Program

Knutdut Men

21:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Ágoston Béla - tenor és szopránszaxofon
  • Murányi Ákos - altszaxofon
  • Pengő Csaba - nagybőgő
  • Hárságyi Péter - dob

 A multiinstrumentalista Ágoston Béla a Janus Pannonius Tudományegyetem ének-zene, karvezetés szakán kapta első diplomáját 1992-ben, majd 2012-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem ének-zene, karvezetés szakának mesterképzését is elvégezte. 2013. óta a selmecbányai Jan Albrecht Zeneakadémia szaxofontanára. Művészi hitvallását és munkásságának mozgatórugóját a – műfajok közötti határokat oldó – „zeneközelítő” fogalomba sűrítette, és ennek jegyében is lett könnyűzenei életünk megkerülhetetlen alakja. Pályafutása során olyan rangos együttesek tagja volt, mint a Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes, a Vízöntő, a Kampec Dolores és az Etnofon Zenei Társulás, és közben mintegy húsz – többnyire a mai napig aktív – zenekart vezetett. (Ágoston trió, Agostones, Zuboly, Ágoston Frió, Ágoston Kártett, Ágoston Küntett, Ágoston Béla Orchestra, Etnofaun, Bead Duo, Mi az ÁB-RE, Adolphe Sax Consort, Pipatórium, I. Magyar-Kínai Zenekar, Tócsni and Flódni, Cosmotics, Versi Varsa, Gauditorium – sorolhatjuk, a teljesség igénye nélkül…)

A Knutdut Men névre hallgató kvartettjével rögzített Dunnocímű albuma a BMC Records gondozásában tavaly jelent meg, s igen kedvező fogadtatásban részesült úgy idehaza, mint külföldön. Ízelítől Ken Waxman kritikája az albumról a JazzWord portálról:

“Perhaps there was an unknown tributary of the Mississippi river which linked to the Danube when Jazz purportedly made its journey from New Orleans to St. Louis, Memphis and beyond. Certainly the playing of the saxophonists in the Budapest-based Knutdut Men quartet come across as if they’re background was Southern American not Hungarian. During the course of six originals, all composed by tenor saxophonist Béla Ágoston, the in-the-pocket reed harmonies created by him and alto saxophonist Ákos Murányi could be coming from Hank Crawford and Don Wilkerson in Ray Charles band of the late-1950s.

With most of the tracks dominated by expected call-and-response choruses from the reedists, who have the ability to improvise a half-step apart from one another therefore creating the effect of a single giant saxophone, the results are as bouncy, bully and boisterous as you would expect from a similarly constituted sessions from bands put together in the United States. Maybe there is a sort of doppelganger effect between the Magyar plain and the Delta… and elsewhere. With bassist Csaba Pengő and drummer Péter Hárságyi also open to many influences, tracks such as Tanga swing with a Kwela-like South African Township feeling. While Ágoston never abandons Coleman Hawkins-like deep-toned reed majesty, the joyous theme negotiates the distance between an African birthplace and primal Jump R&B.

The unforced sonic storytelling advances without letup throughout the CD’s seven tracks with Water Divining Beven including space for Pengő’s slaps bass and Hárságyi’s ticking rim shots. Moving along at a semi-martial beat drum and bugle corps echoes, this final track intriguingly mixes some traditional Austro-Hungarian tropes as part of the theme.”

A koncert gerincét az album anyaga adja, de Ágoston Béla termékeny szerzői habitusát ismerve minden bizonnyal újabb szerzeményekre is számíthatunk.

2017 október 11 szerda