Program

Yves Robert Trio (F)

Trombone Boot Camp 2018
20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Yves Robert - harsona
  • Bruno Chevillon - nagybőgő
  • Cyril Atef - dob

Az 1958-as születésű harsonás, Yves Robert a francia jazz emblematikus figurájának számít. Több mint három évtizedes pályafutása során hazájának legnevesebb muzsikusaival játszott együtt (Daniel Humair, Loius Sclavis, Joëlle Leandre), külföldi partnerei között pedig olyan neveket találunk, mint McCoy Tyner, Paul Bley, John Zorn, Derek Bailey, Nguyên Lê, Steve Lacy vagy Dee Dee Bridgewater. Számos formációja mellett már a nyolcvanas évek második felében beválasztották a Francia Nemzeti Jazz Zenekarba (Orchestre National de Jazz), 1988-ban pedig létrehozta első saját trióját. A szélesebb nemzetközi elismerést az ECM gondozásában megjelent lemezek hozták meg számára, ezek közül is a 2002-ben kiadott In Touch című saját albuma, amit a kritika nagyon kedvezően fogadott, a kvázi ambient felvételt a „hangzás igazi ünnepének” nevezték kritikusai. Sok mindent el lehet mondani Yves Robert számtalan egyéb zenekaráról és projektjéről is, de a „szokványos” jelzőt lehetetlen rájuk aggatni.

2014 február elején Yves Robert a francia jazz két alappillérével, Bruno Chevillon bőgőssel és Cyril Atef dobossal, azaz a még 2008-ban kiadott Inspirine című triólemezen szereplő felállással adott fergeteges sikerű koncertet az Opus Jazz Clubban. A hangszereik és a hozzájuk társított elektronikák adta lehetőségeket a végsőkig kihasználó muzsikusok mindaddig elképzelhetetlen hangzású, lenyűgöző muzsikát jéátszottak a klub közönségének. Visszahallgatva a koncerten készült felvételeket, úgy a trió tagjai, mint a BMC-Opus stábja egyöntetűen úgy döntöttek, hogy a koncert anyagából lemezt kell készíteni a BMC Records jazz-sorozatába. Meleg tónusú, életigenlő kompozíciók, igen gazdag képzelőerő és elképesztő technikai tudás – hogy csupán néhány fontos jellemzőjét említsük a kiadó gondozásában három éve Inspired címmel megjelent lemeznek. A kapcsolat a trióval az albumot bemutató újabb koncertet, majd a lemez igen sikeres kritikai fogadtatását követően tovább mélyült. Ennek eredményeként a csapat újabb - ezúttal stúdió körülmények között rögzített - lemez anyagát veszi fel a BMC koncerttermében, melyre az Opus-beli koncertet követő napokban kerül sor.

Inspirine on spotify

Jegyek 1800 forintos áron kaphatók a helyszínen,
az InterTicket országos Jegypont hálózatában, valamint a jegy.hu oldalon.

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba
váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni!
Ülőhely csak asztalfoglalás esetén garantálható.

Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni.

Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el.

Telefon
+36 1 216 7894

℗ BMC

Galéria
4Kép
2018 június 24 vasárnap