Program

Molnár Sándor Quartet

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Molnár Sándor - szaxofon
  • Oláh Krisztián - zongora
  • Orbán György - nagybőgő
  • Balázs Elemér - dob

Molnár Sándor generációjának egyik legsokoldalúbb és legkiemelkedőbb szaxofonosa. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem után a Grazi Zeneakadémián szerezte meg diplomáját. Neve ismerősen cseng úgy idehaza, mint a nemzetközi jazz-színtéren, többek között Szakcsi Lakatos Róbert, Szőke Nikoletta és Tzumo formációiban is találkozhatott már vele a közönség, de saját korábbi kvartettjével is fellépett már az Opusban.

Mostani, megújult formációjában saját kompozíciói kerülnek előtérbe, melyeken keresztül eddig nem ismert oldaláról mutatkozik be. Új utakat kereső, kísérletező hangvételű szerzeményeiben egyaránt felfedezhetőek az experimentális jazz hatásai és a hamisítatlan post-bop elemei. Zenei elképzelései megvalósításához olyan partnereket válaszott Oláh Krisztián, Orbán György és Pecek Lakatos András személyében, akik mindhárman hasonló zenei törekvésekkel rendelkező improvizatív művészek, s akikkel folyamatos kölcsönhatásban egy folyton változó, élő zenei atmoszférát tud megteremteni. (A koncerten Pecek Lakatos András külföldi fellépése miatt Balázs Elemér ül a dobok mögé.)

Jegyek 1500 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon,
valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik. Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Telefon
+36 1 216 7894

℗ BMC

2019 október 03 csütörtök