Program

Trió Kontraszt

20:00
Opus Jazz Club
Közreműködik:
  • Kovács Tickmayer István - zongora, billentyűs hangszerek
  • Grencsó István - szaxofon, fuvola
  • Miklós Szilveszter - dob

Több mint két év telt el azóta, hogy A dionüszoszi hangszikráktól az elmúlás csöndjéig címmel megjelent a Trió Kontraszt második lemeze a BMC Records kiadásában. A lelkes nemzetközi fogadtatás, a kritikusok nem egyszer már-már szuperlatívuszokba hajló tetszésnyilvánításai egyöntetűen bizonyítják, hogy egy valóban nagyformátumú európai trióvá érett hazai csapatot köszönthetünk ismét az Opus színpadán. A tagok természetesen külön-külön és együtt is gyakori vendégek itt, de triójuk önálló zenei világa mégis félreismerhetetlenül egyedi. A csapat a rendkívül kidolgozott kompozíciók és az improvizációk olyan organikus egységét hozza létre, amire világszerte is csak ritkán találunk példát. A darabok többségét szerzőként a korábbi Kurtág-tanítvány, Kovács Tickmayer István jegyzi, aki a zongora mellett – ha az adott darab úgy kívánja – ugyanolyan varázslatosan bánik bármely más billentyűs hangszerrel is. A hangszerek, harmóniák, hangzások és struktúrák találkozásából-ütköztetéséből adódó kontrasztokra és összecsengésre egyaránt építő kifinomult kompozícók szövetében, attól elválaszthatatlanul van jelen a „valós idejű komponálás”: az improvizáció spontaneitásának megtermékenyítő ereje. Legyen szó a hangrobbanás erejével ható rövid darabokról vagy éppen lassan építkező kompozíciókról, a három nagyszerű zenész játékának mélyen megélt szabadsága minden esetben képes azokat magasabb rendű egységgé, MŰvé szublimálni.

A trió a koncertet megelőző napokban veszi fel harmadik lemezének anyagát a BMC stúdiójában.

Jegyek 1800 forintos áron kaphatók a helyszínen, a bmc.jegy.hu oldalon,
valamint az InterTicket országos Jegypont hálózatában.

Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik. Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!

Telefon
+36 1 216 7894

℗ BMC

2019 augusztus 01 csütörtök