Program

Oláh Krisztián Trió feat. Chris Devil Trio

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Oláh Krisztián - zongora
  • Ördög Krisztián - szaxofonok
  • Paczári Viktor - basszusgitár, effektek
  • Schildkraut Vilmos - nagybőgő
  • Serei Dániel - dob, ütőhangszerek

A kitűnő fiatal dobos-ütőhangszeres, Serei Dániel 2017-ben Lakatos Ablakos Dezső jazz-előadóművészi ösztöndíjban részesült. Ennek köszönhetően nyílt lehetőség arra, hogy mind az Oláh Krisztián Trió, mind a Chris Devil Trio zenekarokkal – mindketttőben Sereivel a doboknál – ismét aktív műhelymunka indulhasson el. Ennek az időszaknak zenei termését mutatja be e rendhagyó koncerten a két trió, quintet felállássá egyesülve. Mind az öt zenész egyben szerző is, így mindannyiuk kompozícióiból hangzanak majd el darabok. Ezzel a különleges, egyszeri felállással csak most, az Opus Jazz Club színpadán lesznek hallhatóak.

A 2011. óta koncertező Oláh Krisztián Trió rendszeres fellépője a magyarországi kluboknak, repertoárjukon a zenekar saját szerzeményeivel, régi jazz örökzöldekkel, modern bebop számokkal, vagy akár klasszikus zenei és egyéb darabok újraértelmezéseivel. Oláh Krisztián a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium klasszikus zongora tanszakán végezte középiskolai tanulmányait. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-zongora tanszakán tanul Binder Károly növendékeként. Már egészen korán, 12 évesen foglalkoztatta a huszadik századi klasszikus zene és a szabad, kötetlen improvizáció. Nem sokkal később édesapja, a jeles jazz-zongoraművész, zeneszerző Oláh Kálmán hatására fordult figyelme egyre inkább a jazz felé.

A Chris Devil Trio 2011-ben alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszakos hallgatóiból. Programjuk saját szerzeményekből, illetve egyedi felfogásban játszott örökzöldekből áll. Kezdettől fogva mindhárman zeneszerzőként is részt vesznek a csapat munkájában. A tagok különböző zenei világa izgalmas és változatos karaktert ad a triónak. Közös céljuk a kísérletezés, a harmónia-hangszer nélküli felállás lehetőségeinek feszegetése, olykor a hagyományos vagy fúziós jazz, olykor a szabad zene eszközeivel.

Jegyek 1500 forintos áron kaphatók a helyszínen,
az InterTicket országos Jegypont hálózatában, valamint a jegy.hu oldalon.

Kérjük Önöket, hogy az Opus Jazz Clubba
váltott jegy mellé ne felejtsenek el asztalt foglalni!

Asztalt jeggyel, internetes jegyváltás esetén utalványazonosítóval rendelkező vendégeinknek tudunk foglalni.

Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Közvetlenül koncertkezdés előtt történő jegyvásárlásnál vendégeink a meglévő asztalokat érkezési sorrendben foglalhatják el.

Telefon
+36 1 216 7894

Galéria
2Kép
2018 január 23 kedd