételes eredmény. Ez az elismerés ugyanakkor igen magasra helyezte a mércét a folytatáshoz. Olyasvalakivel szerettünk volna együtt dolgozni, aki ismeri a legnagyobbakat, aki olyan színt hoz közénk, ami Magyarországon még nem volt. Valami igazán újat szerettünk volna elérni. Sokat gondolkodtunk, hogy ki legyen az a vendégművész, aki a legtöbbet segíthet abban, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból. És akkor jutott eszünkbe, hogy nem zenészt hívunk, hanem egy olyan szakembert, aki a világszintű hangzásért felel. Így találtunk rá második és harmadik nagylemezünk zenei társproducerére Helik Hadar személyében. A négyszeres Grammy-díjas hangmérnök, producer Herbie Hancockkal, Norah Jonesszal, Pinkkel, Tina Turnerrel, Madeleine Peyroux-val dolgozott együtt - a teljesség igénye nélkül.”

Helik Hadarral közreműködésével azóta három albumot is kiadtak, az Eszter kertje 2011-ben, a Belső tenger 2014-ben jelent meg, a legutóbb pedigi, Egy perc címmel, 2017-ben jelent meg, rajta nyolc dallal, nyolc – Váczi Eszter képzeletében megfogant – történettel. 

vaczieszterquartet.hu 
facebook.com/veqop 

Jegyek 2500 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon,
valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik. Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Telefon
+36 1 216 7894

℗ BMC

2019 július 26 péntek