Program

SlovenijaJazz & Beyond | Ecliptic (SI)

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Jani Moder - gitár, effektek
  • Igor Matković - trombita, elektronika
  • Jani Hace - basszugitár, effektek
  • Žiga Kožar - dob, ütőhangszerek
  • Murat - beatbox, effektek

Olyan korban élünk, amikor az analóg és digitális életünk közötti határok minden eddiginél inkább elmosódnak. A zenekar tagjai ezt a folyamatot reprezentálják a hangszereikből és az olykor szinte megfejthetetlen elektronikus forrásokból származó, egymás körül keringő és egymáshoz közelítő hangok intenzív párbeszédével, mellyel jelenünk kollektív tudatának belső vívódásait is érzékeltetik. Az egymással ütköző perspektívák többféle valóságot és érzékelést is teremtenek, melyek további elmélkedésekre sarkallják a hallgatót.

Valamennyi zenész komoly saját zenei háttérrel rendelkezik, ami hamarosan megjelenő albumuk széles műfaji spektrumában is tükröződik, az ambientesen lebegő textúráktól a nyers groove-okig. Fejlődésének mostani pontján a zenekar szilárdan hisz a pillanat zenei teremtő erejében, ezért is került minden élőben a lemezrefelvételre úgy, hogy valamennyi zenész mindvégig ugyanabban a közös, nagy felvételi helyiségben játszott.

Tapasztalt zenészek és jó barátok csoportja hozta létre ezt az új zenei konstellációt, amelyben a dub, a beat, a drum 'n' bass és az ambient izgalmas elegyeként megszülető zene maga az élő és folyton változó kreativitás, s ahol az együttes minden tagja egyenragú szereplője a zenei párbeszédnek.

Jegyek 1800 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon,
valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik.
Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk.
Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Telefon
+36 1 216 7894

℗ BMC

2020 február 01 szombat