Program

Bajdázó

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Mile Zsigmond - ének, gitár
  • Győrffy Ákos - hangszőnyeg
  • Gugyella Zoltán - basszusgitár
  • Halmos András - dob

Hogy milyen zenét játszik a Bajdázó? Kézenfekvő lenne onnan elindulni, hogy a magyar népzene az amerikai pszichedelikus folkkal találkozik, de nehogy azt gondoljuk, hogy valami kisakkozott műfajötvözésről van szó. Annyira nem, hogy kis poétikus túlzással akár el lehetne hinni azt is, hogy ez a "börzsönyizene" a Börzsönyből sarjadt ki magától. Lágyan lebegő vagy indázó gitárra fekszik fel a zene, a finom ritmusszekció támogatásával vagy anélkül; ez tartja meg a ráérős – néha egyenesen tétovázó – gitár- és egyéb dallamokat, effekteket. Néha egy-egy határozottabb dallam összerántja a dalokat (ezek között van olyan, ami meglepően erősen az amerikai folkzenét idézi meg), máskor viszont ambientté terül szét, vagy inkább hangtájképpé. Mile Zsigmond otthonos éneke tökéletesen illik mindebbe; nála érhető tetten leginkább a magyar népzene hatása. A szövegek egyfelől a népköltészetet idézik képeikkel vagy sűrített bölcsességekkel, másfelől viszont van bennük valami megfoghatatlan szürrealizmus is. Az összhatás pedig igazából nem is pszichedelikus, abban az értelemben, hogy arra hívna, hogy feledkezz bele – inkább hipnotikus, nem hív, hanem beszippant ismeretlen-otthonos világába, átállít a maga nyugodt ritmusára. (Rónai András, Quart)

bajdazo.com 
facebook.com/bajdazo 
bajdz.bandcamp.com 

Jegyek 1500 forintos áron kaphatók a helyszínen,
az InterTicket országos Jegypont hálózatában, valamint a jegy.hu oldalon.

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba
váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni!
Ülőhely csak asztalfoglalás esetén garantálható.

Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni.

Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el.

Telefon
+36 1 216 7894

℗ BMC

2018 március 13 kedd